Előadás az esztergomi Főszékesegyházi Kincstár gyűjteményének liturgikus öltözeteiről

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

„Tégy méltóvá, Uram, hogy viseljem a könny és a szenvedés kézkendőjét, hogy örömmel nyerhessem el a munka jutalmát” – ezt a II. vatikáni zsinat előtti időszakban, a manipulus (karöltő; eredetileg a bal karhoz rögzített, a verejték letörlésére szolgáló kendő – a szerk.) felöltése előtt mondott imádságot választotta textiltörténeti előadása mottójául Szabó Ágnes művészettörténész.

Számos Szent István alapította egyházi központunk és ezeréves városunk van, de Esztergom mindig kiemelt szerepet töltött be: első királyunk az esztergomi püspököt tette az ország prímás-érsekévé – ahogyan a bazilika kapuja fölötti felirat is hirdeti –, a magyar egyház fejévé. Ez nemcsak a város történelmére volt hatással, hanem kulturális életére is, hiszen az esztergomi érsekek rangjukhoz és a hozzá évszázadokig kapcsolódó közjogi, birtokosi státuszukhoz méltó módon művészetpártoló tevékenységet is folytattak. Minderről a Főszékesegyházi Kincstár műtárgyai is tanúskodnak, amelyeket bár ma már csak tárlókban csodálhat meg a látogató, eredetileg mind liturgikus szerepet töltöttek be.

Az első leltár 1528-ból maradt fenn, amikor a török elől menekülve Drégely várába vitték a kincstárat – ezt követően tizenháromszor költöztették, s kétszázötven évig nem is érkezett vissza Esztergomba a gyűjtemény. Ez idő alatt számos érték veszett el. A mai gyűjtemény csak töredékét őrzi a hajdani gazdagságnak, ám így is Közép-Európa legpazarabb egyházi kincstáraként tartják számon. A gazdag textilgyűjtemény szenvedte meg leginkább az elmúlt századok viharait, de még így is számos különleges darabot őriz.

Ahogy Szabó Ágnes művészettörténész megjegyezte: nehéz kiválasztani a gyűjteményből, hogy mely darabokról beszéljen, hiszen mindegyik megérne egy előadást. Ezért nem átfogó képet kívánt adni az esztergomi gyűjteményről, hanem néhány konkrét tárgyat mutatott be a hallgatóságnak, fotókkal illusztrálva. Két tárgycsoportot emelt ki: Scitovszky János prímásnak az esztergomi bazilika felszentelésekor használt ornátusát (szertartási díszöltözet), illetve a Simor János prímás érseksége alatt vásárolt liturgikus öltözetek néhány különleges darabját. Emellett bepillantást nyújtott a hozzájuk kapcsolódó történeti kutatási eredményekbe, valamint abba a sokrétű munkába, amit művészettörténészként a főszékesegyházi kincstárban végez.

Idén százhatvan éve, 1856. augusztus 31-én szentelték fel a Nagyboldogasszony és Szent Adalbert-főszékesegyházat. Ekkor még nem állt készen az épület, viszont az ünnepi ceremónia szervezése már évekkel korábban elkezdődött.

A felszenteléskor használt ornátuson erős neobarokk hatás érződik. Az öltözet szentpétervári eredetű brokátanyagból készült, amely vörös kontúrrajzokat tartalmaz, melyeken belül fel-feltűnik az ezüstszín is. A liturgia fontos része a mozgás, és a ceremónia szépségéhez hozzátartozott az is, ahogyan a fény mozog a textileken. A pluviale (köpeny) pajzsán nincs különösebb díszítés, hímzés, önmagában a csodálatosan szép textil dominál. A szövés nagyszerű mérnöki munka: egy rendkívül pontos és bonyolult módon előállított darabról van szó.

1856-ban kiadtak egy ordót (ceremóniarendet) a főszékesegyház felszenteléséről, hogy mindenki értesülhessen arról, mi fog történni, és ebben pontosan leírták, mikor milyen ruhadarabot használtak a liturgia során. Cséfalvay Pál kanonok, az esztergomi Keresztény Múzeum egykori igazgatója feldolgozta ezt, illetve az eseményhez kapcsolódó más levéltári anyagokat. Ismerünk egy 1855-ből származó számlát, amit bizonyos Faustinus Martinus milánói mester számára állítottak ki, és ennek tanúsága szerint az ő műhelye készítette az ornátust. Ezen részletesen felsorolták, miből állt a kollekció, így tudjuk, hogy vannak olyan darabok, melyek nincsenek meg. A főszékesegyház egy ma is működő templom, sok tárgy lappang a sekrestyékben, káptalanteremben és raktárhelyiségekben. Sokáig használták a különböző ornátusok darabjait, így fordulhat elő, hogy a mai napig rejtve maradt néhány öltözék.

Szabó Ágnes előadásában bemutatta azt az 1853-ban megkötött megállapodást, amely Cséfalvay Pál kutatásában nem szerepelt, és amelyből tudjuk, hogy a milánói műhelyben két év alatt készítették el a prímás számára az ornátust.

A textiltörténeti előadáson kiemelt másik műtárgycsoport a Simor János prímás által a káptalannak adományozott liturgikus öltözetek voltak. A főpásztor felelősségteljes gondoskodással kezelte a liturgikus tárgyakat és műkincseket. Számos levéltári dokumentum, illetve a tárgyakon elhelyezett jelzések, címerek bizonyítják, milyen sok darabbal gazdagította a káptalan kincstárát. Nemcsak készíttetett és vásárolt liturgikus tárgyakat, de restauráltatott is régi darabokat. Emellett Simor János gondolata volt, hogy ezt a páratlan gyűjteményt a nagyközönség számára is bemutassák.

Az általa adományozott liturgikus öltözetek egyik különleges darabja az 1872-ből, Bécsből származó infula (süveg). Ez egy aranyszövettel készült, kissé stilizált növényi ornamentikával ellátott darab, és nagyszerű példája annak, hogy a textil- és az ötvösművészet milyen sokféle módon összekapcsolódik a paramentumokon (liturgikus öltözékek).

Simor János több liturgikus öltözetet rendelt a döblingi szegény gyermek Jézusról nevezett apácakolostortól. A nővérek által készített ünnepi darabok közös vonása a finom tűfestéses hímzés, valamint egyfajta elbeszélő képi dekoráció, melyeket feliratokkal láttak el.

Az előadáson bemutatott húsvéti paláston is több feliratos kép látható. A középső a feltámadt Krisztust ábrázolja, körülötte pedig Krisztus megkeresztelkedése, Jézus a pusztában, Mária mennybemenetele, valamint a megfeszített Krisztus látható.

Az öltözeteken ábrázolt jelenetek vagy az adott ünnephez kötődnek, vagy Esztergomra utalnak. Ez utóbbira látunk példát a húsvéti paláston, amelyen feltűnik az esztergomi bazilika Michelangelo Grigoletti által festett, magyar szentek oltáránál látható, befejezetlen oltárképének mása: Szent István felajánlja az országot a Nagyboldogasszonynak.

* * *

Az egyházi textilek típusai és használatuk előadás-sorozat következő alkalmai:

● május 24., 17 óra – Semsey Réka művészettörténész: A liturgikus öltözetek alapanyagai és díszítményei

● június 7., 17 óra – Kontsek Ildikó művészettörténész: A II. vatikáni zsinat utáni változások az egyházi textilek formájában, díszítésében és használatában

Helyszín: Budapest, I. kerület, Országház utca 14., I. emelet

Fotó: Kissimon István és Mudrák Attila

Szalontai Anikó/Magyar Kurír