Ferenc pápa: Az egyház nem saját fényétől ragyog, hanem Krisztus fényét tükrözi!

Izajás próféta szavai, melyeket Jeruzsálem szent városához intézett, arra szólítanak bennünket, hogy keljünk fel, lépjünk ki bezártságunkból, lépjünk ki önmagunkból és ismerjük fel a létünket megvilágító fény ragyogását: „Kelj föl, és tündökölj, mert elérkezett világosságod, és az Úr dicsősége felragyogott fölötted!” (Iz 60,1). A „világosságod” az Úr dicsősége. Az egyház nem áltathatja magát azzal, hogy saját fényétől ragyog, hiszen nem képes rá. Erre emlékeztet Szent Ambrus egyik szép megfogalmazása, amikor a hold metaforáját alkalmazza az egyházra: „Az egyház valóban olyan, mint a hold: […] nem saját, hanem Krisztus fényétől ragyog. Az igazságosság Napjától veszi saját ragyogását, ezért állíthatja: »Élek, de már nem én, hanem Krisztus él bennem«” (Hexaemeron, IV, 8, 32). Krisztus az igazi fény, amely megvilágít; és amilyen mértékben az egyház szorosan hozzá kapcsolódik, amennyire hagyja magát őáltala megvilágítani, annyira tudja megvilágítani az emberek és a népek életét. Ezért az egyházatyák az egyházban a „mysterium lunae”-t (a hold titkát) ismerték fel.

Szükségünk van erre a fentről jövő fényre, hogy következetesen válaszoljunk Istentől kapott hivatásunkra. Krisztus evangéliumának hirdetése nem pusztán egy a választható feladatok közül, nem is csak egy foglalkozás. Az egyház számára a missziós tevékenység nem térítést jelent; az egyház számára misszionáriusnak lenni azt jelenti, hogy kifejezi saját természetét: Isten fénye ragyogja be, és ezt a fényt kell visszatükröznie. Ez az egyház szolgálata. Nincs más útja! A misszió a hivatása: visszatükrözni Krisztus fényét – ez a szolgálata. Hányan várják tőlünk ezt a missziós törekvést, mert szükségük van Krisztusra, szükségük van arra, hogy megismerjék az Atya arcát!

A bölcsek, akikről Máté evangéliuma beszél, élő tanúi annak a ténynek, hogy az igazság magvai mindenütt jelen vannak, mivel a Teremtő ajándékai, aki mindenkit arra hív, hogy jó és hűséges Atyaként ismerje őt fel. A bölcsek a föld minden részének embereit képviselik, akik befogadásra találnak Isten házában. Jézussal szemközt nem létezik többé semmiféle faji, nyelvi vagy kulturális megosztottság: ebben a gyermekben az egész emberiség megtalálja egységét. Az egyháznak pedig az a feladata, hogy felismerje és egyre jobban felszínre hozza az Isten iránti vágyat, amelyet valamennyien magunkban hordozunk. Ez az egyház szolgálata, a fény által, amelyet visszatükröz: felszínre hozni az Isten iránti vágyat, amelyet valamennyien magunkban hordozunk. A bölcsekhez hasonlóan napjainkban is sokan élnek „nyugtalan szívvel”, mely folyamatosan kérdéseket tesz fel anélkül, hogy biztos válaszokat találna – ez a Szentlélek nyugtalansága, aki az emberi szívben működik. Ezek az emberek is a csillagot keresik, amely megmutatja a Betlehem felé vezető utat.

Mennyi csillag van az égen! A bölcsek mégis egy másfajta, új csillagot követtek, amely nagyobb fénnyel ragyogott előttük. Sokáig fürkészték az ég nagy könyvét, hogy választ találjanak kérdéseikre – nyugtalan volt a szívük –, és a fény végül megjelent. Az a csillag megváltoztatta őket. Elfeledtette velük mindennapi teendőiket, és azonnal útnak indultak. Hallgattak arra a hangra, amely bensőjükben arra késztette őket, hogy kövessék a fényt (ez a Szentlélek hangja, aki mindenkiben ott működik); és a csillag vezette őket, amíg meg nem találták a zsidók királyát egy szegényes betlehemi házban.

Mindez tanítás számunkra. Ma nekünk is érdemes megismételnünk a bölcsek kérdését: „Hol van a zsidók királya, aki most született? Mert láttuk csillagát, amikor feltűnt, és eljöttünk, hogy imádjuk őt” (Mt 2,2). Arra kapunk buzdítást, főleg a mai korban, hogy keressük az Isten által adott jeleket, és legyünk tudatában, hogy főleg a mi feladatunk azok megfejtése és Isten akaratának megértése. Arra kapunk ösztönzést, hogy elmenjünk Betlehembe, hogy megtaláljuk a gyermeket és anyját. Kövessük a fényt, amelyet Isten felkínál nekünk, még ha kicsiny fényről legyen is szó… A zsolozsma költői himnusza azt mondja, hogy a bölcsek „lumen requirunt lumine” („a Fényt fény által keresik”), azzal a kicsinyke fénnyel… a Fényt, amely Krisztus arcából sugárzik, aki telve van irgalmassággal és hűséggel. És amikor elérkezünk hozzá, imádjuk őt egész szívünkkel, és adjuk át neki ajándékainkat: szabadságunkat, értelmünket, szeretetünket. A valódi bölcsesség ennek a gyermeknek az arcán rejtőzik. Itt, Betlehem egyszerűségében találjuk meg az egyház életének összefoglalását. Itt van annak a fénynek a forrása, amely magához vonz minden embert a világon és irányítja a népek haladását a béke útján.

Forrás: Vatikáni Sajtóközpont

Fotó: Vatikáni Rádió olasz nyelvű adása

Fordította: Tőzsér Endre SP

Magyar Kurír