Élő jelekké válni, zenével dicsőíteni Istent – beszélgetés Gável Andrással, az Eucharist együttes vezetőjével

Egy zenekar életében tizenöt év jelentős idő. Hogy emlékszik vissza az eltelt időszakra?

Nagyon sok minden történt velünk az elmúlt másfél évtizedben. A Jóisten végtelen kegyelme és szeretete mutatkozik meg abban, hogy meghívott és megtartott bennünket ebben a zenei szolgálatban. A szeptember végi jubileumi koncertünk is arra lesz alkalom, hogy megmutassuk, Isten szeretete mennyire megőrzött bennünket. Egyébként pedig de jó, hogy van egy újabb apropó, hogy Őt dicsőíthessük! Amikor énekelünk, egyetlen szempontot tartunk szem előtt, hogy a dalaink Isten dicsőségéről szóljanak. Korábban gyakran előfordult, hogy Istenről énekeltünk, de valójában rólunk szóltak a dalok. A nevünket is azért változtattuk Eucharistra, mert tudjuk, hogy Jézus vágya az, hogy minden róla szóljon, az Ő dicsőségéről. A mi életünk is mindennapi küzdelem, önmagunk gyarlóságaival, gyengeségeivel, s naponta látjuk meg újabb hibáinkat, de Isten irgalmas szeretete körülvesz bennünket, s mi erről énekelünk.

Az Eucharisztia hálaadás és áldás, Krisztus szent Teste és Vére, az egyetemes, mindenkire kiterjedő szeretet.

Ahogy már mondtam, eljutottunk egy olyan pontra, amikor világossá vált számunkra Jézus vágya, hogy minden őróla szóljon. Igaz módon az Igazságról. Az Eucharisztia hálaadás, Isten dicsőítése. De személyesen is Eucharisztiává kell válnunk. A szentmisén pontosan ez történik, amikor a szentáldozásban Jézussal teljes egységben leszünk. Az Atya ekkor lehajol hozzánk, személyesen is megszólít, és irgalmasan felemel minket, mint a saját gyermekeit, s mindez azért van, mert Jézus a halálával megváltott minket, és a keresztségben istengyermekek lettünk. Ez családi pillanat, a Szentháromság emel be bennünket az Ő szeretetközösségébe.

Több dalukban is énekelnek arról, hogy az egész életüket odaszentelik Jézusnak. Hogyan mutatkozik ez meg a mindennapokban?

Sok mindennel küzdünk a hétköznapokban, de az alapkérdés a mindennapi küzdelmeinkben is az, hogy Istennel vagyunk-e, elfogadjuk-e az Ő nagy szeretetét, igent mondunk-e rá, vagy sem? A végtelenül nagy Isten Jézuson keresztül lehajol hozzánk, a barátjának nevez minket. Képesek vagyunk-e mindent az Ő kezébe tenni? Elég akaratos és türelmetlen ember vagyok, nehezen viselem, ha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy azt eltervezem. Mindannyiszor rádöbbenek azonban arra, hogy Isten sokkal jobban szeret, s amikor teljesen és feltétel nélkül rábízom magam, tégy velem, Uram, amit akarsz, akár az anyagi kérdésben, akár a munkámban, szolgálatomban, bármiben, akkor egyre inkább elkötelezem magam mellette. Ez a „visszaadás művészete”! Hagyom, hogy vezessen, s tudom, hogy Isten soha nem hagy cserben. Ez természetesen mindennapos küzdelem, folytonos megtérés és megújulás. Nem könnyű, de jó ízű élet. Nagyon sokszor megelégszünk azzal, hogy már megérkeztünk egy bizonyos pontra az Istennel való életben. Boldognak, megelégedettnek érezzük magunkat, ám Jézus ilyenkor azt mondja, gyerünk, menjünk tovább. Magasabbra, egy következő szintre. Nem szabad megelégednünk egyetlen ajándékszinttel sem, hiszen Jézus még annyi ajándékot tartogat nekünk, és alig várja, hogy elfogadjuk Tőle. Isten jelenléte húsvér valóság lehet az életünkben, de csak akkor, ha mi ezt megengedjük Neki. Ez pedig csak akkor lehetséges, ha az igazság mellé állunk, ami a világban egyenlő azzal, hogy az árral szemben úszunk, nemet mondunk a hamis dolgokra, melyek az élet minden területét átszövik. Az igazság mellé állás következménye lehet, hogy kinevetnek, kigúnyolnak, nem vesznek komolyan, hátrányt szenvedünk el. Mindezt vállalni Jézusért nem más, mint a kereszt. Átölelni a keresztet, ez az igazi Jézus mellé állás. Csak az mondhatja el magáról, hogy Isten él az életében, aki vállalja és átöleli a keresztet, amelyen ott van az élő Jézus. Hát bizony ez nekünk is állandó gyakorlat, és van mit tanulnunk még… Ebből fakadhat aztán minden dicsőítés. Az elmúlt négy évben alig írtunk dalokat, időnként türelmetlenek voltunk a csendesebb periódus miatt, de végül elfogadtuk: rendben van Uram, csak akkor fogunk zenét írni, amikor Te akarod. Az életünkben pedig sok minden változott ebben az időben. Jézus, az orvos műtött bennünket. S az utóbbi hónapokban Jézus kegyelméből több számot is írtunk, úgyhogy a Petőfi Csarnok-beli koncertünkön a régiek mellett több új szerzeményt is elő fogunk adni. Szeretnénk továbbra is engedélyt adni Neki.

Jel című dalukban, utalva a zsoltárokra, írják: „Az égre nézünk, hívunk téged, hogy jöjj el, szomjas rád a föld, és vár ez a nép…” Ha csak a mai magyar valóságot nézzük, állíthatjuk, hogy a nép tényleg Jézusra vár? 

Nem hiszem, hogy az lenne a feladatunk, hogy a másikat méregessük. Isten személyesen foglalkozik mindnyájunkkal. Megteheti, hiszen Mindenható. A kérdés az, hogy én személyesen mennyire adtam neki engedélyt erre. Amint ezt az engedélyt megadom, Ő jön, a Szentlélek erővel tölt el, és átalakítja egész lényemet. Én pedig szeretném megadni neki újra és újra az engedélyt. Nem vagyunk szentek, küzdünk gyengeségeinkkel, hibáinkkal, de tapasztaljuk, hogy amikor megadjuk Istennek az engedélyt, akkor a Szentlélek hatalmas erővel működik a munkánkon keresztül is. A „jelség” azért érdekes dolog ebben az esetben, mert mi válhatunk élő jelekké, de már nem magunkat reklámozzuk, hanem maga az Isten látszódhat meg az életünkön.

Ön és az öccse, Gável Gellért a Váci Egyházmegye pasztorációs munkatarsaiként is végeznek zenei evangelizációt. Miből áll ez a szolgálatuk?

Az egyházmegye egyházi iskoláiba járunk a Tiszta Prím iskolai misszióval, amely az Egykereszt Projekt része, s osztályról osztályra tartunk prózai és éneklő, dicsőítő előadásokat Istenről, keresztről, vendégszeretetről, harmóniáról, összetartásról, értékekről, igazságról, Jézus ígérete alapján: ahol ketten vagy hárman összejöttök az én nevemben, én is ott vagyok köztetek. Ez az egység pedig hallható. Rengeteg a hamis hangúnak mondott gyerek. Ám amikor engedélyt adnak Isten szeretetének, és amikor elhiszik, hogy Isten úgy szereti őket, ahogy vannak, akkor csodálatos módon minden gyerek kristálytiszta hangon kezd el énekelni. Az így sokan énekelt egyetlen közös hang a Jézusban való egység akusztikai megjelenése. Nincs hamis hangú gyerek, de nincs hamis ember sem, ha utat enged Isten szeretetének. Ezeken a „Jézus-órákon” a Szentlélek munkáját újra és újra felfedezzük. Csodálatos dolgokat látunk, elvált szülők családi biztonságot nélkülöző gyerekei döbbennek rá arra, hogy Isten szereti őket, egymással súlyos ellentétben lévő diákok békülnek ki, a céltalanul lődörgők megpróbálnak irányt szabni az életüknek. Ezek csodák, lelki gyógyulások, a Szentlélek ajándékai. Köszönettel tartozunk Beer Miklós váci megyéspüspök atyának azért, hogy megadta a lehetőséget nekünk arra, hogy végezhetjük ezt a szolgálatot. Ő szokta ismételni, hogy senki nem fog foglalkozni egy évvel később a mai tizennégy évesekkel. Velük ma kell foglalkozni, most kell segíteni nekik. Egy évvel később már más gondok foglalkoztatják őket, a tizenöt éveseké.

2010-ben jelent meg az Etalon Kiadónál Feketén-Fehéren című DVD-jük, amelyen az abban az évben az óbudai katonai amfiteátrumban tartott koncertjük látható. A koncert a cigány-nem cigány kiengesztelődést szolgálta. A kiadványhoz Beer Miklós váci püspök és Székely János, cigánypasztorációért felelős püspök is írt méltató sorokat.  

A magyar társadalom egyik mindenhol jelenlevő problémájáról beszélünk. A koncert után egy évvel történtek a sajnálatos gyöngyöspatai események. Az egyik cigány barátom odament a konfliktus helyszínére, egy nagy kereszttel, és azt mondta: Testvéreim, Jézus meghalt mindnyájunkért, ne bántsátok egymást. A mi koncertünk egy évvel korábban ugyanerről szólt: gyertek el, és legyünk egyek Jézusban. Más a kultúránk, nagyon sok sérelmet, terhet hordoz mind a cigány, mind a nem cigány ember. Rengeteg az előítélet. Ám íteleteinktől mentesen, Jézus nevében jöjjünk össze és dicsőítsük Őt. Csodálatos élmény volt számunkra ez a koncert. Nagyon kevesen voltak, háromszázan-négyszázan. Megjelentek az egyik párt képviseletében demonstrálók is bibliai idézetekkel ellátott, a cigányságot elmarasztaló transzparenseikkel. Odamentem hozzájuk, s mondtam nekik, látom, keresztény hívők vagytok, hiszen ismeritek a Szentírást, gyertek hát közénk, mi itt Jézusban vagyunk együtt. Bejöttek. A koncerten egy fekete és egy fehér keresztet tettünk ki, s kértük a cigány és nem cigány testvéreinket, gyertek, s boruljatok térdre az előtt, Aki nekünk mindent adott. Ezen a ponton megtört a jég, felolvadtak a szívek, az aktivisták letették a gyűlölködő tábláikat a földre, s jöttek ők is, letérdelni, imádni Jézust. Onnantól kezdve elmúlt a feszültség. Megint csak a Szentlélek egy újabb ajándéka, amit felfedezhettünk! Nem vagyok cigány, nem is lehetek azzá. De a cigány testvéremben is megláthatom Jézust. Jézus nem kér mást, csak azt, hogy nyitott szívvel és lélekkel közeledjünk egymáshoz. Mi ezért vállaltuk fel a cigányok és nem cigányok közötti hídverő szerepet a dicsőítő zene eszközével.

A szeptember 28-i jubileumi koncertjük vendége Sillye Jenő lesz, a hazai zenei evangelizáció létrehozója, aki már csaknem ötven éve hirdeti dalban és énekben Jézust. Egyfajta tisztelgés ez előtte?

Amikor a szervezők felkértek bennünket ennek a koncertnek a megtartására, azt is megkérdezték, hogy kit szeretnénk vendégfellépőknek? Természetes volt számunkra, hogy Sillye Jenőt választottuk. Ő volt az, aki kezdetben ellátott bennünket apai jótanácsokkal, neki köszönhetjük azt, ahogyan elkezdtük önálló zenei, tanúságtevő alkalmainkat. Idővel eltávolodtunk egymástól – elég, ha a zenei stílusjegyekre gondolunk –, de minden gyereknek benő egyszer a feje lágya, és a kamaszok is rádöbbennek arra, hogy mennyit is köszönhetnek a szüleiknek. Ez persze nem jelenti azt, hogy ugyanazt és ugyanúgy teszik az életben. Egyszóval nagy öröm volt számunkra, hogy igent mondott a felkérésünkre.

Mik a további terveik a jövőre nézve?

Amíg Jézus várja tőlünk, szeretnénk igent mondani erre a zenei szolgálatra, úgy, ahogy Ő várja tőlünk. Szívesen jelentetnénk meg a közeljövőben egy új lemezt, amennyiben lesz támogató, aki ezt az ügyet felkarolja. Gondolkodunk egy olyan CD megjelentetésében, amit támogatásból készítenénk el és gyártatnánk le, hogy aztán az iskolai foglalkozások során odaadhassuk a diákoknak, ingyen. Szeretnénk folytatni, esetleg kiszélesíteni azt a dicsőítő vezetőképző iskolát, amelyet egyházmegyei szinten már elkezdtünk Beer Miklós püspök atya jóváhagyásával immár három-négy éve. Vágyunk, hogy a könnyűzenei megszólalás úgy jelenhessen meg a liturgia szolgálatában, hogy közben nem vész el az Egyházhoz való hűség, és hogy erre elinduljon egy közös egyházzenei gondolkodás. Várjuk a meghívásokat a honlapunkon keresztül kisközösségekhez „dicsőítő klub” jelleggel, péntekenként. Országos meghívásoknak teszünk eleget szombatonként a nagykoncert jellemzőivel. Számítunk a közösségek, a plébániák támogatására, és mindazokéra, akik adományaik révén csatlakoznak ehhez a szolgálathoz. De ami a legfontosabb, hogy minden Jézus dicsőségére történjen! Tudjuk, hogy Ő gondunkat viseli, és a szolgálatunkat is a kezében tartja. Ezért visszaadjuk Neki az összes, előbb felsorolt tervünket és elképzelésünket.

Bodnár Dániel/Magyar Kurír      

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!