Elindult az Egymillió csillag a szegényekért szolidaritási akció

Hazai – 2014. december 5., péntek | 13:57

A Katolikus Karitász december 7-én Nyíregyházán indítja el az „Egymillió csillag a szegényekért” elnevezésű országos szolidaritási akcióját. A program megnyitójára az első ízben megszervezett „Szent Miklós udvara” rendezvénysorozat keretében kerül sor –tájékoztat a Karitász sajtószolgálata.


Az Egymillió csillag a szegényekért akció 1998-ban Franciaországból indult el. 1999 karácsonyán elsőként Spanyolország, Németország és Svájc csatlakozott a kiemelkedő programhoz. Az „Egymillió csillag” kezdeményezésben ma már tizenöt ország vesz részt évről évre. Az akció célja világszerte közös: az összetartozás szellemének, az emberi szolidaritás érzésének erősítése, figyelemfelhívás a társadalom peremére szorultakra.

Az akció keretében a Karitász önkéntesei és munkatársai tetszőleges összegű adományért gyertyákat adnak a járókelőknek – minden egyes gyertya egy-egy rászorulót jelképez. A gyertyákért felajánlott adományokból összegyűlt pénzt a Karitász minden országban a hátrányos helyzetűek megsegítésére fordítja.

Hazánkban a Katolikus Karitász egyházmegyei szervezetei vesznek részt az általában egyhetes programban, így az ország mintegy százötven településén gyúlnak meg december első hetében a szeretet lángját szimbolizáló gyertyák.

Az országos megnyitó ebben az évben Nyíregyházán, a Hajdúdorogi Püspöki Hivatal udvarán lesz december 7-én, vasárnap, az első ízben megtartandó „Szent Miklós udvara” rendezvénysorozathoz kapcsolódóan.

Program:

15.00 – Pregitzer Fruzsina műsora
15.30 – Lautitia vegyeskar, Debrecen
15.45 – Pál Dénes műsora
16.20 – Közös ének
16.25 – Az Egymillió csillag a szegényekért program megnyitása

Az első gyertyát meggyújtja Kocsis Fülöp hajdúdorogi megyéspüspök, Pál Dénes énekes, Lukács Imre igazgató, illetve egy-egy diák a Sója Miklós- és a Szent Miklós-iskolából.

Mindkét nap gyűjtenek adományokat a Karitász-sátorban.

Az akció további helyszínei:

Budapesten szintén december 7-én kerül sor a program elindítására, 17 órakor a Vörösmarty téri adventi koszorú gyertyagyújtási ünnepségén Écsy Gábor országos igazgató vezetésével.

A székesfehérvári püspökségen az Adventi Udvarban egész hónapban zajlik az akció.

A Szeged-Csanádi Egyházmegyében mindennap más-más település kapcsolódik be a szolidaritási akcióba.

A Veszprémi Főegyházmegyében idén ismét a városi programok keretében szervezik meg az egyhetes akciót. A rendezvény részeként közös gyertyagyújtást tartanak a szegényekért december 7-én 16.30-kor a veszprémi várban a Szentháromság téren, majd 17 órakor jótékonysági koncert is lesz a Szent Mihály-bazilikában.

Fotó: Székesfehérvári Egyházmegye; Görögkatolikus.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria