Fair play életműdíjat kapott Pál Feri atya – VIDEÓVAL

Hazai – 2015. május 15., péntek | 9:05

Telt ház előtt vehette át a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) Fair Play Bizottsága által neki ítélt életműdíjat Pál Ferenc plébánoshelyettes, egykori magyar bajnok atléta május 12-én Budapesten, szokásos keddi mentálhigiénés előadásán – tájékoztat a MOB.

A Magyar Olimpiai Bizottság Fair Play Bizottsága május 11-én, hétfőn este  tartott díjátadó gálát az Andrássy úti KOGART Házban. A bizottság Pál Ferenc plébánoshelyettest, egykori magyar bajnok válogatott atlétát életmű kategóriában „trófea” díjjal jutalmazta.

A lelkipásztor a díjat nem vehette át a helyszínen, mert abban az időben éppen Pécsen tartott előadást közel kétezres hallgatóságának. Távollétében videón üzent a díjátadón részt vevőknek:

Másnap, május 12-én kedden a MOM Kulturális Központban viszont lehetőség nyílt a kitüntetés átadására. A díjazott számára is meglepetés volt, amikor Szekeres Mária, a MOB munkatársa felkérte Kamuti Jenőt, a nemzetközi és a hazai Fair Play Bizottság elnökét, hogy adja át az elismerést Pál Feri atyának. Hétszáz lelkes hallgató hosszan tartó tapsa köszöntötte a kitüntetett előadót.

A MOB 2015-ös fair play díjasai:

Fair play cselekedet
trófea: Osváth Richárd (kerekes székes vívó), Kónya Imre (ügyvéd, korábbi belügyminiszter)
diploma: Vanek Ákos (triatlonos), Szabalics Szilárd (labdarúgó)

„A sport szolgálatában” kategória
trófea: Molnár Zoltán (sportvezető, szakedző)
diploma: Takács Ferenc (egyetemi tanár, filozófus)

Életműdíj
trófea: Pál Ferenc (volt válogatott atléta, plébánoshelyettes), Dobszai Jenő (edző, pedagógus), Kovács István (olimpiai és világbajnok ökölvívó)
diploma: Palotai Károly (olimpiai bajnok labdarúgó, játékvezető), Vígh László (torna mesteredző), Mészáros József (vívóedző, bíró), Kausz István (öttusázó, vívó, orvos), Majthényi Szabolcs és Domokos András (tizenegyszeres vitorlázó világbajnokok)

A fair play eszméjének népszerűsítése
diploma: Vass István Zoltán (újságíró, rádiós műsorvezető)

Fair play a szabadidősportban
trófea: Beck Mónika (Szív futónagykövet, Magyarország)

Fair play a művészetben
trófea: Rudolf Péter (színművész), Mihály Gábor (szobrászművész)

Fotó és videó: MOB

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria