Egy „szent őrült”, akinek régóta természetes a természetfeletti

Kultúra – 2021. február 20., szombat | 12:00

Pro Urbe Kaposvár kitüntetést kapott Lőrincz Sándor újságíró a helyi kulturális életben végzett magas színvonalú munkájáért, valamint kiemelkedő publicisztikai tevékenységéért. Az újságíró, aki Mértékadó című kulturális mellékletünkbe is rendszeresen ír, a díjat a Város Napján, január 23-án vette át Szita Károly polgármestertől.

Lőrincz Sándorral a Kaposvári Egyházmegye újságírója, Koszorus Rita készített interjút. Kérdésére a kitüntetett elmondta, nagyon meglepte, amikor Dér Tamás alpolgármester közölte vele a hírt. Mint mondta, a rangos elismerés kapcsán elgondolkodott azon, hogy élete ötvenhat éve alatt mily meghatározó lett számára a város, amely, Pilinszkyt idézve, „tudás, tehetség és kegyelem műve, akár egy remekmű”.

A beszélgetésben szó esett Lőrincz Sándor gyermekkoráról, iskoláiról, tanításról és népművelésről, és arról, hogyan kötött ki végül az írás mellett. A motivációkkal kapcsolatban kiemelte:

Isten ehhez adott talentumot, ezért kutya kötelességem kamatoztatni ezt az adományt. S mivel keresztény vagyok, így az Örömhír továbbadása is szüntelen feladatom.

Szerencsére feleségemmel együtt bőven volt-van részünk istenélményben. Hetente egy kis közösség tagjaként imádkozunk a világért, a városért, a vezetőkért, de az újságírókért is, s a ránk bízottakért. Családtagokért, tanítványokért vagy az ellátottainkért. A közelmúltban a kéthelyi templomban mondattam misét a somogyi szociális otthonokban, gyermekvédelmi intézményekben élőkért, dolgozókért.

Számomra teljesen természetes a természetfeletti.”

A jövőre vonatkozó terveivel kapcsolatban Lőrincz Sándor elmondta, A kegyelem erőterében címmel tíz év „terméséből” válogatva kötetet állít össze, melyben a színházi világ, a művészeti, az irodalmi és a hitélet, valamint a pedagógia „randevúzik”, de egyéb írói elképzelései is vannak.

A beszélgetést teljes terjedelemben ITT olvashatják.

Forrás és fotó: Kaposvári Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria