Ezrek vonultak együtt a „Menet Jézusért” rendezvényen Bécsben – VIDEÓVAL

Kitekintő – 2014. szeptember 23., kedd | 12:25

Különböző felekezetekhez tartozó keresztények ezrei ünnepelték Jézushoz tartozásukat szeptember 20-án Bécsben. „A keresztényeknek nem kell félniük a jövőtől, Jézus velük együtt járja az utat” – fogalmazott a résztvevőhöz intézett videoüzenetében Schönborn bíboros. A Kathpress tudósítását közöljük.

Hivatalos adatok szerint 12 ezer keresztény vett rész szeptember 22-én Bécsben a Menet Jézusért elnevezésű rendezvényen. A felvonulók kiindulópontja a Stephansplatz volt, majd a Ringen haladtak végig, és kora estére érkeztek vissza az indulás helyére, ahol zenével, imával és tanúságtételekkel ünnepelték Jézust. A menet „I love Jesus”, „Jézus mindenkit szeret”, „Jézus szereti Bécset” feliratú táblákkal és pólókkal haladt végig a belvároson, dobok és énekszó kíséretében.

A Menet Jézusért több város rendszeres rendezvénye. A szervezők célja, hogy különböző felekezetű keresztényeknek lehetőséget adjanak arra, hogy kifejezhessék közös hitüket és a nyilvánosság előtti tanúságtétellel erősíthessék a keresztény értékek tiszteletét a társadalomban.

Az ökumenikus kezdeményezést a keresztény egyházak és szabadegyházak közösen karolták fel. Részvételre szólított fel többek között Christoph Schönborn bíboros, Michael evangélikus püspök és David Alaba focista.

A menet kifejezte szolidaritását a Közel-Keleten élő üldözött keresztényekkel is.

A keresztény felekezetek látható egysége reményt ad: lehetséges a békés egymás mellett élés Bécsben.

Az ökumenikus nagyrendezvény ötlete Londonból származik, ahol a keresztények 1987 óta tanúságot tesznek a nyilvánosság előtt hitükről, és köztereken összegyűlve fejezik ki aggodalmukat a város jövője miatt. A kezdeményezés gyorsan elterjedt, először a kontinensen, majd másutt is. Ma mintegy 200 városban rendezik meg rendszeresen, évente több mint 15 millió keresztény részvételével. Ausztriában utoljára 2006-ban tartották meg.

Schönborn bíboros videoüzenetben fordult a menet résztvevőihez. Köszönetet mondott nekik azért, hogy tanúságot tettek Jézusba vetett hitükről, aki a világ öröme, reménye és jövője. „A keresztényeknek nem kell félniük a jövőtől, hiszen Jézus velük együtt járja az utat” – fogalmazott a főpásztor.

Az ünnepen Nikolaus Krasa általános helynök is részt vett. „Boldog vagyok, hogy városunkban nem kell félnünk attól, hogy tanúságot teszünk hitünkről, míg másutt a hitükért üldöznek keresztényeket” – mondta, majd felolvasta Bünker evangélikus püspök üdvözlő sorait. Az evangélikus püspök hangsúlyozta: „Ott tapasztalható meg a keresztények egysége, ahol Jézus van a középpontban.”

Magyar Kurír
(té)

Kapcsolódó fotógaléria