Erdő Péter hamvazószerdán: Ne az emberek, a közvélemény megítéléséhez igazítsuk viselkedésünket!

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Krisztusban Kedves Testvérek!

1. A mai napon kezdi egyházunk a nagyböjti bűnbánati időt. A megtérés ideje ez. A hamu, amit ma homlokunkra hintünk, emberi mulandóságunkra emlékeztet. Használatát a legtöbb régi vallásban megfigyelhetjük. Az Ószövetség régi görög fordítása, az úgynevezett Hetvenes fordítás a por és a hamu kifejezéseket egymással felváltva alkalmazza. Amikor pedig a mai napon hamuval jelöljük meg a hívő emberek homlokát, a liturgia egyik változata szerint ezeket a szavakat mondjuk: emlékezzél ember, hogy porból vagy és porrá leszel. A Teremtés könyvében azt olvassuk, hogy Isten az embert a föld porából alkotta. Ha szellemünk csillogása több is a puszta anyagnál, ha örök életre szóló hivatásunk a materiális világ fölé emel is minket, nem feledkezhetünk meg róla, hogy ennek a világnak az anyagából vagyunk, testünk a minket körülvevő anyagvilágból táplálkozik, annak erőterében él és mozog: bensőséges közösségben vagyunk az anyagi világgal. Az élőlényekkel, sőt a vízzel és a levegővel, a tengerpart fövenyével, egyszóval a föld porával is.

2. De az Ószövetség könyvei a bűnös szívét hasonlítják a hamuhoz. A Bölcsesség könyve szerint a bűnösnek hamu a szíve és élete nyomorultabb a pornál (Bölcs 15,10). A hamu és a por tehát a mulandóság, a hiábavalóság és az értéktelen dolgokra fecsérelt élet, szóval a bűn jelképe. De ha a bűnös megvallja vétkét, akkor éppen azt vallja meg, hogy csak por és hamu (Ter 18,27). Ábrahám mondja: „vettem magamnak a bátorságot, hogy beszéljek urammal, pedig csak por és hamu vagyok”. Ábrahámnak ezek a szavai útközben hangzanak el, amikor alkudozik az Úrral, hogy néhány igaz kedvéért irgalmazzon Szodomának és Gomorának. Az isteni irgalmasság kérése saját bűnösségünk megvallásával kezdődik, annak a szomorúságnak a kifejezésével, hogy bűnünk miatt szerencsétlenek vagyunk. A legszélsőségesebb kifejezése a bűnbánatnak az ősi időkben a gyász jelképeivel történt: „Sion leánya, öltözz szőrruhába, hints hamut magadra, ölts gyászt” (Jer 6,26). Amikor tehát hamut szórunk magunkra, nyilvánosan megvalljuk bűnös voltunkat, az élettelen anyag nyelvén fejezzük ki, hogy bűnösnek, hitványnak ismerjük el magunkat Isten előtt. Ezzel is kérjük irgalmát.

3. Isten azonban nem szégyenkezik gyöngeségünk miatt. Ellenkezőleg, szereti, hogy por és hamu vagyunk – hiszen ő formált a föld porából – és meg akar szabadítani, magához akar emelni minket. Jézus szavai az evangéliumban arra szólítanak fel minket, hogy éljük meg nagylelkűen belévetett hitünket. Ne méricskéljük a külső tettek és gesztusok számát, ne az emberek, ne a közvélemény megítéléséhez igazítsuk viselkedésünket, hanem szívből forduljunk hozzá. Jézus evangéliuma nem törli el a törvényt, hanem beteljesíti. És a törvény akkor teljesedik be, ha a szívünkbe írjuk. Az imádság, a böjt és a szegények javára szóló adományok kifejezik, hogy visszatérünk az Úrhoz, levetjük magabiztosságunkat, hogy szívből keressük Istent és hallgassuk tanítását. A most kezdődő bűnbánati idő mintegy törést jelent hétköznapi életünk úgynevezett normális idejéhez képest. Arra szolgál, hogy újra megtaláljuk a szívünket azáltal, hogy hűségesen és figyelemmel hallgatjuk Isten szavát. Csak így tanulhatjuk meg Krisztust követni szenvedése és feltámadása útján.

Ilyen lélekkel járjuk az idén a nagyböjti készület útját: elismerve bűneinket, gyászolva életünkből mindazt, amit értéktelen dolgokra fordítottunk, elfogadva és kiárasztva környezetünkre Isten irgalmas szeretetét. Ámen.

* * *

A homíliát követően Erdő Péter megáldotta a hamut, majd pedig elvégezte a hamvazás szertartását.

Forrás: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Fotó: Mudrák Attila/Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Magyar Kurír