Elbúcsúztatták Soltész Miklós görögkatolikus alszerpapot

Hazai – 2016. május 26., csütörtök | 15:30

Soltész Miklós görögkatolikus alszerpap tragikus hirtelenséggel hunyt el életének 51. évében május 4-én. Temetését május 19-én tartották a rákoskeresztúri Újköztemetőben.

A temetésen Kruppa Levente Rózsák terei parókus mondott búcsúbeszédet, amelyből az alábbiakban részleteket közlünk:

„…semmiképpen el nem válván, de távozás nélkül itt maradván…” – ez a konták volt Miklós testvérünk utolsó imádsága ezen a világon, a mennybemenetel előestéjén.

Akkor arra emlékeztünk, ahogy Krisztus vitte a saját életét az Atyához, úgy viszi a benne bízó ember lelkét és úgy vitte Miklós testvérünk lelkét, a megnyugvás, kellem és felüdülés helyére. Az Isten arra hívja az embert, és azért küldi Fiát a világba, hogy minden embernek mintát és példát adjon és minden ember boldogsága abban áll, hogy életében hogyan tud hasonlóvá válni a Megváltóhoz.

Ebben a tekintettben emlékeztünk és emlékezünk mindig Miklósra, aki felismerte és hirdette ezt a boldogságot egész életével, szolgálatával. Ő életének legfőbb kincsévé tette az üdvösséget, mert tudta, hogy ezen a földön a legnagyobb kincs az Isten szolgálata. Ezt fejezte ki, amikor jelentkezett a diakónusi szolgálatra és ezt folytatja most a halál tulsó oldalán a mennyei liturgiába bekapcsolódva. Abba a liturgiába, ahová mindig vágyott és ahol, így örökké hordozza ezt a szolgálatot. Mert sem az idő, sem a halál, sem a világi dolgok, semmi sem vehették el tőle, azt a boldogságot aminek ő most már teljes birtokosa és részese. És nem veheti el tőlünk Miklóst sem. Mert ugyanazon Krisztus körül vagyunk, aki az élőknek és holtaknak istene, aki összekapcsol és megerősít minket, itt maradottakat. Így adtunk hálát Miklós alszerpapért és emlékezünk rá életünkben.

Az állandó diakónusi szolgálatra készülő Soltész Miklóst 2015. december 20-án, a karácsony előtti vasárnapon, az ószövetségi szentatyák vasárnapján részesítette Kocsis Fülöp metropolita az alszerpapi rendben a Budapesti Rózsák terei Görögkatolius Egyházközségben tartott Szent Liturgia keretében.

A bizánci egyház hagyományában az egyházi rendet megelőzik az úgynevezett kisebb rendek: a felolvasói és az alszerpapi rend.

Az alszerpapok a sztihárionra (fehér vászonból vagy színes selyemből készült hosszú, bokáig érő ing) kereszt alakban öltik magukra az oráriont (hosszú, keskeny, földig érő szalag). Az alszerpapi rend közvetlenül a diakónus alatt és a felolvasói rend felett áll. A püspök az imádság szövege által az újonnan avatott alszerpapokat feddhetetlenségre, Isten házának szeretetére és állhatatos szolgálatra rendeli.

Az ősi gyakorlatban az alszerpapok feladata volt a templomi eszközök gondozása, a szentély őrzése és a hitjelöltek kivezetése a liturgiáról. Az alszerpapság mint intézmény a 3. század első felében jelent meg a római egyház gyakorlatában. Az ApCsel 6,3–6-ra hivatkozva egy városban csak hét diakónus szolgálhatott, és ezek mellé választottak még segítőket, alszerpapokat.

A mai gyakorlatban az alszerpapi szolgálattal a püspöki liturgián lehet találkozni. Az alszerpapok nem kizárólagosan egy templomhoz köthetők, de kizárólagosan az adott egyházmegye püspökéhez tartoznak. Ők kísérik a püspököt az egyházmegye templomainak látogatásakor, öltöztetik a püspököt a Szent Liturgia elején, segédkeznek a kézmosásban és más szertartásokban.

Forrás és fotó: Hajdúdorogi Egyházmegye

Magyar Kurír

#egyházmegyék #gyászhír #papi hivatás

Kapcsolódó fotógaléria