Családi nap Csíkszeredán

Külhoni – 2014. szeptember 23., kedd | 10:41

Immár második alkalommal tartottak családi napot a Gyulafehérvári Caritas szervezésében szeptember 20-án, szombaton Csíkszeredában. A családi nap célja az együttlét, az ismerkedés és a különböző témákról való beszélgetés volt – adta hírül a Székelyhon.ro.

A Szerető kommunikáció a családban című tematikus napon kicsiknek, fiataloknak és felnőtteknek is tartottak foglalkozásokat a gyulafehérvári Caritas Petőfi utcai központjában. Míg a legkisebbek két pedagógus irányításával különböző játékokon vehettek részt, addig a fiatalokkal Bálint István, a Szent Ágoston-plébánia segédlelkésze beszélgetett a családban betöltött szerepekről. A szülők pedig műhelymunkán vettek részt Urbán Erik ferences szerzetes vezetésével, melynek fő irányvonala a közösségben való kapcsolatteremtés volt.

„Azért tartottuk fontosnak ezt a témát, mert sok visszajelzés érkezett, miszerint a családokban nem fordítanak elég minőségi időt a kommunikációra. A családi nap programját úgy próbáltuk felépíteni, hogy ráirányítsuk a figyelmet ennek fontosságára. Hiszen ez az egyik alapkövetelménye a kiegyensúlyozott és harmonikus családnak”– emelte ki Péter Szabolcs programfelelős.

Délután a családok csapatjátékokban vettek részt az udvaron, majd a Sárközy Sándor piarista atya által celebrált szentmise zárta zárta a programot.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria