Egymással, egymásért, mások szolgálatában - jezsuita diákokkal találkozott Ferenc pápa

Pénteken délben az olaszországi jezsuita iskolák diákjai és tanárai a vatikáni VI. Pál teremben találkoztak a jezsuita Ferenc pápával. A nyolcezer diák zsúfolásig megtöltötte a hatalmas kihallgatási csarnokot, hogy meghallgassák a pápa buzdítását és tanúságot tegyenek saját elkötelezettségükről. A jezsuita diákok nagytalálkozójára a következő városok iskoláiból érkeztek a résztvevők: Róma 2030, Milánó 1800, Torinó 1500, Palermo 1100, Nápoly 650, Messina 575 tanárral és diákkal jelent meg. E nagy sereglethez csatlakozott az albániai Szkutári jezsuita iskolájának 60 fős kis csoportja is.

Ferenc pápa a találkozó elején rögtön nagy meglepetést okozott a beszédével. Így kezdte: „Kedves gyerekek, kedves fiatalok! Én elkészítettem nektek ezt a szöveget, hogy felolvassam…, de hát öt oldal! És egy kicsit unalmas is..! Csináljuk azt, hogy én röviden összefoglalom, aztán odaadom a tartományfőnöknek és a Lombardi atyának, hogy írásban meglegyen nektek. Ti ellenben kérdéseket tehettek fel nekem, és így párbeszédet folytathatunk. Tetszik ez nektek? Na?

Ferenc pápa beszédét most az eredeti írott, de fel nem olvasott szöveg alapján ismertetjük: „Mindenekelőtt Szent Ignácra, a mi rendalapítónkra hivatkozom – kezdődik a Szentatya beszéde - aki Rómába érkezése után társainál érdeklődött, ha megkérdezik őket a nevük felől, mit is válaszolnának. Egyhangúlag felelték: „Jézus Társasága”. Szent Ignác és társai ugyanis megértették, Jézus tanította meg nekik, hogyan adjanak az életüknek mély értelmet, az öröm, a remény adományai által. Az iskola számotokra az a nevelői környezet, melyben az ember felnő, hogy megtanuljon élni, hogy megtanuljon felnőtt és érett emberré válni. A jezsuita iskola ebben úgy segít benneteket, hogy nemcsak az értelmeteket fejleszti, hanem személyiségetek összes vonásainak teljes formálását végzi.

Szent Ignác tanítását követve a pápa a nagylelkűséget említette meg az iskola alapvető elemeként. A nagylelkűség nagyoknak és kicsiknek egyaránt az az erénye, mely mindig a láthatár felé tekint. Mit is jelent nagylelkűnek lenni? Legyen nagy a szívünk, és legyenek nagy eszményeink, vágyaink, hogy valami nagyot tehessünk az Úr kérésére. Éppen ezért kell megtenni a dolgunkat, az apró hétköznapi feladatokat, Isten és bárki iránt nyitott szívvel. Gondolom, hogy a jezsuita iskolák különös módon is figyelmesek a diákok emberi erényeinek a gyarapítására. Ezenfelül legyetek szabadok! Nem úgy, hogy azt teszitek, amit akartok. A szabadság nem a mámor határainak a kalandos kipróbálása, hanem az a képesség, hogy reflektáljatok arra, amit csináltok, hogy tudjátok felmérni, mi a jó nektek, és hogy tudjátok mindig a jót választani. Mi szabadok vagyunk a jó számára. Ezért ne féljetek, hogy árral szemben haladtok, még ha nem is könnyű az! A választás szabadsága mindig elkötelező, ez tesz benneteket gerinces emberré, akik bátran és mégis türelemmel néznek szembe az élettel.

A nagylelkűség mellett a másik erény a szolgálat. Iskoláitokban sokféle tevékenységgel találkoztok, melyek segítenek, hogy ne zárkózzatok magatokba, hanem nyíljatok meg egymás számára, különösen is a legszegényebbek és rászorulók felé. Legyetek egymással és egymásért, a mások szolgálatában álló igazi bajnokok! A benső szabadság és a szolgáló szellem nagylelkűségéhez persze hozzátartozik a lelkiség formálása. Kedves fiúk és lányok, bíztatta a pápa a diákokat, szeressétek mindjobban Jézus Krisztust! A mi életünk válasz az Úr hívására és boldogok lesztek, jól építitek az életeteket, ha tudtok válaszolni erre a hívásra. Érezzétek az Úr közelséget az életben. Ő közel van mindenkihez, mint társ, mint barát, aki segít benneteket megérteni, aki bátorít benneteket a nehéz pillanatokban és soha nem hagy el benneteket. Az imádságban, a vele való párbeszédben, a Biblia olvasásában fedezzétek fel, mennyire közel van hozzátok!

Beszéde végén a pápa a nevelőkhöz, a jezsuitákhoz, a tanárokhoz, az iskolák alkalmazottaihoz és a szülőkhöz fordult. Arra kérte őket, hogy ne bátortalanodjanak el a neveléstől eltérő mai kihívások láttán. A nevelés nem egy mesterség, hanem egy magatartás, egy életmód - mondta. Ehhez ki kell lépni magunkból, a fiatalok közé kell menni és mellettük kell állni, növekedésük különféle állomásain. Adjatok nekik bátorságot, optimizmust! Tanítsátok őket a teremtés szépségére és jóságára, de mindenekelőtt az életetekkel mutassatok tanúságot számukra. Szavaitokat tetteitek hitelesítse! E kettő együttléte nélkül nincs nevelés.

Külön lelkükre kötötte a pápa a jezsuitáknak, hogy elsőként a nevelés területén gyarapítsák elkötelezettségüket. Az iskola egy nagyon értékes eszköz, hogy segítsük az egyház és az egész társadalom útját. Beszéde végén kiemelten köszöntötte a „Fe y allegria, Hit és Öröm” nevű iskolaközösséget, melyet a pápa jól ismer a dél-amerikai szegények között végzett munkájuk révén, valamint üdvözölte az albániai Szkutári jezsuita iskola növendékeit és tanárait.

A rövidített beszéd végén P. Carlo Casalone tartományfőnök emlékeztette a pápát arra, hogy az elemi iskolás gyerekek és a gimnáziumi diákok – minthogy nem volt tervbe véve – nem készültek külön kérdésekkel. Jó lesz így is? – kérdezte. A pápai jóváhagyás után Francesco Bassani tízéves diák így fordult hozzá: „Írtam neked egy levelet, hogy keresem a hitet, hogy hívő legyek. De nehézségeim vannak, néha kételyeim vannak és ez egyáltalán nem normális az én koromban. Minthogy te vagy a pápa, arra kérlek, adj nekem némi útbaigazítást, ami megtart engem és a többi gyereket is!”

A pápa válaszában a hitben való úton-járás nehézségére utalt. Ez azt jelenti, hogy a horizontra tekintünk, ahová el akarunk jutni, vállalva az összes fáradtságot. De mindig hűséges akarok maradni az úthoz, akkor is, ha nem könnyű, akkor is, érted, amikor sötét van, amikor eltévedünk és amikor elesünk. Ne félj az eleséstől – bátorította Ferenc pápa a kis Francesco-t. Kelj fel azonnal, és menj tovább! (Taps). De egyedül járni, az egy ronda dolog, ronda és unalmas! Ellenben közösségben barátokkal, akik szeretik egymást, az már más!

A kis Sofia Grattarola arról kérdezte a pápát, vajon találkozik-e még egykori iskolás barátaival. - Nézd csak, két és fél hónapja vagyok pápa, az én barátaim 14 óra repülőútra vannak ide, elég messze, nem? De mondok neked valamit! Hárman közülük eljöttek hozzám, hogy köszöntsenek. Sokan írnak nekem közülük és én nagyon szeretem őket. Nem lehet barátok nélkül élni (taps)! Lehetetlen!

A nyolcéves Teresa kérdezte: „Te pápa akartál lenni?” – „Tudod, mit jelent, ha egy ember nem akar jót magának? Ha valaki azt akarja, hogy pápa legyen, akkor nem akar jót magának, Isten nem áldja meg őt, érted? Nem, én nem akartam pápa lenni. Rendben van?”

Monica és Antonella arról kérdezték a pápát, hogyan lett jezsuita. „Tudjátok, felelte nekik, engem nagyon megérintett a rend missziós jellege. Amikor filozófiát, aztán teológiát tanultam, levelet írtam Arrupe általános rendfőnökünknek, hogy küldjön misszióba, Japánba. De ő válaszában arra figyelmeztetett, hogy nekem tüdőbetegségem volt és ez nem jó a nehéz munka számára, így maradtam Buenos Airesben. Azért lettem jezsuita, mert vonzott, hogy kimenjek a misszióba, hogy hirdessem Jézust”.

Caterina bátran arról kérdezte, hogy miért mondott le a pápák gazdagságáról, a luxus lakosztályról, a hatalmas autókról és miért ment korábban egy kicsi közeli lakásba, miért utazik együtt buszon a többi püspökkel? „Nem hinném –válaszolta a pápa – hogy mindez csak a gazdagság kérdése lenne! A személyemhez kapcsolódik, szükségem van, hogy emberek között éljek! Egy professzor is megkérdezte tőlem: De miért lakik ott? Azt válaszoltam neki: „Hallja csak, pszichiátriai okokból!” Mert ilyen a személyiségem! A lakásom, ha nem is fényűző, de nyugodt. Érted, én nem tudok egyedül élni! Másfelől itt van a világban a szegénység botránya…! Számtalan gyerek étel és iskola nélkül…! A szegénység ma egy kiáltás! Nekünk mindannyiunknak gondolni kell arra, hogy egy kicsit szegényebbek legyünk, hogy jobban hasonlítsunk Jézushoz, aki egy szegény tanító volt, nemde?

A kérdések után az olasz jezsuita iskolák növendékei és tanárai együtt imádkozták el a pápával azt az imádságot, melyben diákként és nevelőként elkötelezték magukat Jézus mellett.

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír