Erdő Péter bíboros főrelátori megnyitó jelentése a szinódus első közgyűlésén

A tizenöt oldalas jelentés három részből áll: az első a családokat ért kihívásokat taglalja, a második a családi hivatás megkülönböztető jegyeit sorolja fel, míg a harmadik a család mai küldetését részletezi.

A dokumentum irányt mutat a nehézséggel küzdő családok irgalmas kísérő gondozására, anélkül hogy a házasság felbonthatatlanságát kétségbe vonná. Központi jellegű felhívás a nélkülöző, valamint a háború és üldöztetés sújtotta családok segítésére, továbbá annak érdekében, hogy a homoszexualitás témakörében ne gyakoroljanak nyomást a püspökökre.

Nagyon sokrétűek a családokat ért mai kihívások, amelyekre a főrelátori jelentés rámutat: elsőként a migráció, a társadalmi igazságtalanságok, az alacsony bérek, melyekért némely kereskedelmi vállalkozások felelősek, a nők elleni erőszak, az abortuszra kényszerítés, az erőszakos sterilizáció, a béranyaság és a heterogén megtermékenyítés, hogy mindenáron kielégítsék a gyermek utáni vágyat.

Az intézmények a mai világban nagyon törékenyek, és az emberek félnek a végleges elköteleződéstől, egy olyan világban, ahol a személyes vágyak azonnal valódi és igazi joggá válnak. Az erősödő individualizmus arra vezet, hogy az emberek összekeverik az alapvető intézmények, mint a házasság és a család határait, miközben a fogyasztói társadalom elválasztja egymástól a szexualitást és gyermeknemzést, ami által az emberi élet és a szülői mivolt „összerakható és össze nem rakható” valóságelemekre bomlik.

A szinódusi reláció második fejezete a családi hivatás megkülönböztető jegyeit veszi sorba. Állítja, a házasság felbonthatatlansága nem egy iga, hanem adomány. Éppen a házasság és a család az az intézmény, mely nem hagyja elszigetelten magára a feleket, hiszen ők adják tovább az értékeket, és adnak az emberi személy számára helyettesíthetetlen lehetőséget a fejlődésre. A házasság felbonthatatlansága a család hivatásából ered, és ezért az nem tekinthető tehernek, igának, hanem valójában adomány. A házasság és a család ugyanis sajátos módon juttatják kifejezésre azt, hogy az emberi lényt az Isten saját képére és hasonlatosságára teremtette, és hogy a férfi és a nő közötti különbség a közösségért és az utódnemzésért van. A család az élet alapeleme a társadalomban, és ezért olyan fontos a házasság és család méltóságának előmozdítása, amennyiben mindkettő élet- és szeretetközösség. A családegyház két keresztény közötti szentségi házasságon alapul, mely a társadalom életalapelve, egyúttal az a hely, ahol az ember megtanul tapasztalatot szerezni a közjóról.

Erdő Péter bíboros szinódusi relációjának harmadik része a család mai küldetéséről szól. Elsőként említi a jegyesek oktatását, a házasságra való felkészítést, hogy a házasság ne csak egy külsőleges érzelmi esemény legyen, hanem spirituális és egyházi történés, amelyet a papok készítenek elő, kísérik a jegyespárokat érzelmi és pszichológiai érettséggel. Nem szabad megfeledkezni a „nyelvezetben való megtérésről”, mely főként a nehéz és problémás esetekben lesz hatékony támogatás, amikor az igazságosságot az irgalmassággal kell összekapcsolni. „Ha szívünk mélyéről beszélünk, ha őszintén elmondjuk másoknak, amit hiszünk, nem kell félni attól, hogy nem értenek meg bennünket – olvassuk a relációban –, minthogy mi is korunk gyermekei vagyunk. És ha nem is mindenki fogadja el, amit hirdetünk, az üzenet érthetővé válik.”

A család társadalmi küldetése abban áll, hogy együttműködjön a közintézményekkel, mindenekelőtt ott, ahol a család hivatalos értelmezése nem esik egybe a keresztény családfogalommal vagy annak természetes értelmével. Ilyen esetekben érvényre kell juttatnia a család valós társadalmi szükségleteit: a keresztény családoknak törekedniük kell arra, hogy a támogatás olyan társadalmi rendszereit teremtsék meg, melyek segítik azokat a családokat, akiket elsődlegesen sújt a szegénység, a munkahelyek bizonytalansága, a társadalom- és egészségügyi biztosítási rendszer hiányossága és az uzsora. Az egész egyházi közösség feladata, hogy segítse a háborúktól és üldözésektől sújtott családokat.

Az egyház tapintatos és igényes küldetése a sérült családok integrációja, amit irgalommal és megértő elfogadással kell végeznie, a házasságról vallott egyértelmű igazság figyelembevételével. „A legnagyobb irgalmasság az igazság feltárása szeretettel – hangsúlyozta Erdő Péter bíboros relációjában. – Lépjünk tovább az együttérzésen, mert az irgalmas szeretet vonz és egyesít, átalakít és felemel, megtérésre indít.”

A szinódusi bevezető jelentés foglalkozik a különleges esetekkel is: az együttélők számára bölcs pedagógiát javasol, mely Isten tervének teljességébe vezeti a szívüket. Az elváltak, de újra nem házasodottak számára egyházmegyei meghallgató központok létrehozását ajánlja, ahol segítik a válságba került házastársakat, annak a tudatában, hogy gyermekeik a szenvedő alanyai ezeknek a helyzeteknek.

A dokumentum ezután az úgynevezett bűnbánati útra tér ki, leszögezve, hogy az olyan elváltak és újraházasodottak esetéről van szó, akik önmegtartóztatást gyakorolnak, tehát gyónáshoz és szentáldozáshoz járulhatnak anélkül, hogy botrányt okoznának. Vagy pedig a latin egyház hagyományos gyakorlata szerint értelmezhető módon, amikor a papok akkor oldozhatták föl az újraházasodott elvált híveket, ha azok vállalták, hogy életmódot változtatnak. Ami a fokozatosság elvét illeti a szentségekhez való járulásban, a jelentés megállapítja: még ha az együttélés egyes formái hordoznak is magukban pozitív vonásokat, ez nem jelenti azt, hogy javakként lehet bemutatni azokat. Mindazonáltal, miután az erkölcsi jó objektív igazsága és az egyén szubjektív felelőssége két különálló fogalom, szubjektív szinten helyet kaphat a fokozatosság törvénye, vagyis a lelkiismereti nevelés.

Külön fejezet foglalkozik a homoszexuálisokkal, akiket tisztelettel és tapintattal kell fogadni, elkerülve minden igazságtalan, hátrányos megkülönböztetést. A jelentés ugyanakkor arra is emlékeztet, hogy semmilyen alap nem létezik arra, hogy hasonlóságot, bármilyen akár távoli analógiát vonjunk a homoszexuális kapcsolatok és a házasságról és a családról alkotott isteni terv között. Teljességgel elfogadhatatlan, hogy az egyház pásztorai nyomásnak legyenek kitéve ebben a tárgyban, és hogy a nemzetközi szervezetek a szegény országoknak juttatandó pénzügyi támogatáshoz feltételül szabják olyan törvények bevezetését, amelyek elismerik az azonos neműek házasságát.

A szinódusi munkát bevezető jelentésében Erdő Péter bíboros az élet témájáról beszélt, hangsúlyozva a fogantatástól kezdve egészen a természetes halálig tartó sérthetetlen jogot mindenki számára. Tehát el kell utasítani az abortuszt és az eutanáziát egyaránt. Az egyház kinyújtja kezét az állapotos anyák, az elhagyott gyermekek, az abortuszon átesett nők és mindazon családok felé, melyek nem képesek gondozni beteg hozzátartozóikat.

Az élet kultúrájának előmozdítása a cél a halál kultúrája helyett, ezért a reláció a felelős utódnemzés természetes módszereinek figyelembevételét hangsúlyozza Boldog VI. Pál pápa Humanae vitae kezdetű enciklikája nyomán. Központi helyet kap a gyermekek örökbefogadása is, ami a családi apostolkodás sajátos formája.

A nevelési témakörben a szinódusi jelentés emlékeztet rá, hogy „a szülőket illeti az elsődleges felelősség gyermekeik emberi és vallási nevelése terén, amelyhez az egyház támogatását nyújtja”.

Az egyház legyen egyre inkább Isten irgalmasságának tanúja, személyes és közösségi szinten egyaránt – zárul Erdő Péter bíboros, főrelátor szinódusi munkát bevezető jelentése.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír