Doberdóba zarándokoltak a katona Márton Áron nyomán

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Az első világháborúban a doberdói fennsík védelmének legkritikusabb pontjain leginkább magyar katonák, nagyapáink és dédapáink ontották vérüket, miközben a legnehezebb körülmények között, hősiesen védték a sziklás karsztfelszínen nehezen kialakított harcállásokat. A fennsíkon elhelyezkedő Doberdó falu neve (Doberdò del Lago) lett számukra az egész frontszakasz megnevezése. Kis területen nagy létszámú hadseregek csaptak össze közel két és fél éven át, melyeknek során mintegy 1 millió 100 ezer olasz katona tűnt el, esett el vagy sebesült meg, míg az Osztrák–Magyar Monarchia vesztesége ennek mintegy fele volt. A háború után a doberdói fennsík Olaszországhoz került, a mai olasz–szlovén határ közelében.

A 19. életévét épp csak betöltött Márton Áron itt kezdte meg harctéri szolgálatát. A 82. székely gyalogezred katonájaként, San Martino del Carso falu közelében, a temesvári 61. gyalogezred 8. századához volt beosztva. Harctéri szolgálatának kezdete: 1915. november 6. Néhány hét múlva szakaszvezetővé, majd 1916. július 1-jével zászlóssá léptették elő. 1916. július 19-én megsebesült: vállát és felkarját érte lövés.

Július 28-án reggel huszonöt településről érkezett zarándokokkal indult el az autóbusz Székelyudvarhelyről, hogy a félúton található máriabesnyői lelkigyakorlatos házban megpihenve, a második nap estéjére megérkezzen a doberdói fennsíkhoz. Első nap a nagyváradi székesegyházban, második nap Máriabesnyőn vettek részt a zarándokok szentmisén. Sokan személyes indíttatásból is csatlakoztak a zarándoklathoz, hiszen édesapjuk, nagyapjuk, vagy nagybátyjuk esett el Doberdónál.

Három éjszakára a határ közelében található szlovén Miren település lazarista lelkigyakorlatos háza, Mirenski Grad lett a zarándokok „főhadiszállása”.

A legidősebb zarándok 85. életévében járt, a legfiatalabb betöltötte a 18-at. Kovács Gergely mellett további három pap kísérte a zarándokokat: Csíki Dénes, a nagy püspök egykori titkára, Karácson Tibor, az Erdélyi Mária Rádió műsorigazgatója és Tifán Lajos futásfalvi plébános. A többségében katolikus zarándokok mellett Áron püspök több más felekezetű tisztelője is csatlakozott a csoporthoz, és az erdélyiek mellett voltak magyarországiak is.

Július 30-án, szombaton reggel az I. világháború emlékhelyeivel való ismerkedés szlovén földön, a frontvonal mögötti egykori osztrák-magyar pihenőtábornál, Segetinél vette kezdetét, Gianfranco Simonit, a Karszti Barlangász Csoport Történelmi Kutatások Részlege igazgatójának vezetésével. A több mint tízezer fő elszállásolására és kiszolgálására alkalmas tábor valóságos kisváros volt. A katona Márton Áron számára is ez a tábor jelentette a földi pokollal egyenlő doberdói állásharcok után a normális élet illúzióját. A résztvevők ezután a Segeti fölött található Cerje magaslatról ismerkedtek a környékkel, a doberdói fennsíkkal, a tizenkét isonzói csata helyszíneivel és dinamikájával.

Zarándoklatuk következő állomása Fogliano volt, ahol a katonai temetőben a monarchia 14 550 katonája nyugszik. Földi maradványaikat az elhagyott környékbeli katonai temetőkből helyezték át ide. Ferenc pápa 2014. szeptember 13-án látogatta meg a temetőt. A zarándokok hozzá hasonlóan kegyeleti csendet tartottak és közösen imádkoztak a szent helyen, majd koszorút helyeztek el. Megható volt, amikor a név szerint ismert és itt eltemetett katonák között az egyik zarándok rátalált hozzátartozója sírjára, akiről csak annyit tudott, hogy itt esett el.

Ezután a redipugliai első világháborús múzeumot látogatták meg, majd Sacrarióban felkeresték Olaszország legnagyobb katonai emlékművét, amely közel 40 ezer név szerint ismert és több mint 60 ezer ismeretlen katona nyughelye. Az 1938-ban Mussolini jelenlétében felavatott monumentális emlékmű hatalmas hadsereget szimbolizál, amely holtában is kész harcba indulni.

Doberdó településen áthaladva a résztvevők megálltak a Szent Márton tiszteletére épített templomnál, amelyet számos korabeli fényképen látni romos állapotban.

A doberdói fennsík legmagasabb pontja, a Monte San Michele volt a következő állomás. A fennsík védelmének kulcsát jelentette négyes csúcsa által, melyet kisebb megszakítással, folyamatosan magyar ezredek védelmeztek. A legvéresebb harcok egyik színhelye volt. Itt és a hegy tövében hajtott végre a Monarchia első ízben gáztámadást: 1916. június 29-én 8000 palackból bocsátották ki a klórgázt. Legalább 5500 olasz áldozata volt, de az eredetileg kitűzött harcászati célt nem érte el, nem sikerült a védelmi vonalakat lerövidíteni. Mára már mindent dús növényzet borít itt is, de jól látható az, hogy a sziklás talajba csak robbantással lehetett lövészárkot, kavernát kialakítani. Két nevezetes kaverna mindmáig fennmaradt: a Schönburg- és a Lukachich-alagút. Ezekbe nem lehet ma bemenni, de a zarándokok végigsétálhattak egy helyreállított lövészárokban.

A tűző nap a ma is kopár csúcson tette különösen próbára a csoportot, így különösen érthetetlen volt számukra, hogy napi fél liter vízadaggal hogyan bírták ki a katonák. A 3-as orom ma fontos emlékhely: itt található az olaszok által a 6. isonzói csatát követően emelt emlékmű.

A Črnci (ma Case Neri) közelében található természetes barlang, a Grotta Pečina meglátogatásával folytatódott a zarándoklat. Ez egykor az osztrák-magyar frontvonal mögötti részt képezte, a Monte San Michele-t védő honvédok, mintegy 800 tiszt és katona számára biztosított menedéket.

A nap utolsó állomása a Monte San Michele déli lejtőin, a közigazgatásilag Doberdóhoz tartozó Vižintini (ma Visintini) volt, ahol a magyar kápolna található. A település határában a háború során ideiglenes osztrák-magyar haditemető létesült, közelében a magyar csapatok kápolna építésébe fogtak, ám befejezni már nem tudták. Az épületet közel 75 évig csűrnek és istállónak használták, mígnem 1992-ben a goriziai Isonzó Baráti Társaság kezdeményezésére megszervezték a teljes restaurálást. Megáldására 2009. május 29-én, Sólyom László köztársasági elnök és Tömböl László vezérkari főnök jelenlétében, ökumenikus szertartás keretében került sor. A kápolnában közös imádság és ének kíséretében kötött nemzetiszínű szalagot a bejárati vasrácsra az egyik legfiatalabb zarándok.

Július 31-én, vasárnap a nagy háború emlékhelyeivel való ismerkedés az osztrák-magyar védelem H szakaszánál folytatódott, ahol az olaszok által „lombok lövészárka” névvel illetett osztrák-magyar lövészárok található. A zarándokok ezután megálltak a „vörös ördögökként” elhíresült, a székely gyalogezred vitézségéhez hasonló bátorsággal küzdő szárd egység, a legkitüntetettebb Brigata Sassari emlékművénél, amely a dandár 13 ezer halottjának és 18 ezer sebesültjének állít emléket.

A később, olaszok által fúrt mintegy 60 méteres alagúton való átmenetel után azt a hatalmas, totemoszlop-szerű emlékművet, a Cippo Corridonit nézték meg, amelyet a háború után Mussolini emelt az egykori állások közelében, barátja és politikai harcostársa, Filippo Corridoni emlékére.

A kezdetben betűvel jelzett védelmi szakaszokat 1916. március 1-től folyamatos sorszámmal látták el. Levéltári források és korabeli térképek alapján szinte biztosra mondhatjuk, hogy a frontvonal 18. és (részben) 19. védelmi szakaszában található lövészárkokban harcolt leghosszabb ideig Márton Áron. A műútról a 18-as védelmi szakasz mentén elindulva, a zarándokcsoport az erdei út baloldalán látható kaverna bejáratánál állt meg. Itt Csíkszentdomokosról hozott földet szórtak el, Áron püspök egykori titkára, Csíki Dénes atya szívből jövő személyes imádsága és közösen végzett ima után.

A vasárnapi szentmisét San Martino del Carso templomában ünnepelték, melyet a fiatalok gitárkíséretes éneke tett még szebbé. A szentmisén részt vett és a végén köszöntötte a zarándokokat Elisabetta Pian, Sagrado polgármestere, amely községhez a falu tartozik.

Augusztus elsején a temesvári 61. gyalogezred emlékét őrző emlékművet keresték fel a résztvevők, amelyet azon a helyen emeltek, ahol a 3. isonzói csatától kezdődően az ezredparancsnokság állott. Az emlékmű mellé kihelyezett négynyelvű – olasz, magyar, angol és szlovén – információs táblán feltüntették, hogy a 61. gyalogezredben harcolt Doberdónál nyolc hónapon át, és itt sebesült meg 1916. július 19-én Márton Áron, Erdély későbbi híres püspöke. A zarándokok megkoszorúzták az emlékművet, és tárogató és harmonika hangjának kíséretében könnyes szemmel énekelték el a Kimegyek a doberdói harctérre katonadalt.

Ezután a szegedi 46. gyalogezred emlékkövét keresték fel. A San Martinótól nyugat-délnyugatra folyó harcok során a szegedi 46-osok a temesvári 61. gyalogezreddel váltották egymást az állásokban.

A nagyváradi 4-es honvéd gyalogezred emlékgúláját esőben keresték fel a Márton Áron nyomában járók. A nagyváradi honvédek a Monte San Michele védelmét látták el, 1916. február közepétől egymást váltották a székesfehérvári honvéd századokkal. Legutoljára a 6. isonzói csatában (1916. augusztus 4–14.), augusztus 6-án vonult fel a háromezer főnyi egység. Négy napon át állták a rohamokat, és augusztus 10-én a Doberdót védők közül utolsóként vonult vissza a maradék kétszáz fő. Az ezred legendás parancsnoka, Szentkereszthegyi Kratochvil Károly ezredes összesen négy emlékgúlát állíttatott a hősök emlékére, még a háború idején, 1917-ben. Ezek egyikénél helyztek el emlékkoszorút a San Martino melletti egykori templomdombon (Cappella Diruta) a zarándokok.

A zarándoklat utolsó állomáshelye a Karszti Barlangász Csoport által San Martinóban létrehozott múzeum volt. A kiállítás bemutatja a katonák fegyvereit, személyes és mindennapi használati tárgyait, póznákat, dróthálókat, könnyű- és nehéztüzérségi lövedékeket.

2015. május 9-én, az itteni harcok kezdetének centenáriumán, megemlékeztek az itt harcolt szegedi és temesvári katonákról, és a múzeumban megnyitottak egy szeptemberig látható kiállítást, melynek keretében Márton Áron önálló, háromnyelvű – olasz, magyar és román – tablót kapott. Szintén a kiállítás részét képezi az a görbe fa, amelyet Márton Áron is számtalanszor láthatott lövészárkának fedezékéből.

Forrás: Kovács Gergely

Fotó: Iochom Zsolt, Gianfranco Simonit, Kovács Gergely

Magyar Kurír