Elhunyt Olofsson Placid

Megszentelt élet – 2017. január 15., vasárnap | 23:16

Életének 101., papságának 78. évében 2017. január 15-én, vasárnap este visszaadta lelkét Teremtőjének Olofsson Placid atya, bencés szerzetes – tájékoztatta szerkesztőségünket Urr Ipoly OCist plébános-házfőnök.

Olofsson Károly, szerzetesi nevén Olofsson Placid 1916. december 23-án született Rákosszentmihályon.

Édesapja, Olofsson Gusztáv középiskolai tanár volt Budapesten, édesanyja, Reihardt Jusztina tolnai sváb családból származott. Kisgyermekkorát Rákosszentmihályon töltötte, 1926-ban költöztek be a fővárosba. Az elemi iskola négy évének elvégzése után a nyolcosztályos budapesti Szent Benedek Bencés Gimnáziumba iratta be édesapja, ahol külön engedéllyel tizenhat és fél évesen érettségizett. Osztályfőnöke a neves bencés szerzetes, Szunyogh Xavér Ferenc volt. Középiskolás korában nagy hatást gyakorolt rá a tanintézmény és a cserkészet szellemisége. 1931-től részt vett az 1933-ban Gödöllőn rendezett világdzsembori előkészítésében.

Miután leérettségizett, 1933-ban belépett a Szent Benedek-rendbe. Pannonhalmán teológiát, a müncheni Lajos Miksa Egyetemen német nyelvet tanult 1935-től. Ezt követően Magyarországon magyar–német–bölcselet szakos tanári oklevelet és doktorátust szerzett 1939-ben. Ugyanezen évben szentelték pappá.

Egy évig káplánként működött Győrszentivánban, innen hívták be mint tartalékos főhadnagyot tábori lelkészi szolgálatra. 1941-től tizenegy hónapig szolgált a komáromi hadikórházban. Mivel beszédeiben a közkatonákat védte egyes tisztek megengedhetetlen viselkedésével szemben, 1942-ben lefokozták és leszerelték. Ezt követően a rend soproni, majd pápai gimnáziumában tanított.

1945 augusztusában rendi elöljárói abba a budapesti gimnáziumba helyezték át, ahol korábban ő is tanult, és ezzel egyidőben a Slachta Margit-féle Szociális Testvérek Társasága egyházi tanácsadójának nevezték ki. Mivel részt vett az akkori választási küzdelmekben, a baloldali újságok sajtóhadjáratot indítottak ellene. A főapát ezért áthelyezte Pannonhalmára, remélve, hogy így kevesebb figyelem irányul rá. Itt tartóztatták le 1946. június 5-én.

Néhány hétig az Államvédelmi Hatóság emberei hallgatták ki és próbáltak vallomást kicsikarni belőle egy nagyszabású koncepciós per megindításához, majd szovjet kihallgatók kezére adták. A szovjet katonai bíróság koholt vádak (terrorcselekmény) alapján a Szovjetunió munkatáboraiban letöltendő tíz évig tartó szabadságvesztésre ítélte, a Gulágra internálták (1946). Hamarosan itt is megtalálta életcélját: „Én nem diákokat fogok tanítani, ahogy elterveztem. Nekem az lesz a dolgom, hogy tartsam a lelket a fogolytársaimban. Ez volt a hivatásom a lágerben tíz évig. Ezért voltam én a legboldogabb ember az egész Szovjetunióban, mert rám talált az életfeladatom.”

1955 novemberében térhetett haza Magyarországra. Szabadulását követően nem kapott működési engedélyt sem papként, sem pedig tanárként. Kezdetben fizikai munkás volt egy pesterzsébeti ládagyárban, majd tizenkét évig az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézetben (ORFI) dolgozott betegszállítóként, később mosodai munkásként, végül mosodavezetőként. 1969-től a Korányi-szanatórium mosodájának vezetésével bízták meg, innen ment nyugdíjba 1977-ben.

Papi hivatását sokáig csak titokban gyakorolhatta. A hetvenes évek közepétől kisegítő lelkészként működött a Budai Ciszterci Szent Imre-plébánián.

2014-ben platinamiséjét ünnepelhette a pannonhalmi Szent Márton-bazilikában.

1993-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjét vehette át, 2003-ban a Hit Pajzsa kitüntetésben részesült, 2005-ben Magyar Örökség díjjal-, 2006-ban Pro Ecclesia Hungariae-díjjal-, 2010-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével tüntették ki.

2016. október 23-án átvette a Magyar Becsület Rend kitüntetést.

Placid atya kérésére 2016. december 18-án, szeretett plébánia közössége szervezésében, a budai ciszterci Szent Imre-templomban hálaadó szentmisét mutattak be élete száz éve kegyelmeiért.

Placid atyát kívánsága szerint Pannonhalmán helyezik örök nyugalomra.

Lelki üdvéért szentmisét mutatnak be a Szent Imre-templomban január 17-én, kedden este 18 órakor.

A budai ciszterci Szent Imre-plébánia, ahol a hetvenes évek elejétől volt 35 éven át kisegítő lelkész Placid atya, hálaadó szentmisén ünnepelte 100. születésnapja alkalmából, 2016. december 18-án szeretett papját.

Placid atya homíliája a búcsúzó üzenete volt. „Tavaly nem mertem ígérni, hogy találkozunk még” – kezdte beszédét egy őt egészségében megpróbáló nehéz évet követően. „Most nem győzök hálát adni a Jóistennek, hogy megajándékoz mindennap egy fél óra olyan csodálatos idővel, amikor nem tudom, itt vagyok-e egyáltalán. Megélhetem az utolsó vacsora megjelenésének csodáját, amikor a szobámban az íróasztalomnál misézhetek.” Placid atya három „csodáról” beszélt, amit a szentmise – melyben benne foglaltatik Krisztus keresztáldozata, a mi „legnagyobb kincsünk” – jelent. Megünnepelhetjük az utolsó vacsora megjelenését, tudhatjuk, hogy a kenyér színe alatt szentségi valóságában jelen van a megváltó Krisztus, és mi mindannyian a legbensőségesebben érintkezhetünk vele. „Ez a három csoda valósul meg mindennap a szentmisében, és ez a csoda messze felülmúlja a beteggyógyításokat, a halottfeltámasztásokat, a kenyérszaporításokat. Itt maga a megváltó Jézus érintkezik a legközvetlenebbül velem.” Ez ad erőt számára az egész naphoz 100 esztendősen, olyan élet után, mint ami az osztályrésze volt. „Isten olyan csodálatosan szeret, hogy mindennap a szívembe jön a szentmisén a szentáldozásban.”

Az életrajzi adatok forrása: Wikipedia

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír
(ki)

#gyászhír #szerzetesek

Kapcsolódó fotógaléria