Erdő Péter köszöntő szavai augusztus 20-án Budapesten

Hazai – 2013. augusztus 21., szerda | 16:16

Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek augusztus 20-án, a budapesti Szent István Bazilika előtt, az ünnepi szentmise elején elhangzott bevezető szavai.

Mélyen Tisztelt Köztársasági Elnök Úr!
Mélyen Tisztelt Miniszterelnök Úr, Miniszterelnök-helyettes Úr!
A Kúria Mélyen Tisztelt Elnöke!
Állami, Társadalmi és Kulturális Életünk Nagyrabecsült Képviselői!
A Diplomáciai Testület Megjelent Tagjai, élükön Alberto Bottari de Castello Apostoli Nuncius Úrral!
A Testvéregyházak Igen Tisztelt Képviselői!
Főtisztelendő Bosák Nándor debrecen-nyíregyházi Megyéspüspök Úr, ünnepi szentmisénk szónoka, Érsek és Püspök Urak!
Kedves Paptestvérek!
Krisztusban Kedves Testvérek!

„A szenttel szent leszel, az ártatlannal ártatlan, és a kiválasztottal magad is kiválasztott leszel” (vö. 2Sám 22,26-27; Zsolt 18,26-27). Így beszél Intelmeiben első, szent királyunk (Intelmek VII, 3). Amikor évről évre megünnepeljük Szent István emlékezetét, amikor tisztelettel állunk meg a Szent Jobb ereklyéje előtt, közel akarunk lenni hozzá, a kiválasztotthoz, a szenthez.
Mert szükségünk van arra, hogy az ő öröksége, az ő utat mutató és jövőt építő jobb keze ma is irányítson, ma is erősítsen minket.

Szent István király szerette, óvta, gazdagította népét. Személyes meggyőződésével vezette a rábízottakat a keresztény hitre. Uralkodása alatt őszinte barátsággal és nyitott szívvel foglalta el helyét a magyarság Európa népeinek családjában. Bölcsen őrizte hazája függetlenségét, de vállalta a testvéri együttműködést az akkori keresztény világgal. Kormányzása alatt a soknyelvű nép egységes országgá érett. Közös és vonzó jövő képét állította mindnyájunk elé. Mert nem csak a földi élet anyagi javairól beszélt, hanem hitt az ember méltóságában és örök életre szóló hivatásában. Bízott az isteni gondviselésben és a Boldogságos Szűz Mária közbenjárásában. Amikor 975 évvel ezelőtt Szent István királyunk visszaadta lelkét Teremtőjének, Szűz Mária pártfogására maradt az ország. Az ő anyai gondoskodására van szükségünk ma is, hogy lélekben, bizalomban, szeretetben megújulva áldás legyünk környezetünk számára is.

Az új termést, az új kenyeret is évről évre úgy tekintjük, mint az emberi munka gyümölcsét, és egyben Isten ajándékát. Hiszen tőle kaptuk a földet, tőle kaptuk otthonunkat, tőle kapjuk az életet és a megélhetést.

Ezzel a hálával és bizalommal áldjuk meg most az új kenyeret, kérünk életet és békességet népünk és az egész világ számára!