Európában egyedülálló szabadtéri passiójátékot rendeznek Pécsen

Hazai – 2012. március 19., hétfő | 13:05

A pécsi Tettye dombjain öt helyszínen idézik fel az egyházmegye ifjúsági közösségeinek tagjai Krisztus szenvedéstörténetét. A passiójátékra nyolcszáz látogatót várnak. 

Több év kihagyás után ismét szabadtéri passiójátékot rendeznek Pécsett, a Tettyén. Az idei évtől a Pécsi Egyházmegyei Katolikus Ifjúsági Iroda vállalta, hogy folytatja a régi hagyományt, amely korábban (1991-től 13 éven keresztül) a pécsi Élő Víz közösség szervezésében valósult meg.

A virágvasárnapot 1985 óta az ifjúság világnapjaként is ünnepli a katolikus egyház. Április elsején 15 órakor a pécsi egyházmegye ifjúsági közösségeinek közreműködésével, a tettyei magaslatok öt helyszínét bejárva elevenedik fel Jézus Krisztus szenvedéstörténete. Európában évente nyolcvanhat, Magyarországon három helyen rendeznek szabadtéri passiójátékot. Az európai passiójátékok közös szervezete az Europassion

A Tettye Pécs kedvelt dombos-parkos városrésze, ahol egy várrom is található. Mint azt Komáromi Csaba, a passiójáték szervezője a Kurírnak elmondta, a szabadtéri passiójáték ritka esemény. A pécsi rendezvény azért is egyedülálló, mert öt helyszínt érint, amelyeken a nézők stációszerűen vonulnak végig – a legtöbb passiójátékot egy helyszínen adják elő. A tettyei passiójátékra nyolcszáz látogatót várnak, Komáromi Csaba elmondása szerint már más városokból, településekről is tudnak érdeklődőkről. 

A mai fiatalok számára a buli mellett a szenvedés is kérdéssé válik, és egyre égetőbb szükség van arra, hogy használható választ kapjanak. A nagypénteki események dramatizálva erőteljesebb médiumként hatnak, a drámajátékok megfelelő terepet adnak a különböző konfliktusok feldolgozására. Mel Gibson Passiója óta egyértelművé vált, hogy provokálni kell a fiatalokat. Nekik kell szegezni a kérdést: te mivel nyomod el a fájdalmadat? – mondja Nagy Norbert, a pécsi egyházmegye ifjúsági referense a passió Facebook-oldalán olvasható interjúban.

Bővebben a passiójáték honlapján tájékozódhat.

Magyar Kurír
(szg)