Elmer István: Fehér szavak

A Sziklák alatt című kisregényben Elmer Boldog Özséb (1200–1270) élettörténetét dolgozza fel. A főúri családból származó Özséb serdülőkori gyermek még, amikor a lázadó magyar főurak Bánk bán vezetésével meggyilkolják II. András király feleségét, meráni Gertrudist. Özséb apja is gyanúba keveredik, noha ártatlan. Az addigi öröknek hitt biztonság megrendül, s emiatt a kamaszodó fiúban félelem alakul ki Istennel és az emberrel szemben. Ám már ekkor megvan benne a tökéletességre való hajlam, így vigasztalja szüleit: „Majd ha felnövök, a jósággal megmentelek titeket.” Özséb egész életében az egyszerűséget keresi, s a tatárjárás rettenetes pusztításai csak még jobban elmélyítik istenhitét. Vallja, hogy Isten „nem cél, nem irány. Isten maga a valóság.” Nem küzd a rosszindulatú rágalmak ellen – többek között korrupcióval vádolják –, látja a külvilág kegyetlenségeit, de teljes szívével szolgálja Istent, hogy megmentse a „jó szándékú, kóborló” lelkeket. Nem kíván semmi olyasmit, ami ellentétes lenne az isteni akarattal, „ha emberi viszonyok között jelenik is meg.” Sok gyötrődés után jut el a felismerésig: „Ha jelek vagyunk, úgyis világítunk, ha nem, elsötétülünk.”

Az idők ereje című kisregény főhőse Fráter György (1482–1551) váradi püspök, majd esztergomi érsek, bíboros. Ifjúként egyszerűnek tartja az életet, evidens számára, hogy „életünk úgyis Istennél van.” Szerzetesként természetesen nem célja a politikai szerepvállalás, mégis, a tragikus történelmi események – a mohácsi csatavesztés, az ország ketté-, sőt három részre szakadása, az uralkodó elit tehetetlensége és önzősége – rákényszerítik, hogy a történések aktív rendezője és szereplője legyen, így döntő részt vállal az önálló Erdélyi Fejedelemség megszervezésében. Az Elmer István által ábrázolt Fráter György a jézusi intelem – „Legyetek ravaszak, mint a kígyók, és szelídek, mint a galambok” (Mt 10,16) – szellemében irányítja az eseményeket, az osztrák sas és a török félhold árnyékában, alaptézise: „bár Isten az első…, azért olykor a földre is kell tekintenünk.” Ám időnként megrémül a felismeréstől: „Isten országát akarom építeni, Isten nélkül?” György barát lelke fokozatosan őrlődik fel egy olyan világban, melyet a krisztusi szeretet helyett az erőszak, a vesztegetés és az alku határoznak meg, a becsület és a hűség csak szavakban léteznek. Ezért szinte törvényszerűen válik ő maga is a hideg számításokon alapuló nagyhatalmi játszmák áldozatává.

A Minden élők útján című könyvből a Rákosi-diktatúra idején vértanúhalált halt Vezér Ferenc (1914-1951) életútját ismerhetjük meg. Páter Ferenc a szülői házból magával hozza az intelmet – „Légy mindig igazságos és szelíd.” Menedéket nyújt a II. világháborúban az orosz katonák erőszakoskodásaitól a szentkúti kolostorba menekülő asszonyoknak, lányoknak. Tehetetlen azonban az odakint tomboló agresszióval szemben. Az oroszok megerőszakolják a nőket, akiknek férjeik bosszúból meggyilkolják a katonákat. „Mit mondjon erre? Magyarázza el, hogy a gyilkosság a legnagyobb bűn, mert azzal Krisztust öli meg az ember?” – tűnődik magában Ferenc testvér, miközben akaratlanul ő maga is részese lesz egy halálesetnek: meg akarja akadályozni, hogy egy részeg orosz katona meggyalázza a templomot, dulakodni kezd vele, a puska eldördül, a katona halálát okozva. Páter Ferenc feladja magát, sorsát teljesen Isten kezébe helyezi: „… ha bűnt követtem el, büntess engem, Uram, nem térek ki előled!” Lélekben eljut a megvilágosodásig: „Egyetlen lehetőségünk, ha alkalmassá tesszük magunkat a megmentő befogadására.”

Hová szaladsz? címmel a hazai ódaköltészet egyik legnagyobb alakjával, a magyar „Horác”-cal ismertet meg bennünket a kötet szerzője. Virág Benedek (1754–1830) egész lényét áthatja az Istenbe vetett feltétlen hit és bizalom, minden munkája előtt így fohászkodik: „Add, Uram, hogy értelmem és kezem a te nyomodat kövesse… látni akarlak, érezni akarlak, a megtestesültség erejével, mert különben kevésnek érzem magam. Kevésnek és bizonytalannak, aki eltévedt az okoskodás lejtőjén.” 

A másoló című kisregény Bátori Lászlója (1415–1487) mintegy ellen-Fráter György-pályát fut be. A hatalmas műveltségű, világot járt ifjú, kiábrándulva az egymással élet-halál harcot vívó főúri ligák intrikáiból, a politika mocskosságából, kivonul a közéletből és teljesen Istennek szenteli életét. Vallja, hogy Istentől származó „Igaz szavak kellenek, hogy helyreálljon a világ rendje.” Ezért lemásolja és lefordítja szinte az egész Szentírást – munkája később, a török uralom idején elveszett –, hogy megértse az ember természetét, „De még inkább az Istenét.”

Elmer István kisregényeinek pálos szerzetesei háborúban és békében egyaránt Isten igazságát keresik, s törekszenek arra, hogy lehetőségeikhez mérten egy szebb és élhetőbb világot hozzanak létre. Bár gyakran érik őket kudarcok, Istenbe vetett hitüket, azt, hogy az Ég és Föld szerves összetartozása a legteljesebb realitás, soha, a legkeservesebb megpróbáltatások idején sem adják fel (Szent István Társulat, 2013).

Bodnár Dániel/Magyar Kurír