Erdő Péter: A Teremtő terve mellett tesz hitet mindenki, aki házasságot köt

Hazai – 2014. május 17., szombat | 20:19

A Házas Hétvége Mozgalom magyarországi megindulásának harminc éves évfordulójának ünnepére gyűltek össze lelkinapra a mozgalomhoz tartozó házaspárok Esztergomban. A jubileum ünnepi szentmiséjét Erdő Péter bíboros mutatta be az esztergomi bazilikában. A Magyar Kurír helyszíni tudósítását olvassák.


Íme, újjáteremtek mindent: ezzel a mottóval hívták beszélgetésre a résztvevő házaspárokat a számukra rendezett lelkinap házigazdái. A házasságban meghatározó pillérekről – a párok közti kommunikáció, kapcsolat, gyengédség, imádság – beszéltek házaspárok, papok, majd a gondolatok egymás közötti gondolatok megosztására került sor. Nem mindennapi volt látni, hogy ezer házaspár elmélyülten beszélget egymással – mondta az egyik résztvevő.


A megosztásokat követően kezdődött a szentmise. A mai szentmisében hálát adunk a kegyelmekért, melyek a mozgalom révén jutottak el hozzánk, imádkozunk azért, hogy a házasság áldás legyen mindannyiunk számára – köszöntötte Erdő Péter a szentmise elején a mozgalom 30 éves jubileumát ünneplő házaspárokat, akik megtöltötték a bazilikát. Ünnepélyesen vonult be a bazilikába a mozgalom vezető testülete, (az ún. Európai Tanács), a 13 országot képviselő házaspárok és papok. Varga János atya, a magyarországi mozgalom papi felelőse, Szirmai Béla és felesége, a Magyarországot képviselő házaspár köszöntötték az ünneplőket, és bemutatták az egyes országokból érkezett nemzeti felelősöket, a házasokat és a paptestvéreket.


A jubileum alkalmából mondott homíliájában Erdő Péter abból indult ki, hogy az az út, amely az embert Krisztus kegyelméből az Atyához, az örök boldogságba felé vezeti, a keresztény házastársak életében a házasságban és a családban megélt szeretet. A kiemelkedő helyet elfoglaló tanítvány, Péter példáján mutatta be, hogy az emberi készség nem elég Krisztus követéséhez, Jézus az, aki utat tud készíteni nekünk az Atyához. Ezen az úton az embert nem hagyja magára Jézus – idézte az Úr ígéretét az evangéliumból Erdő Péter, majd Jézus szavaival biztatott: Ne legyen nyugtalan a szívetek, higgyetek az Istenben és bennem is higgyetek!

Beszélt a mai élet kihívásairól, melyben az ember biológiai élete és lelke a vesztes, melyben a házasság intézménye folytonos szakítópróbának van kitéve. Ebben a helyzetben a keresztény házastársak sokszor megélik az elhagyatottság érzését, mintha ott állnának Krisztus távozásakor a tanítványok között. A bíboros rámutatott a mai világfelfogás téves célkitűzéseire, mely a rugalmasságot, a pillanatnyi jó közérzetet teszi meg a legmagasabb szempontnak, legfőbb jónak. Pedig az ember élete és a világmindenség működése egy nagyszerű, értelmes isteni projekt részét alkotja. Ebben mutatkozik meg az igazi érték és a valódi ésszerűség. A Teremtő terve mellett tesz hitet mindenki, aki házasságot köt  – fogalmazott a bíboros, majd méltatta a jubiláló Házas Hétvége Mozgalom munkáját: a házaspárokból álló jó közösségek pótolhatatlan támogatást jelentenek a keresztény közösségek életében: ők erő és öröm forrásai mindenki számára. Végül Isten áldásáért imádkozott, hogy a mozgalom hazánkban is tovább erősödjön, és végezze szolgálatát a családok és az egész emberi közösség üdvösségére.

A Házas Hétvége Mozgalomhoz világszerte közel százezer házaspár tartozik a hat kontinensen. Évente negyvenezer pár vesz részt az általuk kínált, a házasság megújítását célzó hétvégén – tájékoztatta a Magyar Kurírt az európai vezető team, a Hollandiából érkezett Ben és Lian Leliefeld, valamint a spanyol P. Boni Fernandez CMF.


A Házas Hétvége Mozgalom vezető európai testülete, az ún. Európai Tanács három napon át ülésezett Leányfalun a Szent Gellért Lelkigyakorlatos Házban. Az évente három alkalommal, 13 ország vezető teamjének részvételével – melyben házaspár és papi felelős is jelen van – tartott tanácskozásról Ben és Lian elmondták: az egyik legfőbb kérdés annak értelmezése volt, hogy mit jelent ma, megélve világunk nagy változásait, katolikusnak lenni, és hogyan válaszolhatunk az e változások jelentette kihívásokra. Megfogalmazták, hogy a saját álláspont merev képviselete helyett a meghallgatás, a másik megértésének szándékával kezdődhet a párbeszéd, melyben a szolgálatkészséggel és nyitottsággal tudunk kapcsolatot építeni.

Szinódusra készülve reméljük, hogy a házasság nem mint probléma jelenik meg, hanem mint csodálatos kapcsolat és erőforrás. A házasságnak a társadalmat építő szerepét kell látnunk, mely alkalmas arra, hogy jobbá tegye a világot. Isten szándéka, hogy az ember boldog legyen a házasságban, mert ez a boldogság másokat is azzá tud tenni – mondta Ben és Lian.


Varga János, a mozgalom magyar vezető lelkipásztora a jubileumról elmondta: a 30 év számukra annak örömét jelenti, hogy a néhány házaspárral elindult kezdeményezés mozgalommá vált, mára behálózza Magyarországot, és eljutott a határokon túli magyarlakta területekre is. Közben tanúi vagyunk az európai közösség fejlődésének, annak ellenére, hogy mindenütt csökken a házasságok száma – mondta a mozgalom papi vezetője. Örömteli, hogy a hétvégés mozgalmat most elviszik Oroszországba, Haitire vagy Kuala Lumpurba, Norvégiába is – számolt be a közösség missziós munkájáról Varga János.

A jubileumról szólva a megújulás szükségességéről beszélt. Nem jelentheti a harminc év, hogy elértük, hogy készen van egy mű, hanem ezután is meg kell újulnunk, ebben az Isten kegyelme segít, ha tudunk változni. Szükségünk van arra, hogy dolgokat másként csináljunk. Isten kegyelmére hagyatkozva szeretnénk további növekedést. Ezt fejezi ki a jubileumi találkozó jelképe, a virághagyma, mely kibújva a föld alól, csodálatos virággá alakul.

A mozgalmat vezető Európai Tanács témái között fontos terület volt a szinódusra való felkészülés. Áttekintettük, hogyan tudunk ehhez kapcsolódni, és milyen útmutatókat ad majd számunkra. Foglalkoztunk a hétvége tartalmainak megújításával. Áttekintettük a kihívásokat, és hogy milyen támadások érik az egyes országokban a házasság intézményét. A változásokra fel kell készülni, mert csak így tudjuk felkínálni a keresztény értékeket, a házasság szentségének gazdagságát – hangsúlyozta Varga János.


Szirmai Béla, a mozgalom magyar feleőse a Magyar Kurírnak elmondta: a Házas Hétvége Mozgalom egy-egy hétvégére hívja meg a házaspárokat. Ennek célja, hogy a felek között megerősödjön a bizalom, és a kapcsolat lendületet kapjon a jövő továbblépéséhez. A hétvége, akárcsak egy lelkigyakorlat, lehetőséget ad befelé figyelni, megállni. Segít egymást újra megtalálni, a kapcsolatot a középpontba állítani, felélénkíti az életkedvet, megerősíti a kapcsolat örömét. A párok az esetek jelentős többségében el is érik ezt – mondta el tapasztalatát Szirmai Béla. A hétvége jelentősége a prevenció, amely azt keresi, hogy hogyan lehet egy házasságot még jobbá tenni. A szeretet – ha naponta nem újul meg –, gyengül. Folyamatos törekvést igényel, hogy mindig ápoljuk a növekedés és elmélyülés érdekében.

Fotó: Thaler Tamás

Trauttwein Éva/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria