Drogfüggők kórházába látogatott a pápa

Ezt a látogatást is a pápa kérésére illesszék be brazíliai apostoli útjának programjába. Az ötszáz férőhelyes intézmény az alkohol- és drogfüggőség kezelésén kívül orvosi-sebészeti ellátást nyújt a mélyszegénységben élőknek. A kórházat az 1985-ben Ferenc testvér által létrehozott Szent Ferenc Társulat vezeti.

A Szentatyával való találkozó során tanúságot tett a kórház két egykori drogfüggő kezeltje. Megható volt, amikor Ferenc pápa szeretettel átölelte őket. Beszédének éppen ez volt az egyik fő gondolata: öleljük át a szükséget szenvedőket, és ne engedjük el kezüket, hanem segítsük őket az újrakezdésben:

„Kedves Rio de Janeiró-i érsek és kedves püspöktestvéreim, tisztelt hatóságok, Szent Ferenc Harmadik Rendjének tiszteletreméltó tagjai, kedves orvosok, ápolók, egészségügyi dolgozók, kedves fiatalok, kedves családtagok!

Isten úgy akarta, hogy lépteim az Aparecidai Miasszonyunk kegyhelyéről az emberi szenvedés sajátos kegyhelye felé vezessenek, mint amilyen az Assisi Szent Ferenc kórház. Jól ismert védőszentetek megtérése: a fiatal Ferenc lemond a gazdagságról és a világ kényelmeiről, hogy szegénnyé váljon a szegények között. Megérti, hogy nem a dolgok, a birtoklás, a világ bálványai jelentik a valódi gazdagságot és nyújtanak valódi örömet, hanem Krisztus követése és testvéreink szolgálata; de talán kevéssé ismert az a pillanat, amelyben mindez konkréttá vált életében: akkor, amikor átölelt egy leprást. Az a szenvedő, kirekesztett testvér a „fény közvetítőjévé vált (...) Assisi Szent Ferenc számára” (Lumen fidei kezdetű enciklika, 57.pont), mert minden nehézséggel küzdő fivérünkben és nővérünkben Krisztus szenvedő testét öleljük át. Ma, a drogfüggőség elleni küzdelemnek ezen a helyén szeretnélek egyenként átölelni benneteket, akik Krisztus teste vagytok. Kérem Istent, hogy töltse meg értelemmel és szilárd reménnyel utatokat, és az én utamat is.

Átölelni. Mindnyájunknak szükségünk van arra, hogy Szent Ferenc példájára megtanuljuk átölelni azt, aki szükséget szenved. Brazíliában és az egész világon olyan sok helyzet van, amely figyelmet, gondozást, szeretetet kíván, csakúgy, mint a drogfüggőség elleni harc. Gyakran ehelyett társadalmainkban az önzés kerül előtérbe. Hányan vannak a „halál kalmárai”, akik a hatalom és a pénz logikáját követik minden áron. A kábitószer-kereskedelem csapása, amely kedvez az erőszaknak, fájdalmat és halált okoz, bátor cselekedeteket követel az egész társadalomtól.

Nem a kábítószerek használatának liberalizálásával lehet csökkenteni a drogfüggőség elterjedését és hatását, mint ahogy erről most Latin-Amerika különböző részein vitatkoznak. Szükség van arra, hogy gyökerében nézzünk szembe e szerek használatával. Mozdítsunk elő nagyobb igazságosságot, neveljük a fiatalokat azokra az értékekre, amelyek a közös életet építik, kísérjük el azokat, akik nehézséggel küzdenek, és adjunk reményt a jövőt illetően. Mindnyájunknak szüksége van arra, hogy a másik emberre Krisztus szeretetteljes tekintetével nézzünk, hogy megtanuljuk átölelni azt, aki szükséget szenved, hogy kifejezzük közelségünket, együttérzésünket, szeretetünket.

Átölelni azonban nem elég. Nyújtsuk ki kezünket azok felé, akik nehézséggel küzdenek, aki belezuhant a függőség sötét vermébe, talán önhibáján kívül, és mondjuk neki: lábra tudsz állni, fel tudsz kelni, fárasztó, de lehetséges, ha akarod. Kedves barátaim, szeretném mindannyiatoknak mondani, de főleg annyi társatoknak, akiknek nem volt bátorságuk ahhoz, hogy vállalkozzanak a ti utatokra: te vagy a főszereplője az újrakezdésnek; ez nélkülözhetetlen feltétele! Találsz majd kinyújtott kezeket, akik segíteni akarnak neked, de senki nem kapaszkodhat fel helyetted az újrakezdés meredek dombjára. Azonban soha nem vagytok egyedül! Az Egyház és sokan mások közel állnak hozzátok.

Nézzetek bizalommal előre, átkelésetek hosszú és fáradságos, de tekintsetek előre, 'van egy biztos jövő, amely más távlatba illeszkedik a világ bálványainak illuzórikus kínálataihoz képest, de amely új lendületet és új erőt ad a mindennapi élethez' (Lumen fidei, 57. pont). Mindnyájatoknak szeretném megismételni: ne hagyjátok, hogy ellopják tőletek a reményt! De azt is szeretném mondani: ne lopjuk el a reményt, sőt váljunk a remény hordozóivá!

Az evangéliumban ma az irgalmas szamaritánus példabeszédét olvassuk. Egy olyan emberről szól, akit a rablók megtámadnak, és félholtan az út szélén hagynak. Az emberek elmennek mellette, ránéznek, és nem állnak meg, tovább folytatják közömbösen útjukat: nem az ő dolguk! Csak egy szamaritánus, egy ismeretlen áll meg mellette, amikor meglátja, felemeli, kezét nyújtja felé és ápolja (Lk 10, 29–35).

Kedves barátaim, azt hiszem, hogy itt, ebben a kórházban konkrétan megvalósul az irgalmas szamaritánus példabeszéde. Itt nincs közöny, nincs érdektelenség, hanem figyelemmel és szeretettel találkozunk. A Szent Ferenc Társulat és a drogfüggőség kezelési hálózata megtanítják, hogy hogyan hajoljunk a nehézséggel küzdők fölé, mert bennük Krisztus arcát, Krisztus szenvedő testét látják. Köszönöm az orvosoknak és segítőiknek, akik itt szolgálatot teljesítenek; szolgálatotok értékes, mindig végezzétek szeretettel; olyan szolgálat, amelyet a testvérekben jelen lévő Krisztusnak tesztek: 'Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek' (Mt 25,40) – mondja Jézus.

Szeretném megismételni mindannyiatoknak, akik a drogfüggőség ellen küzdötök, nektek hozzátartozóknak, akiknek nem mindig könnyű a feladatotok: az Egyház nem áll távol fáradozásaitoktól, együttérzéssel kísér benneteket. Az Úr mellettetek áll, és kézen fog titeket. Tekintsetek Őrá a legkeményebb pillanatokban; ő vigaszt és reményt ad nektek. Bízzatok Édesanyja, Mária anyai szeretetében is. Ma reggel, az aparecidai kegyhelyen mindnyájatokat szívébe ajánlottalak. Ahol hordozni való kereszt van, mellette mindig ott van számunkra Ő, az Édesanya. Az ő kezére bízlak benneteket, miközben áldásom adom rátok”.

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír