Felavatták Mádl Ferenc síremlékét

Hazai – 2012. június 9., szombat | 15:09

Június 9-én, szombaton avatták fel Mádl Ferenc volt köztársasági elnök síremlékét a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben. A síremlék felavatása katonai tiszteletadás mellett, a Katolikus Egyház szertartása szerint történt, a síremléket Erdő Péter bíboros áldotta meg.

A síremlék felavatásán beszédet mondott Orbán Viktor miniszterelnök és Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke. A síremléket Mádl Dalma asszony és Áder János köztársasági elnök leplezte le.

Erdő Péter  bíboros beszédében kiemelte a volt köztársasági elnök "derűs, nyitott, tágas hazaszeretetét, hitének megvallását, mindenki iránti megbecsülését, önmagának, örökségének, meggyőződésének vállalását",  mesteri tudását és jogtiszteletét. "Építő és bátorító volt az a mesteri tudás és az az őszinte tisztelet, amivel a jogot kezelte - mondta. Jog és igazságosság találkozása itt, a földön Isten arcát ragyogtatja az emberi közösségre, a boldogságot mutatja meg a földön járó embernek." Legyen ez a művészi síremlék felkiáltójel nyitott szívvel és emelt fővel vállaljuk értékeinket, ne vesszünk el a hétköznapi hangzavarban - foglamazott a bíboros.

 

A szertartáson közreműködött az ELTE Bartók Béla Énekkar, a Magyar Honvédség Támogató Dandár Központi Zenekara, valamint Díszzászlóalja. A síremléket Almási Balázs, a Budapesti Corvinus Egyetem Tájépítészeti Kara adjunktusának tervei alapján a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság készíttette.

A szertartáson közreműködött az ELTE Bartók Béla Énekkar, a Magyar Honvédség Támogató Dandár Központi Zenekara, valamint Díszzászlóalja.

Magyar Kurír