Elhunyt Elio Sgreccia bíboros, a Pápai Életvédő Akadémia volt elnöke

Kitekintő – 2019. június 6., csütörtök | 14:32

Egy nappal 91. születésnapja előtt, június 5-én római otthonában elhunyt Elio Sgreccia bíboros, a bioetika jeles képviselője, a Pápai Életvédő Akadémia volt elnöke.

Elio Sgreccia bíborost az utóbbi hónapokban szívproblémákkal kezelték a római Gemelli-klinikán, ám érezve közeledő halálát, azt kérte, hogy vigyék haza. Kedden érkezett meg otthonába, és másnap elhunyt. Unokahúga, Palma Sgreccia így emlékezett a döntésére: „Egészen élete végéig következetes maradt mindahhoz, amit tanított és képviselt az élet védelmében. Amikor azonban tudomására jutott, hogy a rendelkezésére álló orvosi ellátás nem arányos az egészségi állapotával, kérte, hogy kerüljék a mindenáron való életben tartását. Hazaszállították, ahol békében elszenderedett. Méltósággal halt meg.”

Elio Sgreccia 1928-ban született Nidastoréban, 1952-ben szentelték pappá. 1985-től a Szent Szív Katolikus Egyetem bioetika tanszékének tanára volt, emellett az intézmény bioetikai központját irányította. 1990-től 2006-ig a nemzeti bioetikai bizottság tagja volt. Mély katolikus hittel teli, az Egyház életét jelentősen segítő alapos, szakmai munkássága elismeréseként 2010-ben XVI. Benedek pápa bíborossá nevezte ki. Tudományos munkáját számtalan publikációval tette ismertté szerte a világon.

A halálhírt követően Ferenc pápa részvéttáviratot küldött az elhunyt bíboros unokahúgának, Palma Sgrecciának. „Mély fájdalommal értesültem nagybátyja, a kedves Elio Sgreccia bíboros haláláról. Együttérzésemről biztosítom Önt és a család többi tagját, továbbá mindazokat, akik tisztelői voltak a megboldogult bíborosnak. Hálásan emlékezem az Egyház iránti nagylelkű szolgálatára, különösen is azért az értékes és lelkiismeretes munkájáért, melyet az emberi élet alapvető értékének védelmében fejtett ki kutatómunkája, oktatói tevékenysége és evangelizáló szolgálata révén. Imádkozom a lelki üdvéért, hogy az Úr a Szűzanya közbenjárására fogadja be örömébe és örök békéjébe az evangélium buzgó szolgáját.” Ferenc pápa végezetül apostoli áldását küldte a gyászolóknak.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria