Dina Bibi, a Debreceni Egyetem pakisztáni diákja: Itthon vagyok a keresztény Magyarországon

– Milyen érzés egy békés országban élni?

– Igazán lenyűgöző. Itthon vagyok egy keresztény országban, biztonságban érzem magam. Már nem félek, ha a lakótársam házon kívül van és egyedül vagyok otthon, mert tudom, hogy itt semmilyen veszély nem fenyeget. Istennek és a Hungary Helps munkatársainak hála, itt lehetek, és beteljesíthetem az álmom. Ez az ösztöndíjprogram kiváltképp hasznos nekünk, üldözött keresztényeknek, hiszen ezáltal egy nyugodtabb és boldogabb életet élhetünk néhány évig. Mindannyian nagyon hálásak vagyunk ezért.

– Az alapképzést Pakisztánban végezted, ahol a kisebbségben élő keresztényeknek a hátrányos megkülönböztetés miatt kevés lehetőségük van a továbbtanulásra és munkavállalásra.

– Mi, keresztények valóban nagyon nehéz helyzetben vagyunk otthon. Az egyetemi alapképzésemen százan voltunk a csoportomban, közülük én voltam az egyetlen keresztény. Nehéz volt egy közösségben élni olyan hallgatókkal, akik folyamatosan próbáltak meggyőzni saját hitükről, vallásukról. Sokan nem tudták elfogadni, hogy én keresztény nézeteket vallok, még egy asztalhoz sem ültek le velem, és másokat is erre biztattak. Sajnálatos módon ez a helyzet mindennapos Pakisztánban. Egyébként voltak muszlim hallgatók, akikkel jó kapcsolatban voltam, szerencsére nem mindenki gondolkodik és cselekszik a fenti módon.

– A gyűlölet, az elvakult, fanatikus mentalitás sok esetben együtt jár az aluliskolázottsággal. A tanult emberek, fiatalok is radikálisak a keresztényekkel szemben?

– Ha visszatekintünk a tíz évvel ezelőtti időkre, akkor azt lehet mondani, hogy nagyon nehéz helyzetben voltunk Pakisztánban. Az utóbbi években ez némiképp változott, egyre tanultabbak az emberek, és ezzel párhuzamosan pedig elfogadóbbakká váltak. Így nemcsak az iskolázott szülők, de hozzájuk hasonlóan a gyermekeik is korrekt módon kezelik a vallási kérdéseket. Azonban ha a szülőknek semmilyen iskolai végzettségük nincs, akkor az meglátszik a gyermeknevelésben, ezáltal pedig a gyermekeik viselkedésében.

– A továbbtanulás előny a munkavállalásban is?

– Otthon keresztényként szinte lehetetlen értelmiségi munkát kapni. Van egy kvótarendszer, amely alapján mindössze egy-két keresztény nyer felvételt egy-egy meghirdetett állásra a több ezer munkalehetőség közül. Villamosmérnök unokatestvérem az egyetem elvégzése után sehol nem tudott elhelyezkedni, így a földekre kényszerült, hogy termelői munkát végezzen. Otthon ez a „nekünk való munka”. A keresztények iskolázottságuk ellenére is legfeljebb csak takarítónak jók – ami, hozzáteszem, tisztességes munka, csak nem szükséges hozzá felsőfokú végzettség. Ennek ellenére sokan mennek egyetemre abban a reményben, hogy a közeljövőben ez a helyzet változni fog és jobb esélyekkel kaphatnak majd végzettségüknek megfelelő munkát.

– Ebben a tanévben képzésed a mesterszakon befejeződik. Mik a további terveid?

– Idén nyáron fogok végezni. Viszont szeretnék még tanulni, ezért ismét pályáztam a Hungary Helps programján keresztül, ezúttal doktori képzésre. Édesapámmal közösen nagy álmunk, hogy egyszer doktor lehessek valamely területen, mindent meg is teszek, hogy sikerüljön. Ha itt elkezdhetem a PhD-képzést, akkor szeretnék az egyik laborban elhelyezkedni mint kutatóasszisztens. Kedvelem a tanáraimat, nagyon udvarias és kedves emberek, ezért szívesen dolgoznék velük.

– Milyen kereszténynek lenni egy muszlim országban?

– A mi régiónkban, Pandzsáb államban a legmagasabb a keresztények aránya, ami elérheti akár a 10-20 százalékot is. Ez kimagasló, de így is kisebbségben vagyunk a muszlimokhoz képest. Ez az arány országosan csak 1-2 százalék. Faiszalábád mellett nőttem fel egy kisvárosban. Az édesapám rendőr, édesanyám pedig háztartásbeli. Négyen vagyunk testvérek, egy húgom, egy öcsém és egy bátyám van. A két fiatalabb testvérem otthon tanul az egyetemen.

– Hogyan lehetséges, hogy édesapád keresztényként rendőri pozíciót tölt be? E rendvédelmi szerv egy adott országban a hatalom irányítása alatt áll.

– Édesapám még a ’90-es években kapta meg ezt a munkát. Akkoriban még kisebb volt a verseny a meghirdetett állásokért, kevésbé voltak iskolázottak az emberek. Napjainkban egyre többen végeznek egyetemet, ezért szinte lehetetlen egy fiatal számára, hogy munkát találjon, különösen akkor, ha keresztény vallású. Amikor édesapám rendőr lett, a vallások közti konfliktusok sem voltak ennyire kiélezettek.

– Rendőr édesapád jelenléte nagyobb biztonságot jelent a családodra, rokonaidra nézve?

– Nos, elmesélek egy történetet. Amikor fiatalabb voltam, egy kisvárosban laktunk a családommal. Egy kisebb keresztény közösségben éltünk; a településnek csak pár muszlim lakosa volt. A városban két fiatal keresztény fiú egy online keresztény lapnál dolgozott. Egyik munkájuk kapcsán közzétettek valamit a Koránnal kapcsolatban, ami nemcsak a keresztényekhez, de a muszlim vallásúakhoz is eljutott. Rövidesen nagy tömeg jelent meg a városban botokkal és kövekkel a kezükben, és minden házra rárontottak. Az ablakokat betörték, az ajtókat ütötték és rugdosták. A mi házunkat kifejezetten célba vették, miután azt kiáltották: „Az ott a keresztény rendőr háza!” Nagyon féltem, szörnyű élmény volt mindezt átélni. Őket nem érdekelte, hogy személy szerint ki nem értett egyet a vallásukkal, egy ember miatt mindenkit büntettek és megtámadtak, mivel egy vallást vallunk. Ráadásul mi nem is szoktunk rosszat mondani az iszlám vallásról vagy a Koránról. Elég, ha a saját hitünket vagy Jézus Krisztust megvalljuk, ez is káromlást jelent számukra. Éppen ezért nem merünk senkinek sem beszélni hitünkről, még sokszor a saját környezetünkben, a barátaink előtt sem. Az elmúlt években nálunk is történtek robbantások a templomokban, pontosabban Lahorban, ahol két templomot is felrobbantottak, és nagyon sokan életüket vesztették.

– Hogyan élitek meg az ünnepeket?

– A több mint hárommilliós lakosú Faiszalábádban – ahol a családom él – egy püspöki székesegyház van, és három római katolikus templom, úgyhogy nem túl rózsás a helyzet, de legalább van hova járni szentmisére. Nagyböjt péntekein mi is keresztutat járunk, vasárnaponként pedig szentmisén veszünk részt. A vasárnapi szertartás után otthon szoktunk családi ebédet tartani, amikor is megengedett a húsfogyasztás. Mi szigorúan tartjuk a húsvét előtti negyvennapos böjtöt, egyáltalán nem eszünk húst ez idő alatt. A karácsonyunk sem olyan, mint a békés országokban, mert éppen december 25-re esik Pakisztán alapítójának születésnapja, ez az ország nemzeti ünnepe.

– Hogyan kerültél kapcsolatba a Hungary Helps programmal?

– Az egyik unokatestvérem – aki most Pécsen tanul – korábban sikeresen elnyerte ezt a tanulmányi ösztöndíjat: ő bátorított, hogy adjam be a jelentkezésem. Végül is az összes testvéremmel jelentkeztünk az ösztöndíjra, de én voltam az egyedüli, aki élhetett a lehetőséggel. A pályázathoz egy püspöki pecséttel ellátott lelkipásztori ajánlást kellett csatolni. Emellett természetesen az egészségügyi teszteken is meg kellett felelnem, és egy motivációs levélben a korábbi tanulmányaimról, keresztény hitemről és a jövőbeli terveimről kellett írnom. Nagyon szerencsésnek érzem magam és nagyon hálás vagyok, hogy sikerült elnyernem a tanulmányi ösztöndíjat, és remélem, hogy a doktori képzést is elvégezhetem ugyanitt. Ez egy nagyszerű ország, nagyszerű emberekkel, ahol úgy érzem, minden lehetséges. Nincsenek korlátok, amik gátat szabjanak. Éppen ezért később valamilyen módon szeretnék ebből visszaadni valamit a népemnek, és segíteni rajtuk. Még nem tudom hogyan, de meg fogom találni a módját. Sajnos a taníttatás viszonylag drága Pakisztánban – ezért vagyok most itt. Négyen vagyunk testvérek, és mivel édesapám az egyetlen pénzkereső a családban, nem engedhettük meg magunknak, hogy még a mesterképzésemet is kifizesse. Ezért jelentkeztem a programba.

– Pakisztánban nem ingyenes az oktatás. Az egyházmegyénk fenntartása alatt működő gimnázium diákjai is rendszeresen gyűjtenek adományokat a pakisztáni diákok számára.

– Isten áldja a diákok adakozókedvét is, nagyon hálásak vagyunk minden segítségért, amit értünk tesznek.

– Szükséged van bármilyen segítségre?

– Tulajdonképpen a részemről minden rendben van, de ha egy dolgot megemlíthetnék, az az idősebb bátyám, Atif Ikbal. Sajnos nem kapott munkát odahaza, és most elég rosszak a kilátásai. Ő is jelentkezett a programba egy jobb jövő reményében, úgyhogy ha egy valamit kérhetnék vagy kívánhatnék, az az lenne, hogy ő is itt tanulhasson velem, Magyarországon.

– A debreceni Szent László-plébánia közösségében több mint száz külföldi keresztény diákkal találkozol hétről hétre. Hogy érzed ott magad?

– Mivel ez az egyetlen debreceni templom, ahol angol nyelvű szentmisék vannak, ezért az összes nemzetközi hallgató itt van, egy közösségben. Nagyon szuper a közösség, szeretek itt lenni. Együtt imádkozunk, éneklünk, ami igazán felemelő tud lenni. Vadászi László atya szokta bemutatni az angol nyelvű szentmiséket, ő is nagyon kedves ember, tényleg törődik velünk. Tőlem mindig megkérdezi: „Na, hogy van Pakisztán?”

Forrás: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Fotó: Szabó Dávid

Magyar Kurír