Ellenállunk, vagy belesimulunk a védőszínekbe? – Zanussi klasszikus filmje a Párbeszéd Házában

A film elején színes állatképeket látunk a vásznon: béka, denevér, hal, kígyó, bagoly. Mindegyik faj védőszíne más: barna, szürke, zöld stb. A védőszín az állatvilágban alkalmazkodás a környezethez, a létért való harc eszköze, az egyed és a faj fennmaradását szolgálja. Vajon hogyan jelenik meg mindez az emberi társadalomban?

Erről szól a Védőszínek. A cselekmény a szocialista Lengyelországban játszódik, egy nyelvésztáborban, ahol diákok dolgozatát bírálja el a zsűri, de a kérdések, amiket feszeget, a fejlett nyugati társadalmakban is mindenkor aktuálisak: egyrészt a természet és a kultúra viszonya, másrészt az a morális kérdés, hogy lehetséges-e erkölcsileg tisztán megmaradni egy alapvetően romlott világban?

A történet középpontjában az ifjú tanársegéd, Jaroszlaw Kruszinsky (Piotr Garlicki) és a negyvenes éveinek derekán járó Jakub Szelestowski docens (Zbigniew Zapasiewicz) szellemi párviadala áll, amelynek tárgya – időnként pedig tevékeny résztvevője – a tanári kar, a diáksereg és két nyugati vendéghallgató.

Jakub és Jaroszlaw vitáját az váltja ki, hogy a tanársegéd szeretné, ha a tanári zsűri megengedné, hogy részt vegyen a versenyben egy toruni diák, Konrad, aki késve nyújtotta be a dolgozatát. Bonyolítja a helyzetet, hogy a teljhatalmú rektorhelyettes nem szereti a toruni egyetemet, önkényesen kihúzta a meghívottak listájáról egy professzor nevét, kiváltva a diákok felháborodását. A docens és a tanársegéd beszélgetéséből kiderül, hogy Jakub az évfolyamtársa volt a rektorhelyettesnek, aki külsejében is megtestesíti a hatalmat: robusztus alkat, semmiféle ellentmondást nem tűr. Egy „ganéj”, aki gátlástalanul tett tönkre embereket, jellemzi őt Jakub, a volt évfolyamtárs. Azért, hogy megszerezze a jóindulatát, megírta helyette a disszertációját. Így zsaroló helyzetbe került. Jakub intellektuálisan rendkívül magas szinten áll, erkölcsileg viszont a mélybe zuhant. Jaroszlaw vallja, hogy a sorsa az ő kezében van, ám egyértelmű, hogy ez naivitás. Ő a rektorhelyettes kedvence, és ezért felvetődik a kérdés: miután megtudta, hogy a patrónusa egy korrupt gazember, vajon tehet-e úgy, mintha nem lenne ezzel tisztában? Ha továbbra is elfogadja a támogatását, nem sérül-e ezzel erkölcsi integritása? Belesimulni a környezetbe, felvenni a védőszíneket, ami lehet a hallgatás, a képmutatás, a teljes beolvadás az erkölcsiséget csak szavakban hirdető világba; vagy pedig marad az anarchikus, magányos és értelmetlen, sehová nem vezető lázadás, amit az említett diák, Konrad testesít meg: képtelen elviselni a személyét ért igazságtalanságot, hogy nem az ő dolgozata nyerte meg a versenyt, ezért le akarja harapni a rektorhelyettes fülét, majd alkoholmámorban begubózik a lakrészébe.

Jakub mélységesen megveti a környezetét, de élvezi a pozíciójával járó előnyöket, ezért hallgat, mosolyog, időnként gúnyos megjegyzéseket tesz kollégáira, amit ők jópofaságnak tartanak. Nem hisz már semmiben. Démoni figura, az ideákban hívő Jaroszlawot le akarja húzni a maga szintjére, folyamatosan gyengíteni igyekszik az erejét, az erkölcsiségbe, a jóba vetett hitét – mintha az ördög eszköze lenne. Jaroszlaw ellentmondásos jellem: Jakubra hallgatva elsőként üdvözli a megérkező rektorhelyettest, de nem titkolja előtte, hogy ő engedélyezte Konrad indulását a versenyben, és egyetlenként rászavazott. A végsőkig próbálja védelmezni a diákot, kiváltva ezzel patrónusa haragját, de engedelmeskedik is az utasításának, ő vezeti el a rendőröket a bezárkózó diákhoz, bár még ekkor is a rendőrök jóindulatát kéri. A film végén a docens és a tanársegéd, egy durva verekedést követően, összetörve ülnek a folyó partján, szorosan egymás mellett. Jakub az ég felé néz, mintha onnan remélne útmutatást. Nagy kérdés, hogy a végtelenül cinikus, de ebbe belefáradt docens és az ideáljaiban csalódott, viszont az erkölcsi érzékét megtartó tanársegéd útja merre halad tovább, elágazik, keresztezik egymást, vagy talán egymásra találnak a jóban. Az, hogy az eső szitálni kezd, mindenesetre a reményt erősíti.

*

A vetítés után Sajgó Szabolcs SJ, a Párbeszéd Házának igazgatója a közönség bevonásával beszélgetett Lázár Kovács Ákos esztétával, médiakutatóval és Makláry Ákos görögkatolikus pappal, a KÉSZ (Keresztény Értelmiségiek Szövetsége) elnökével.

Sajgó Szabolcs atya számára Zanussi filmjének egyik legfontosabb olvasata, hogy a társadalmi szolidaritásnak minden területre ki kell terjednie, hogy élhető legyen a világ, enélkül szétesik a társadalom.

Lázár Kovács Ákos kiemelte: Zanussinak megvolt a képessége és a lehetősége is arra (híres, gazdag múltú családból származott – B.D.), hogy a szocializmus idejében is elmenjen filmjeivel a falig, korának társadalmi valóságát próbálta meg modellezni egy nyelvi tábor keretei között ebben az alkotásában is. Egyébként 1968 után, a hetvenes években már nyilvánvaló volt, hogy a képmutatás nemcsak a szocialista országok értelmiségére jellemző, hanem a nyugatiakéra is.

Makláry Ákos felidézte: 1987-ben kamaszként látta először Zanussi filmjét, pannonhalmi diákként. Akkor a generációk közötti feszültség érintette meg, most pedig, harminc év után az a kérdés, hogy milyenek vagyunk mi, gondolkodó keresztény értelmiségiek? A KÉSZ elnöke leszögezte: értelmiségi mindenki, aki gondolkodik, kutat, kérdéseket tesz fel. Szerinte nem véletlenül Jakub a neve a film docensének, hiszen a Bibliából tudjuk, hogy Jákob csellel szerezte meg az elsőszülöttséget. A tanársegéd Jaroszlaw pedig a tiszta ősi lengyel karakter. Ennek a két embernek a különbözősége és egymásra hatása adja a történet feszültségét.

A film címével kapcsolatban Lázár Kovács Ákos kifejtette, ez az állatok védekező képességére utal, ahogyan belesimulnak egy rendbe. Bizonyos helyzetekben mi is kénytelenek vagyunk alkalmazkodni a játékszabályokhoz, diktátumokhoz – és akkor mi is védőszíneket öltünk magunkra. Makláry Ákos hozzáfűzte: a védőszínek két okból alakultak ki: egyrészt, hogy az állat a túlélése érdekében elháríthassa a veszélyt azáltal, hogy beleolvad a környezetébe, másrészt pedig, hogy elrejtőzzön, és onnan támadni tudjon. Jakub a prototípusa ennek a védőszínnek. Kiégett ember, kényelemben él, unatkozik, márpedig aki unatkozik, törvényszerűen lép át erkölcsi határokat, mindenre feljogosítva érzi magát, és el is züllik. Vele szemben Jaroszlaw a tiszta erkölcsiséget jelképezi a filmben, fölveszi a kesztyűt Jakubbal. A mai, elkényelmesedett, erkölcsileg elzüllött és kiégett európai társadalmakat látva mi, keresztények is feltehetjük a kérdést: vannak-e köztünk Jaroszlawok, azok vagyunk-e? Ilyenek akarunk-e lenni, akik vitatkoznak és ellenállnak, vagy felvesszük a védőszíneket mi is, és az anyagi jólét, az elfogadottság, a népszerűség miatt, ha nem is értünk egyet Jakubbal, de belesimulunk a világba? A küzdelem nem reménytelen, és a film is a reményt sugallja, hiszen a végén szitálni kezd az eső, ami az élet, a megtisztulás szimbóluma.

Jakub unatkozásával kapcsolatban Sajgó Szabolcs felidézte Jézus sátán általi megkísértését, valamint Mel Gibson Passiójának kezdő jelenetét, amikor a gonosz ugyancsak megkísérti Krisztust azzal, hogy embernek lehetetlen ekkora terhet elhordoznia. A végén viszont, Jézus kereszthalálakor egyedül őrjöng a pokolban. Krisztus mindvégig megőrizte tisztaságát, teljesítette megváltói küldetését. Szabolcs atya szerint Jakub unalma talán abból fakad, hogy tisztában van a világ korruptságával, mocskosságával, amibe előbb-utóbb mindenki belesimul. Pedig ő a szíve mélyén azt szeretné, ha egyszer jönne végre valaki, aki mindezek ellenére is megmarad tisztának, erkölcsösnek, ha ellenállna, legyőzné a kísértéseket. Akkor talán a Jakub-félék sem unatkoznának, másként viszonyulnának a világhoz.

Fotó: Hojdák Kristóf/Párbeszéd Háza; MÜPA/Facebook

Bodnár Dániel/Magyar Kurír