Életünkkel koronázzuk meg a Szűzanyát – beszélgetés Bátor Botonddal

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

– Mi a jelentősége annak, hogy 1717-ben a lengyel pálosok megkoronázták a częstochowai Jasna Gora-i (Fényes Hegy) pálos kolostorban őrzött Szűz Mária-kegyképet?

– A kegykép 1717-ben történt megkoronázása egészen egyedülálló volt, hiszen azt megelőzően soha nem koronáztak meg Rómán kívül Mária-kegyképet, ez volt az első ilyen alkalom. A koronát a szentatya, XI. Kelemen küldte Częstochowába. A Mária-szobrok és -képek megkoronázása, a loretói litániában is kifejezett Mennyek Királynője köszöntés is kifejezi, hogy a Szűzanyát üdvözítőnk, Jézus Krisztus édesanyjaként tiszteljük. Ez mutatkozik meg a Fekete Madonna megkoronázásában is. A pálos atyák ennek a történeti ténynek a fényében emlékeznek most a kegykép megkoronázására.

– Mitől lett ennyire népszerű a hívek körében a częstochowai Fekete Madonna?

– A magyar pálos rend által alapított częstochowai Jasna Gora-i kolostor 1382-ben kezdte meg a működését, ekkor már a Fekete Madonnát is ott őrizték. Sokáig elsősorban a lengyeleknek volt fontos búcsújáróhelye Częstochowa, rengeteg testi és lelki gyógyulás történt itt. A kegyhelyhez különböző történelmi események is fűződnek. 1655-ben, a svédek elleni háborúban az ország sorsát fordította meg Częstochowa, amikor Kordecki Ágoston pálos szerzetes, házfőnök vezetésével megvédték a kolostort. Ha valaki ellátogat ide, láthatja, hogy Jasna Gora nemcsak kolostor, hanem komoly erődítmény is volt, látványos leírását olvashatjuk Sienkiewicz Özönvíz című regényében. Nekünk, magyaroknak mindig fontos volt a częstochowai Szűzanya. Először is azért, mert Magyarországról, Nagy Lajos király udvarából került oda a kegykép. A pálos szerzetesek aztán több országba is elvitték a Fekete Madonna tiszteletét. Hazai templomainkban is találkozhatunk másolataival. Budapesten az Egyetemi templom főoltáránál látható a Fekete Madonna, de ott van a sopron-bánfalvai templomban, és még számos helyen másutt is. A częstochowai Szűzanya kegyképének tisztelete nemcsak Lengyelországban, de itt, Magyarországon is jelen volt és van. Már a szocializmus évtizedei alatt is sok külföldi látogatta Częstochowát, a rendszer bukása után, a turizmus térnyerésével pedig még látogatottabbá vált ez a búcsújáróhely.

– A magyar pálos rend hogyan készül az évfordulós ünneplésre?

– Pálos közösségünk indította útjára a „Mária élő koronája” kezdeményezést. Ennek lényege, hogy a 300. évforduló alkalmából készítsünk koronát a Szűzanyának, de ne aranyból, gyémántból legyen, hanem belőlünk. Az életünkkel koronázzuk meg őt, hiszen az ember drágagyöngy, Isten dicsőségének kifejezője. Ez a gondolat Szent Iréneusztól származik. Jó cselekedeteink, megtérésre való készségünk, az evangéliumi élet iránti vágyódásunk és annak megvalósítása a saját életünkben, egy konkrét fölajánlás – így tudjuk ezt az ünnepet méltóképpen megélni. Rendünk szabályzatában benne van a Mária iránti tisztelet fontossága. Ha valaki beüti a Facebookon, hogy „Mária élő koronája”, akkor biztos, hogy talál egy-két friss elmélkedést lengyel nyelven. Lengyelországban ugyanis ebben az évben rendszeresen tartanak megemlékezéseket, amelyeken hírességek beszélnek a Fekete Madonna iránti tiszteletükről, arról, hogy mit jelent számukra az evangélium, a napi megtérés. Itthon, Magyarországon, többek között a „Mária élő koronája” kezdeményezés terjesztésével készülünk erre az ünnepre, megszólítjuk az embereket, és arra kérjük őket, hogy ajánljanak fel valamit a Szűzanyának, igyekezzenek még inkább az evangélium szellemében élni. E felajánlások természetesen egyúttal a Jóistennek is szólnak. Emellett előadásokat tartunk, a közelmúltban például Balla Barnabás atya beszélt a kezdeményezésünkről a Sziklatemplomban. A Mária Rádió tematikus napot tartott, itt is bemutattuk a „Mária élő koronája” akció lényegét, illetve a częstochowai kegyhely történetét, s a felvételt most több műsorban is megismétlik.

– „Mária élő koronája” – a kezdeményezés elnevezéséről eszembe jut, amikor Jézus az élő kövek templomáról beszélt.

– Pontosan erről van szó. Ha ti nem szólaltok meg, akkor a kövek fognak megszólalni. Szeretnénk, ha megszólalnának azok a kövek, amelyek eddig hallgattak, vagyis minden olyan ember, aki szeretné megváltoztatni az életét, csak eddig valahogy nem merte rászánni magát erre. Ha van egy apró kapaszkodó, egy lehetőség, amely ösztönzőleg hat, akkor az ember következetesebben végbe tudja vinni az elhatározását.

 Erdő Péter bíboros, prímás 2014. június 24-én több mint ezer  magyar zarándok jelenlétében mutatott be szentmisét a lengyelországi Mária-kegyhelyen, a częstochowai kegykápolnában.

– A Boldog Özséb által a 13. század közepén alapított pálos rend az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrend, ezért mindig kiemelkedő fontosságú volt számára a nemzethez tartozás tudata, az, hogy különleges felelősséggel tartozik a közösség iránt, amelyből vétetett. Miként tudja teljesíteni ezt a küldetését a rend a mai, lelkileg és szellemileg is szétszabdalt világban?

– Ha végigtekintünk a történelmen, azt látjuk, hogy a pálos rend ad egyfajta lelkiséget, tartást, majd személyre szabottá válik a közösséggel való együttműködése, s ez előrébb viszi a rend köré csoportosuló emberek Isten felé haladását. A rendszerváltozás után nehézséget jelentett számunkra – és természetesen a többi szerzetesrend számára is – az újraindulás. Össze kellett szednünk a közösség tagjait, és ki kellett jelölnünk egy olyan utat, amelyen járni tudunk. Amikor a rendek az 1990-es évek elején újraindultak, keresték a küldetésüket, azt, hogy az adott helyzetben mit kell tenniük, hiszen ötven évvel korábban teljesen más volt a helyzet. Ha mindez egy viszonylag stabil társadalmi közegben történhetett volna, egyszerűbb lett volna, ám még most, huszonhét évvel a rendszerváltozás után sem az. A társadalom menet közben rengeteget változott, de sajnos nem abba az irányba, amit 1990-ben elképzeltünk. Éppen ezért nem volt könnyű megtalálni azokat a pontokat, amelyeken keresztül betölthetjük a küldetésünket.

Jómagam eleinte megpróbáltam cáfolni a rendünkkel kapcsolatos hamis híreszteléseket, és igyekeztem párbeszédet folytatni azokkal, akik terjesztették ezeket. Közismert, hogy a pálosokat nagy előszeretettel környékezik meg a New Age, gyakorlatilag az ezotéria követői, illetve az ősmagyar, pogány vallás hívei. Ezek az ideológiák gyakran nagyon népszerűek, de ingoványos talajon állnak. Velük csak tudományos alapon lehet vitatkozni, másképpen nem igazán érdemes. Ezért egy idő után azt az elvet követtem, hogy ne az ellenségeiddel foglalkozz, hanem a barátaiddal. A másik nagy igazság, hogy mindig az első hír az igaz, tehát ha azt akarom, hogy az emberek jobban megismerjék a pálosokat, akkor nekem kell őket megismertetnem a rendünk történetével. Ha pedig ezt hitelesen megteszem, akkor remélhetőleg kevésbé fogják a pálosságot összekötni a keresztény hittől távol eső, szélsőséges gondolatokkal. Úgy érzem, a legfontosabb, hogy minél jobban erősítsük Krisztus barátainak körét. Erről kell beszélnünk, ebbe az irányba kell vinnünk az embereket, és nem azt kell megmondanunk nekik, hogy mit ne tegyenek. Ez a mai evangelizációnak is fontos feladata.

A pálosok története egyébként azt bizonyítja – ahogyan azt Szabolcs atya rendtársam megfogalmazta –, hogy mindig a nemzet mellé rendelt rend voltunk. Minden korban az éppen aktuális lelkipásztori és társadalmi problémákkal foglalkozott a pálos rend, és tevékenységét igyekezett az egész közösség javára fordítani. A középkorban az engesztelő szándékú, szigorúbb szerzetesi életet élte, távol a közösségtől. A török kiűzése után, a barokk virágzás idején viszont a szerzetesek jobban részt vettek a társadalmi életben. Olyan, jelentős költőink voltak pálos szerzetesek, mint Ányos Pál, Verseghy Ferenc, Virág Benedek. Irodalmi köröket hoztak létre, hazafias társaságokat, amelyek a Magyar Tudományos Akadémia előzményeinek tekinthetők. Tanítottak, iskoláik voltak. Ma is meg kell találnunk az evangelizációnak azokat a lehetőségeit, amelyeken keresztül el tudunk jutni azokhoz az emberekhez is, akik kevésbé ismerik Jézus Krisztust, és idegenkednek az Egyháztól. Isten elénk tárta a lehetőségeket, amelyek ma már feladatok számunkra.

– Melyek ezek?

– Mára nagyon népszerűvé vált a zarándoklat minden formája. Sok olyan ember is zarándokol, aki nem hívő, de érzi, hogy azért mégis van ebben valami. Létrehoztuk a „Pálos 70” elnevezésű teljesítménytúrát és zarándoklatot. A kezdeményezésbe azokat is bevontuk, akik csak túrázni akarnak. Nem célunk, hogy nagykanállal toljuk le a torkukon a katolicizmust, de igyekszünk egyfajta rokonszenvet kelteni bennük az Egyház, a kereszténység iránt. A zarándoklaton, amelyet mindig október elején rendezünk meg, általában hatszáz, olykor ezer ember vesz részt, s ez azt bizonyítja, hogy a kezdeményezésünk nem sikertelen. Emellett több éve rendszeresen útjára indítjuk a Fekete Madonna-zarándokvonatot. Erre az útra sem csak hívők jönnek, de út közben jobban megismerik a pálosokat, a hitet, a zarándoklatok lényegét, s résztvevők között vannak olyanok, akik ennek hatására megtértek, vagy visszatértek az Egyházba. Érdekes kihívást jelentett számunkra a motoros zarándoklat is, amelybe úgy csöppentünk bele, mint Pilátus a Credóba, de most már nem akarjuk abbahagyni. Jó barátokra leltünk a motorosok társaságában, sokan közülük vallják, hogy egészen megváltozott az életük, miután megismertek bennünket. Ez nagy öröm számukra.

Vannak olyan testvéreink is, akik kiválóan végzik a lelkivezetés különböző formáit. Ez a tevékenység hozzátartozik a pálos lelkiséghez, amely a remeteségből nőtt ki. Az emberek régen gyakran felkeresték a remetéket. A rendünk tagjai közül többen vettek részt lelkivezetői, mentálhigiénés képzésben, és nemcsak gyóntatópapokként, hanem lelkivezetőkként, lelkigondozókként is tevékenykednek. Lelkigyakorlatokat szerveznek, amely a mai ember számára fontos kapaszkodó lehet. Lényeges szerepük van a búcsújáró helyeknek is, ezekre többen eljönnek olyanok is, akik nem feltétlenül katolikus hitből fakadóan teszik ezt, hanem turistaként. Ez is nagyszerű lehetőség arra, hogy szóba álljunk, elbeszélgessünk velük, és ezáltal közelebb vigyük őket az Úr Jézushoz. Lehetőségeinkhez képest igyekszünk megjelenni a médiában is.

– Ön most már másfél éve Erdélyben szolgál, Hargitafürdőn. Hogyan sikerült itt újjászerveznie a pálos rendet?

– Ebben a történetben is tetten érhető az isteni gondviselés működése. A folyamat indulása 2006-ra tehető, amikor Tövisen jártunk, egy Gyulafehérvártól nem messze fekvő településen. Van ott egy pálos kolostor, amely valaha a ferenceseké volt. Egy jubileumi ünnepségen Jakubinyi György érsek atya szentmisét mutatott be, és jelen voltunk mi, pálosok is. Egy hónap múlva levél érkezett tőle a pécsi központunkba. Akkoriban Borsos József atya volt a tartományfőnökünk. Az érsek úr meghívta a pálos rendet Erdélybe. Jómagam nagyon örültem ennek, a többiek pedig kicsit aggodalmaskodtak, hogy kevesen vagyunk. A Szentlélek Úristen azonban így működik, hiszen a szél ott fú, ahol akar, és ez akkor is megmutatkozott. A 2010-es évek kezdetén Darvas-Kozma József csíkszeredai esperes-plébános atya hívott bennünket, hogy szeretne behatóbban foglalkozni a pálos rend történetével Erdélyben. Örömmel mondtunk igent. Hargitafürdőn azután épült egy plébánia, és teljesen felújították a több mint száz éve épült templomot. 2013-ban két hónapot töltöttünk a faluban, megismertük a helyi viszonyokat, és láttuk, hogy jó lehetőség kínálkozik itt a szolgálatra, hiszen viszonylag közel van Székelyudvarhely, Csíkszereda, nincs messze Csíksomlyó sem, azt mondhatjuk tehát, hogy a település a székelység hitbeli központjában van. Ugyanakkor egy zsákfalu, amely több mint ezerháromszáz méter magasan fekszik, megvan tehát az alkalom a pálos lelkiség megélésére, a visszavonulásra is. Jelenleg hárman vagyunk a plébánián, amely kicsi ugyan, de idővel bővíthető. Hargitafürdő üdülőfalu, ahová az ország különböző részeiből érkeznek emberek, s mivel a plébánia kicsi, jobban megismerhetnek bennünket, pálosokat. Nem nekünk kell elmennünk az emberek közé, hanem ők jönnek ide. Egyszerűen így adta ezt a Jóisten. 

Fotó: Merényi Zita; Lambert Attila

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Az írás az Új Ember 2017. március 5-i számában jelent meg.