Egyházi muzeológusok találkoztak Sárospatakon

Kultúra – 2015. október 26., hétfő | 19:06

Szakmai napot tartott Sárospatakon az Egyházi Muzeológusok Egyesülete. Október 19-én és 20-án a Római Katolikus Egyházi Gyűjtemény Szent Erzsébet Házában a vallási néprajz témakörében rendeztek konferenciát.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Első nap Vass Erika, a szentendrei Skanzen néprajzkutatója Református-unitárius együttélés Fiatfalván című előadását és Szabó Irén, a Római Katolikus Egyházi Gyűjtemény gyűjteményvezetője Templomi gesztusok című referátumát hallgathatták meg a jelenlévők.

Kedden a sárospataki református gyűjteménybe látogattak el a résztvevők, ahol Pocsainé Eperjesi Eszter vezetésével megtekintették a nagy múltú és nemrég felújított kollégiumi könyvtár épületét és múzeumának állandó kiállítását, majd meghallgathatták az idegenvezető Úri hímzéses úrasztali terítőkről című előadását.

A második nap utolsó előadójaként Terdik Szilveszter, az Iparművészeti Múzeum munkatársa A Néprajzi Múzeum máramarosi ikonjai címmel tartott kutatási beszámolót. A szakmai nap a Római Katolikus Egyházi Gyűjtemény raktárainak és kiállítóhelyiségeinek bejárásával, majd a 2007-ben basilica minor rangot kapott plébániatemplom megtekintésével zárult.

Forrás és fotó: Római Katolikus Egyházi Gyűjtemény – Szent Erzsébet Ház (Sárospatak)

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria