Döntéseink nyomában – Az „Utazók” és „A fegyvertelen katona” című filmekről

Míg az előbbi a távoli jövőben játszódik, és minden része a képzelet szüleménye, addig az utóbbi a múlt egy megtörtént epizódját dolgozza fel. Összevetésük mégis lehetőséget teremt arra, hogy emberi létezésünk egyik meghatározó jellemzőjéről, a döntésről elmélkedjünk.

Tyldum filmjében az Avalon űrhajó egy távoli bolygó felé tart. A Föld túlzsúfolt és unalmas, ezért szánta el magát az ötszáznál is több utas arra, hogy a Homestead II nevű égitesten új életet kezdjen. Az utazás százhúsz évig tart, de ez szerencsére senkinek nem okoz gondot, mivel egytől egyig mindenki hibernálva szendereg. Ám alig múlik el harminc esztendő a starttól, amikor egy meteorzápor okozta hiba miatt Jim Preston (Chris Pratt) felébred.

A fegyvertelen katona főszereplője, Desmond T. Doss (Andrew Garfield) – mint annyi más amerikai fiatal – 1942-ben jelentkezett a hadseregbe. Ebben még nincs semmi különös, ám Desmond lelkiismereti okokból – mivel hetednapi adventista vallású – nem akart fegyvert fogni. Kérését a hadsereg vezetése némi huzavona után figyelembe vette. Doss szanitécként mentette társait Guamon és a Fülöp-szigetek felszabadításánál. Legnagyobb hőstettére Okinaván került sor, ahol két csata között hetvenöt sebesült katonát hozott le egy magaslatról.

Az Utazók hőse, Jim helyzete egészen más. Nincsenek magasztos elvei, azért vágott neki a hosszú útnak, mert egy érdekes kalandra vágyott. Amikor ott találja magát egyedül, és kiderül, hogy nincs esély a hibernáció visszaállítására, megpróbálja elfoglalni magát. Helyzetében akkor áll be változás, amikor meglátja a szép Aurorát (Jennifer Lawrence). Egy ideig tépelődik, ám a kibírhatatlan magány végül felülkerekedik benne, és felébreszti a lányt.

Akármilyen elhatározásra jutunk is, cseppet sem mindegy, hogy környezetünk miként fogadja azt. Aurora addig, amíg abban a hitben él, hogy ő is csak véletlenül tért magához, elfogadja a férfi udvarlását, ám amikor megtudja, hogy Jim mit tett vele, kétségbeesik és dühös lesz. Hiába vannak csak ketten az óriási járműben, igyekszik elkerülni minden találkozást.

Desmond döntését elöljárói – Glover kapitány (Sam Worthington) és Howell őrmester (Vince Vaughn) – egyáltalán nem értik. Talán nem fogta fel, hogy milyen veszélyben van a hazája? Azt hiszi, hogy a japánok jószántukból feladják majd a hódításaikat? Desmond azonban tisztában van a valós helyzettel, elveit nem kényszeríti rá senkire, ő is vállalja, hogy az első vonalba küldjék. Társai hamarosan a saját bőrükön érzik, hogy komolyan gondolta, lehet rá számítani, mert magát nem kímélve segít ott, ahol a halál arat.

Desmond Doss döntésének következményei világosak, mint a nap. Nagyon sok katona köszönheti neki az életét, áldozatát az utókor számos kitüntetéssel ismerte el. Jim esete nem ennyire egyértelmű. Elsőre úgy tűnik, hogy mindent – az álmait, a jövőjét, az egész életét – elvett Aurorától, és ez megbocsáthatatlan. Olyan börtönbe zárta a nőt, amelyből soha nem lehet kiszabadulni. A történet szerint azonban mégis ez vezet odáig, hogy az űrhajó számtalan meghibásodását van kinek elhárítania. Bár egy másik síkon, de a rossz döntés mégiscsak jóra vezet.

Mind a két filmben azt látjuk, hogy a döntések legvégső hatása pozitív irányt vesz: Jim és Desmond is megmenti a társait. Ám korántsem mellékes, hogy elhatározásainkat mi motiválja. Jim tette a gyengeségben gyökerezik, ez nem is lehet vitás. Desmondot azonban a hite vezérelte, ezért az eredmény tulajdonképpen mellékes. Az is könnyen előfordulhatott volna, hogy a hadbíróság parancsmegtagadásért elítéli, ebben az esetben a sorsa soha senkit nem érdekelt volna. Ennek ellenére nyugodt lelkiismerettel élhetett volna tovább, hiszen ő mindent megtett azért, hogy a hazáját szolgálhassa.

A mi döntéseinknek mások meggyőződésből fakadó cselekedetei adhatnak alapot. Mint például Desmond Doss háborús hőstettei.

Fotó: Hacksawridge.movie; Passengersmovie.com/

Baranyai Béla/Magyar Kurír

Az írás az Új Ember 2017. február 5-i számának Mértékadó mellékletében jelent meg.