Erdő Péter homíliája a Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium Veni Sancte szentmiséjén

Főtisztelendő Atyák!
Krisztusban Kedves Testvérek!
„Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, a lelket azonban nem tudják megölni” (Mt 10,28a) – olvassuk a mai evangéliumban. Keresztény világnézetünk egyik alapvető igazsága, hogy az ember örök életre hivatott. hogy személyes életünk és létünk sem szűnik meg a földi halállal. De ez a meggyőződésünk nem pusztán filozófiai felismerés. A kinyilatkoztató Isten pedagógiája vezette a szavára hallgató embereket ennek a hitnek az elmélyítésére. Teljes világosságában pedig Krisztus tanítása, halála és feltámadása ragyogtatta föl ezt az alapvető igazságot magáról az emberről. Itt ugyanis nem pusztán valamilyen természeti tényről van szó, hanem egy jelentéssel és hivatással teli felismerésről. Egy olyan jövő bizonyosságáról, amely bevilágítja és értelmezi földi életünket. Méltán mondja Szent Pál, hogy ha Krisztus föl nem támadt, akkor hiábavaló a mi hitünk. Csakhogy Krisztus valóban föltámadt, és ettől kezdve az iránta való szeretet és a hozzá való hűség földi életünk és hivatásunk legfőbb tartalma és útmutatója.

Ebben a meggyőződésben éltek a szent kassai vértanúk: István és Menyhért, a jezsuiták; Márk, az esztergomi kanonok.
Mindhárman teljes szívükből hitték és vallották a katolikus hitet. Nem engedtek a cinikus ajánlatnak, hogy hagyják el vallásukat, és majd ennek fejében tulajdonul kapják az Egyháztól elvett birtokot. Minden erejükből szerették az Istent, mert amit egyszer az akaratának ismertek föl, azt a helyzet adta minden lehetőségükkel és képességükkel követték. De a főparancs életre váltása azzal lett teljessé, hogy az Örökkévalót nem csak teljes szívükből és minden erejükből, de teljes lelkükből is szerették, vagyis az életüket adták oda érte. Ez az, amire az isteni gondviselés ad néha felhívást, az – akár ismeretlen, akár híres –, kiváló emberek életében. Mert a szorgalmas tanulás, a lelkigyakorlatok végzése, az odaadó lelkipásztori munka – ha valaki mindezekben következetes – megérlelheti az embert a szeretet végső és teljes döntésére.

Ha manapság feltesszük a kérdést, hogy mi a hivatásunk, mi a katolikus ember útja és feladata, óhatatlanul eszünkbe jut a Biblia tanítása: „Ezt mondja az Úr: "Vegyétek szemügyre az ősi utakat, és kérdezősködjetek a régi ösvényekről: Melyik volt a jó út? És azon járjatok! Akkor majd megtaláljátok lelketek nyugalmát"” (Jer 6,16). Gyönyörűen felismerte ezt Pázmány Péter, aki a kassai vértanúk szentté avatását kezdeményezte 1628-ban. De felismerte X. Szent Piusz pápa is, aki 1905-ben engedélyezte ezeknek a vértanúknak a tiszteletét. Boldog II. János Pál pápa pedig, aki napjaink szentje és sugárzó prófétája, 1995-ben a ma ünnepelt három vértanút szentté avatta. Azóta is új és új példaképekkel gazdagodott magyar egyházunk és a világegyház. Új és új boldogokban és szentekben ismerjük fel Isten akaratának odaadó követését és teljes elfogadását. Salkaházi Sára, Meszlényi Zoltán, Bogdánffy Szilárd, Scheffler János és mellettük még olyan sokan világiak, szerzetesek, papok, püspökök jelzik és bizonyítják, hogy a szeretetnek ez a teljessége ma is aktuális, ma is lehetséges. De időszerű és szükséges az a sok érték is, amivel Jézus társaságának odaadó munkája népünket és Egyházunkat megajándékozta. Aki minden képességével keresi a saját korában Isten akaratát, az teheti a legtöbbet a körülötte élő emberekért is. Az választja a maga számára is a legnagyobb boldogságot.

Nagy örömmel áldottuk meg ma ezt a megújult épületet. A régi romok újjáépítése nem elsősorban emberi teljesítmény, hanem Isten áldása és ajándéka. „Újra felépíted az ősi romokat, és helyreállítod a régi nemzedékek építette alapfalakat” – olvassuk Izajás próféta könyvében (Iz 58,12). Ez az áldás, ez a lehetőség egyben új hivatást is hordoz. Adja Isten, hogy ez az épület, a Magyarországon működő jezsuita rend, az új tanévet kezdő kollégium minden tagja és lakója felismerje az Isten akaratát a mai világ sokszor bonyolult körülményei között, és olyan odaadó szeretettel kövesse azt, mint a szent kassai vértanúk tették.

Loyolai Szent Ignác, könyörögj érettünk. Szent Kassai Vértanúk, könyörögjetek érettünk! Ámen.