Együttműködési megállapodást írtak alá a társadalmi biztonságért a Szeged-Csanádi Egyházmegyében

Hazai – 2019. február 20., szerda | 13:09

Ünnepélyes keretek között írtak alá négyoldalú együttműködési megállapodást a Szeged-Csanádi Egyházmegye, a Gál Ferenc Főiskola, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság, valamint a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság képviselői február 19-én a szegedi Gál Ferenc Főiskola Klebelsberg termében.

Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök, Kozma Gábor rektor, Polyák Zsolt rendőr dandártábornok, Békés megyei rendőrfőkapitány és Dakos József rendőr dandártábornok, Csongrád megyei rendőrfőkapitány látta el kézjegyével azt a hivatalos dokumentumot, amelyben a Társadalmi biztonság – prevenciós ismeretek címmel Szegeden és Szarvason indult kurzusok lebonyolítását vállalták.

Az együttműködési megállapodással lehetőség nyílik arra, hogy a Gál Ferenc Főiskola óvodapedagógus és tanító, valamint hitéleti szakos hallgatói, illetve mindazok, akik a Szeged-Csanádi Egyházmegye plébániáin, valamint köznevelési, gyermekvédelmi, szociális és karitászintézményeiben végzik munkájukat, megkapják azokat az alapvető, biztonsággal, bűn- és balesetmegelőzéssel kapcsolatos ismereteket, amelyeket hasznosítani tudnak munkájuk során.

A kurzus a gyakorlatban is megismerteti a katasztrófavédelem, a mentőszolgálat és a rendőrség munkáját, és mindazt, amit szakszerű segítségük igénybevételéig tenni kell a rászorulókért.

Forrás: Szeged-Csanádi Egyházmegye

Fotó: Tóth Éva

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria