Esztergomi Boldog Özséb kanonok, a pálos rend alapítója

Özséb Esztergomban, Magyarország korabeli fővárosában született 1200 körül. Szüleit közelebbről nem ismerjük. A krónikás, Gyöngyösi Gergely pálos történetíró, klasszikus tömörséggel csak annyit mond, hogy híres magyar családból származott.

Szülei gondos nevelésben részesítették Özsébet, a Szent István által 1028-ban alapított káptalani iskolába járatták. A krónikás kiemeli, hogy Özséb már igen korán megtanulta a betűvetést, és a könyvekhez jobban vonzódott, mint a játékokhoz.

Pajtásainak haszontalan szórakozásait elkerülte. És mégis, ez a szelíd, komoly, elvonultságra hajló, könyveket bújó kisfiú senkinek sem volt terhére, sőt, akik közelében éltek, nem győztek betelni szeretetreméltó látásával és édes szavaival – írja Gyöngyösi Gergely.

Hosszú imák, sok böjt és elmélkedések érlelték meg papi hivatását. A krónikás Özséb külsejéről is elárul valamit: feltűnően szép fiatalember volt, és mindig derűsen, kedvesen mosolygott. Pappá szentelését követően hamarosan tagjai sorába iktatta Özsébet az esztergomi főkáptalan: kanonok lett.

Mint kanonok, minden jövedelmét a szegények szolgálatára fordította. Vendégszerető háza közismert volt Esztergomban. Kapuja tárva-nyitva állott boldog-boldogtalan számára. A szegényeknek nemcsak testüket táplálta és ruházta, hanem lelkükkel is törődött. Az egyszerű, tanulatlan emberek oktatására fordította szabad idejét.

Azok között, akik Özséb kanonok vendégszerető házában gyakran megfordultak, akadtak olyanok is, akik nem kéregetni jöttek. Vesszőből font kosarakat, fából faragott házi eszközöket hoztak, és szerényen csak azt kérték, cserélje be nekik ezeket élelemre vagy ruhára. A remeték szürke köntösében jártak, és a pilisi erdőrengeteg szent magányában éltek, ahol teljesen elvonulva a világtól, egészen az imának és vezeklésnek szentelték magukat.

Özséb atya mély vonzalommal fordult feléjük és szívesen elbeszélgetett velük. Nagyon megszerette ezeket a halk szavú, imádságos és szerény embereket, többször felkereste őket remeteségükben. Valószínűleg „lelki atyjuk" is volt.

A tatárdúláskor Özséb atya ott volt mindenütt, ahol segíteni kellett és lehetett. Ápolta a sebesülteket, vigasztalta a haldoklókat, bátorította a csüggedőket és a székesegyházban együtt imádkozott a néppel, majd négy éven keresztül kivette a részét az újjáépítésből. 1246-ban lemondott kanonoki méltóságáról, javait szétosztotta a rászorulók között, és Váncsai István érsek engedélyével a Pilisszántó közelében lévő sziklás rengetegbe vonult.

Életszentségének híre hamar elterjedt az egész vidéken, és sokan járultak hozzá tanácsait kikérni, és tanítását hallgatni. Nemsokára követői is akadtak.

Boldog Özséb személye a realitás talaján áll, nem szövik át legendás aranyszálak. Egy alkalommal mégis csodálatos látomásban részesült, amely döntő volt további életútjára. Egy éjjel, imádság közben, az erdő mélyén sok apró lángot pillantott meg. A lángocskák egymás felé tartottak, s végül Özséb atya keresztje előtt tüzes fénynyalábbá olvadtak össze.

Özséb úgy érezte, hogy ez a különös tünemény égi jel, figyelmeztetés, hogy a szétszórtan élő remeték lángjait össze kell gyűjtenie egy közösségbe, ahol életükkel, példájukkal, tudományukkal napként ragyoghatnak az egyházban, taníthatják és támogathatják egymást Isten buzgóbb szolgálatára.

1250-ben Pilisszántó közelében, a kesztölci völgy fölötti kis magaslaton, ahol hármas teraszt képeztek ki, délről kisebb templomot építettek a Szent Kereszt megtalálásának tiszteletére. A csúcsíves templomhoz észak felől négyszögletes monostor csatlakozott.

Özséb ezután sorra járta az országban a nagyobb remeteségeket. Először a Pécs melletti Szent Jakab-hegyi remetékhez ment, akik már 1225-től közös életet éltek. Elkérte a Bertalan pécsi püspök által készített szabályzatukat. A két monostor ekkor egyesült, amelynek tagjai őt választották meg első tartományfőnökükké, elismerve magas képzettségét, életszentségét és szervezői képességét.

Boldog Özséb 1262-ben néhány társával Rómába ment, hogy a Szentszék jóváhagyását és megerősítését megszerezze a rendalapításhoz.

Esztergomi Boldog Özséb atya 1270. január 20-án halt meg az általa alapított Szent Kereszt-monostorban súlyos betegség után. Halálos ágyán a szabályok pontos megtartására, a testvéri szeretetre és példaadásra buzdította tanítványait, valamint az elmélkedés és magány szeretetére, és Krisztus buzgó követésére. Jézus és Mária szent nevével ajkán lehelte ki lelkét. A templom sírboltjában temették el rendtársai, akik azzal vigasztalták egymást, hogy földi atya helyett égi pártfogót nyertek.

Istenünk, te Boldog Özsébet az irántad való szeretetből a pilisi remeteségbe hívtad, hogy ott életét engesztelésül áldozza népéért és a szétszórtan élő remetéket összegyűjtse. Áldozatos életéért és közbenjáró imádságára add, hogy magyar népünk hitben és szeretetben egyesüljön. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Forrás: Pálosrend.hu

Fotó: Pálosrend.hu, Márianosztrakegyhely.hu

Magyar Kurír