Egy itáliai oltárkép nyomában Budapesten

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Amint arról Fehér Ildikó, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Művészettörténet Tanszékének tanára honlapunknak adott interjújában beszámolt (Egy itáliai oltárkép a pesti ferenceseknél – Értékmentő nyomozás Fehér Ildikó művészettörténésszel), eddig ismeretlen olasz festő művére bukkantak a pesti Alkantarai Szent Péter ferences templom padlásterében. A Szűz Mária a Szentháromsággal, szentekkel és donátorral című festmény több évtizedes porosodás után került Tokár János OFM templomigazgató megbízásából a Magyar Képzőművészeti Egyetem Restaurátor Tanszékére, ahol Görbe Katalin restaurátor, az egyetem oktatója és Heitler András tanszékvezető irányítása alatt négy hallgató (Fekete Dóra, Mikó Edit, Fiam Judit és Tiszai Rebeka) végezte el a kép felújítását 2015–2016-ban. 

Az eddig ismeretlen alkotás témája kivehetetlen volt előkerülésének pillanatában, az egy éven át tartó restaurátormunkának köszönhetően azonban eredeti állapotában lehet megtekinteni a valószínűleg 1600 körül keletkezett, észak- vagy közép-itáliai festő műhelyében készült oltárképet. A festményt az Olasz Kultúrintézetben megtartott tudományos konferencia keretében mutatták be a szélesebb érdeklődő közönségnek.

A konferencia elnöke Sturcz János, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Művészettörténet Tanszékének vezetője volt, aki a jelenlévők köszöntése után Maria Assunta Accilinek, Olaszország magyarországi nagykövetasszonyának adta át a szót. A nagykövetasszony a szerzeteseknek az európai kultúrában betöltött értékmegőrző szerepére hívta fel a figyelmet, amellyel kapcsolatban kiemelte, hogy olyan magot vetettek el a középkor során, amely Európa kulturális egységét teremtette meg az évszázadok alatt. Kiemelte továbbá a művészet népek közötti közvetítő erejét, és különösen a festészet jelentőségére irányította a figyelmet. A konferencia középpontjában álló kép restaurálásával kapcsolatban pedig megjegyezte, hogy annak visszaállítása „civilizációs gesztus”, hiszen az európai közös kultúra egy darabját adták vissza.

Tömördi Viktor OFM, a pesti ferences templom szerzetese A belvárosi pesti ferences templom története címmel beszélt a ferencesek pesti jelenlétéről, szerepükről a magyar állam történetében. Amint kifejtette, a pesti ferences templom és rendház nyolcszáz éve foglal el központi helyet a városban, szellemi-lelki és politikai-közösségi értelemben egyaránt. A mind a mai napig szinte óránként bemutatott szentmisék, a gyóntatás rendje valóságos „santuario”-vá, azaz szent hellyé teszik a Pest szívében elhelyezkedő templomot, amelyet még IV. Béla király alapított, támogatva a ferencesek magyarországi letelepedését. A jelenlegi templom helyén az 1250-es években épült a gótikus templom, amely IV. László uralkodásától kezdve a Hatvani kapunál megtartott országgyűlések lezáró szentmiséjének (Te Deum) helyszíne volt.

Tömördi Viktor kitért a török hódítás alatti időszakra is, amikor a rendház tizenhárom szerzetese szenvedett vértanúságot, illetve Buda elfoglalása után a templom helyén dzsámit építettek. A ferencesek jelenléte a török hódoltság után erősödött meg újra, majd a 18-19. században nemcsak a város, de a magyar állam életének is egyik szellemi központjává fejlődött a barokk stílusban újjáépített templom. Olyan szónokok működtek a templom falain belül, mint Albach Szaniszló, Gerő Elek és Gasparich Kilit, akik az 1830-as években Magyarország vezető politikusaival voltak kapcsolatban. A ferences szerzetes megemlítette Dank Agáp házfőnököt, aki az 1849-ben kivégzett Batthyány holttestét a templomba menekítette és temette el; de szólt a művészeti élet kimagasló szereplőiről, így például Liszt Ferencről, aki szintén szoros kapcsolatot ápolt a ferencesekkel.

Előadását Fehér Ildikó művészettörténész követte, amelyben a megtalált oltárkép ikonográfiájáról, felfedezésének körülményeiről és művészettörténeti vonatkozásairól számolt be. A festményen látható alakok közül kiemelte a kép jobb oldalán elhelyezkedő, Szent Pantaleont ábrázoló figurát, aki előtt egy nyitott botanikus könyvet lehet felfedezni. A művészettörténész ezzel kapcsolatban utalt arra, hogy a könyv Dioszkoridésznek, az 1. században élt görög orvos művének fordítását ábrázolja – a könyv lapjain orchideák rajzait lehet felfedezni, amelyeket a kötet 1560-as, Pietro Andrea Mattioli által készített olasz (toszkán) fordításához rajzolt Giorgio Liberale. Azzal kapcsolatban, hogy ki lehetett a kép megrendelője, amelyre a bal sarokban megfestett donátor, vagyis adományozó alakja utal, Fehér Ildikó csupán feltételezéseket tudott tenni. Felvetette a Mattioli-féle fordítás kiadóját, a velencei Vicenzo Valgrisit, aki a kiadás révén tett szert vagyonra és hírnévre, és aki nem lehetetlen, hogy e kép megrendelésével szerette volna háláját kifejezni. Ugyanakkor egy másik névre is utalt az előadó, Zsámboky Jánoséra, aki itáliai kapcsolatoknak sem volt híján bécsi udvari orvosként.

Fehér Ildikó a ferences templomba való kerülésre vonatkozóan elmondta, hogy egyetlen dokumentum, az 1868-ból származó Ferences Krónika szolgáltat információval, amely a Luby család adományáról számol be. Az azonban mind ez idáig felderítetlen, hogy a család hogyan tett szert az értékes képre.

Kiss Kálmán, a Luby Társaság elnöke a Luby család történetét vázolta röviden a hallgatóság számára. Felelevenítette a Liptó vármegyéből származó család szatmári ágának történetét, akikhez nagy valószínűséggel a kép adományozása köthető. A Luby család híres volt kultúraszerető attitűdjéről, olyan meghatározó személyekkel tartottak kapcsolatot, mint Kölcsey Ferenc, Wesselényi Ferenc, Szemere Pál, Petőfi Sándor. Az adományozás Luby János nevéhez köthető, aki 1868-as végrendeletében a szatmári ház ingóságairól is nyilatkozik. Mindazonáltal, ahogyan Kiss Kálmán utalt rá, a ferenceseknek a képhez való hozzájutásáról pontosabb adatok nem állnak rendelkezésre.

Előadását követte Ubrizsy-Savoia Andrea előadása, aki a Dioszkoridész-kötet kapcsán ismertette a botanikai kézikönyv más nyelvterületeken való elterjedését, így beszámolt a magyarországi recepcióról is. Kapronczay Károly a 16. századi sebészettörténetbe engedett bepillantást, azzal kapcsolatban, hogy a festményen ábrázolt Szent Pantaleon milyen korabeli eszközöket tarthat kezében. Kiemelte a szerzetesközösségek gyógyító tevékenységét, különös tekintettel a gyógynövényismeretre. Ugyanakkor a mikro- és makrosebészeti eljárások ismertetésekor kitért a korabeli eszközök használatára is, összefüggésben a kor orvosi és sebészeti tudásával.

Az előadások menetébe illeszkedett a kiállítás megnyitása, amelyen elsőként Fülöp Attila nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár szólt. Az újra megtalált és restaurált kép kapcsán kitért Európa keresztény kulturális múltjára, amely összeköti az európai társadalmakat. Megemlítette a magyarországi Szent Márton-évet, a 2020-ban hazánkban megrendezésre kerülő Eucharisztikus Világkongresszust, valamint a krakkói ifjúsági világtalálkozót, amelyek mind a keresztény értékek jelenlétére hívják fel a figyelmet. Megnyitóbeszédét Böjte Csaba hasonlatával zárta: ahogyan egy régi képet felfedeznek és „portalanítanak”, úgy kell a gyermekekért is a feltáráshoz hasonló rengeteg munkát megtenni, és így valójában az egész társadalomért meghozott munkát vállalni.

Csanádi Judit, a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektora a megnyitó keretében hangsúlyozta, hogy a megtalálás és a restaurálás egyfajta „szellemi por” eltávolítását is jelentette, ahogyan a kép értelme a láthatóságával párhuzamosan egyre teljesebben vált érthetővé és szemlélhetővé. Örömének adott hangot, hogy a restaurátori munka a fogalmi gondolkodás és a gyakorlati tudás találkozásának eredményeként valósulhatott meg.

A megnyitó gondolatok után mutatták be a 2015/2016-os tanév során elvégzett munka fázisait az egyetem jelenleg ötödéves hallgatói, Fekete Dóra és Mikó Edit. A 2015 szeptemberében kezdetét vevő képhelyreállítási munka elsőként természettudományos vizsgálatokkal kezdődött. A nagymértékben károsodott festményt, amelynek alakjait és magát a kompozíciót sem lehetett kivenni, először infravörös, UV-lumineszcens, illetve surlófényes vizsgálatokkal próbálták meg feltérképezni. A beázásoknak köszönhetően a kép elkezdett zsugorodni, az alapozó- és festékrétegek elváltak a vászontól, a lakkréteg pedig bebarnult. Ennek volt köszönhető a kompozíció teljes kivehetetlensége.

A fenti vizsgálatok eredményeként bukkantak rá a kép bal oldalán, keresztbe tett kezekkel látható donátor alakjára, amely egy későbbi változtatás miatt szabad szemmel már láthatatlan volt a képen. Az elvégzett vizsgálatok továbbá azt is lehetővé tették, hogy az alkotó(k) munka közbeni változtatásait is figyelemmel lehessen követni. A röntgen-radiográfiás felvételek egyikén például, amelyet az Olasz Kultúrintézet Xénia Galériájában is kiállítottak, Mária alakjának alakulását lehet megfigyelni, illetve Szent Domonkos kéztartásának egy korábbi változata is láthatóvá vált a festékrétegek alatt. Ugyanígy az orvos szent fejtartásának változásai is jól kivehetők – mondták el a hallgatók.

A festmény tudományos feltérképezése után következhetett a restaurálás, amelynek első lépése a pergő réteg stabilizálása volt ragasztással és rávasalással, majd a vászon kiegyenesítése következett, illetve a feltárás. Ennek során megszabadították a képet a rárakódott szennytől és megbarnult lakkrétegtől. Az ilyen értelemben vett tisztítás után történhetett az esztétikai helyreállítás, majd a lakkozás.

Heitler András a hallgatók beszámolója után a magyar restaurátorképzésbe engedett bepillantást, és a most helyreállított oltárkép kapcsán elmondta, bár alkotójának neve ismeretlen, mégis a festési módból, a festékek megválasztásából rengeteg mindent tudhatunk róla.

A konferencia lezárásaként az olasz intézet igazgatója, Gian Luca Borghese köszönte meg a konferencia és kiállítás megrendezésének lehetőségét, kiemelve az olasz–magyar kapcsolatok múlt- és jelenbeli fontosságát.

Az Olasz Kultúrintézetben szeptember 22-ig lehet megtekinteni a kiállítást. A festmény ezután visszakerül eredeti helyére, a pesti ferences templom szentélyének északi falára.

A képről bővebb információk találhatók ITT.

Fotó: Lambert Attila

Várkonyi Borbála/Magyar Kurír