Szolidaritás Éjszakája Szegeden – KÉPGALÉRIÁVAL

A téren meleg étellel, zenével, adományokkal és néhány jó szóval várták a fedél nélkülieket. „Bár tudnám, hova, de hova, de hova, de hova megyek” – játszotta az Illés együttes klasszikusát a Dugonics téren verbuválódott zenekar szerda este. Az őket hallgató hajléktalanok tenyerükkel, talpukkal követték a ritmust, jó hangulatukban talán egy pillanatra meg is feledkezve arról, hogy ezt a kérdést minden reggel felteszik maguknak. A Szegedi Katolikus Egyetemi Lelkészség által immár tizedik alkalommal meghirdetett Szolidaritás Éjszakája nem oldja meg a hajléktalanok gondjait, de nem is az a célja. Egy lehetőség csupán, hogy a téren átsétáló emberek belenézhessenek azokba az arcokba, melyek láttán a legtöbbször inkább elfordítják a fejüket.


A Szolidaritás Éjszakáját hagyományosan a krízisidőszak elején, novemberben rendezik meg Szeged belvárosának egy frekventált terén, bár a fedél nélküliek élete időszaktól függetlenül minden nap válságos. Idén az ősz enyhe volt ugyan, estefelé azonban egyre jobban érezhető már a hideg, a Dugonics téren gyújtott tüzek köré csoportokban álltak melegedni az emberek. „Tíz évvel ezelőtt indult ez a rendezvény, az akkor már öt esztendeje működő hajléktalanlátogató csoport kezdeményezésére. Célja az, hogy a városban élőknek és az egyetemistáknak megmutassuk: ezek az emberek itt élnek közöttünk, bár sokszor visszahúzódnak a kíváncsi tekintetek elől. Összegyűlünk, és velük virrasztunk novemberben, a hideg utcán” – mondta el Lengyel András, a program főszervezője.


Paprikás krumplival és meleg teával is megkínálták a téren összegyűlt fedél nélkülieket, valamint az egyetemi lelkészség zenei műsorral készült számukra. Különböző hátrányos helyzetű csoportok képviselői „élő könyvtárat” nyitottak, „kikölcsönzőik” kötetlen témában beszélgethettek velük. Nyolc és kilenc óra között szituációs játékokat játszottak a szervezők, melybe a téren állókat is bevonták; majd Joó Magdolna, a Bajai úti hajléktalanszálló vezetője, Szabó Judit mentőorvos és az Alsóvárosi Szent Ferenc Konyha képviselője részvételével beszélgettek a hajléktalanok mindennapjairól. Az egyik felállított sátorban pedig adományokat vártak: tartós élelmiszert, ruhákat, pokrócokat, bármit, ami a hajléktalanoknak segít átvészelni ezt a nehéz időszakot.


Rácz Béláné a tűz mellett, kabátjára ülve fogyasztotta el a meleg vacsorát. Nemrég vált hajléktalanná, mint mondta, testvérével való viszonya addig romlott, míg másfél hónapja az utcára került, azóta él ott. „Higgye el, sokkal jobb nekem még az utcán is annál, minthogy állandóan veszekedjek. Boldog vagyok, megtaláltam a magam boldogságát” – mesélte. Ez pedig a Biblia, amiből kerékpárja kosarában több példányt is mutat, mindig magánál tartja őket. Kedélyesen, barátságosan mesél addig, míg lánya szóba nem kerül. „Egy gyönyörű »topmodell«, gimnáziumba jár, de letagad engem, nem szívesen mutatkozik velem. Szörnyű látni, amikor észrevesz, és elfordítja a fejét, átmegy az utca másik oldalára. A többiektől megszokja az ember, de a saját lányától sosem tudja” – mondta fátyolos hangon.


„Rohanó világban élünk, melyben a legtöbbször úgy nézünk környezetünkre, mintha egy száguldó vonat ablakából pillantanánk ki – megragadja a figyelmünket a kinti táj egy-egy része, elsősorban azonban a vagon kényelme, a mi kényelmünk számít. Ez a vonat most, ezen az éjszakán megállt, mi pedig körültekinthetünk a világban, hogy észrevegyük azokat is, akikre eddig nem fordítottunk figyelmet” – hangsúlyozta Kondé Lajos, az egyházmegye pasztorális helynöke. „A társadalom peremére szorult, elesett emberek lélekben ugyanolyan gazdagok, mint tehetősebb társaik, ezen az estén ki kell nyitnunk feléjük szívünket” – tette hozzá. Az egybegyűlteknek azt kívánta, hogy ők is úgy lássák meg az elesettekben Krisztus arcát, ahogy Szent Erzsébet tette.


Rigóné Kiss Éva, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat dél-alföldi régiójának titkára szerint általánosan elmondható, hogy csak két csoportot érdekel a hajléktalanság kérdése: a fedél nélkülieket és az őket ellátókat. „Senki sem születik jobbnak vagy rosszabbnak a másiknál, az ő sorsuk sem volt eleve arra predesztinálva, hogy az utcára kerüljenek. A legtöbbjükkel azért történt ez, mert nem volt senki, akibe kapaszkodhattak volna” – emelte ki a rendezvényen.


Az említett hajléktalanlátogató csoport egyébként emberhiány miatt helyhez kötötten, kedd esténként oszt teát és szendvicset. Elsősorban egyetemisták, de bárki jelentkezését várják, aki szívesen tenne a nehéz sorsúakért. A Szegedi Katolikus Egyetemi Lelkészség Dugonics téri központjában, illetve Facebook-oldalán lehet jelentkezni a csoportba.

Fotó: Gémes Sándor/Szegedma.hu

Magyar Kurír