Ferenc pápa az ökumenikus imán: Súlyos bűn lekicsinyelni más keresztények ajándékait!

Ferenc pápa homíliájának teljes fordítását közöljük.

Ma kezdődik a keresztény egységért folytatott ima hete, amikor mindannyiunknak az a feladata, hogy kérjük Istentől ezt a nagy ajándékot. A keresztények egysége Isten kegyelmének a gyümölcse, nekünk pedig késznek kell lennünk arra, hogy nagylelkűen és nyitott szívvel fogadjuk.

Különösen örülök, hogy ma este együtt imádkozom a Rómában jelen lévő többi egyház képviselőivel, akiket testvéri szeretettel köszöntök. Köszöntöm a finnországi ökumenikus küldöttséget, a Bosseyi Ökumenikus Intézet diákjait, akik azért látogattak Rómába, hogy alaposabban megismerjék a katolikus Egyházat, és köszöntöm azokat az ortodox és keleti ortodox fiatalokat, akik itt [Rómában] tanulnak az Ortodox Egyházakkal való Kulturális Együttműködés Bizottságának támogatásával, mely a Keresztények Egységének Előmozdításáért felelős Pápai Tanács mellett működik.

A Második Törvénykönyv a Moáb síkságán táborozó Izraelt állítja szemünk elé: a nép épp arra készül, hogy belépjen a földre, amelyet Isten megígért neki. Mózes mint gondoskodó apa és az Úr által kijelölt vezető újból felolvassa a törvényt a népnek, utasításokkal látja el, és emlékezteti a népet, hogy hűségesen és igazságosságban kell élnie, miután letelepedett az ígéret földjén.

Az imént hallott szakasz ahhoz nyújt útmutatást, hogy miként kell megünnepelni az év három legfőbb ünnepét: peszáh (húsvét), sávúót (hetek ünnepe, pünkösd), szukkót (sátoros ünnep). Ezek az ünnepek mind arra szólítják Izraelt, hogy legyen hálás az Istentől kapott javakért. Az ünnepléshez viszont mindenkinek a részvétele szükséges. Senki sem zárható ki: „Örülj az Úr, a te Istened színe előtt, te, fiad és lányod, szolgád és szolgálód, valamint a városodban lakó levita, a köztetek élő idegen, árva és özvegy” (MTörv 16,11).

Minden ünnepen el kell zarándokolni „arra a helyre, amelyet az Úr, a te Istened kiválaszt majd neve hajlékául” (MTörv 16,2). Ott a hűséges izraelitának az Úr színe elé kell járulnia. Annak ellenére, hogy minden izraelita rabszolga volt Egyiptomban, személyes tulajdon nélkül, „senkinek sem szabad üres kézzel megjelennie az Úr színe előtt” (MTörv 16,16), és mindenki annyi ajándékot vigyen, amennyi áldást kapott az Úrtól. Tehát mindenki megkapja majd részét az ország gazdagságából és részesül Isten jóságából.

Ne lepődjünk meg azon, hogy a bibliai szöveg a három legfőbb ünnep megünneplése után a bírák kinevezéséről beszél. Maguk az ünnepek buzdítják a népet az igazságosságra: emlékeztetnek a nép összes tagja közötti alapvető egyenlőségre, hiszen mindenki egyenlőképpen függ az isteni irgalomtól, és az ünnepek mindenkit felszólítanak, hogy ossza meg kapott javait másokkal. Tiszteletet és dicsőséget adni az Úrnak az év ünnepein, együtt jár azzal, hogy tiszteletet és igazságosságot adnak saját szomszédjuknak, különösen, ha az gyenge és rászoruló.

Indonézia keresztényei, amikor azon gondolkodtak, milyen témát válasszanak erre az imahétre, úgy döntöttek, hogy a Második Törvénykönyvnek ezekből a szavaiból merítenek ihletet: „Az igazságosságra és csakis igazságosságra törekedj…” (MTörv 16,20). Komolyan aggódnak azon, hogy országuk gazdasági növekedése, melyet a verseny logikája irányít, sokakat szegénységben hagy, míg keveseknek lehetővé teszi, hogy jelentős mértékben meggazdagodjanak. Veszélyben van egy olyan társadalom harmóniája, amelyben különböző etnikai csoportok, eltérő nyelvű és vallású emberek élnek együtt, akik egymás iránti felelősségérzeten osztoznak.

Ez azonban nem csak Indonéziára érvényes: ez a helyzet a világ többi részén is. Amikor a társadalomnak már nem a szolidaritás és a közjó elve az alapja, annak a botránynak vagyunk szemtanúi, hogy vannak emberek, akik szélsőséges szegénységben élnek felhőkarcolók, hatalmas hotelek és fényűző bevásárlóközpontok, a döbbenetes gazdagság jelképei mellett. Elfelejtettük a mózesi törvény bölcsességét, mely szerint, ha a vagyon nincs megosztva, a társadalom lesz megosztott.

Szent Pál, amikor a rómaiaknak ír, ugyanezt a logikát alkalmazza a keresztény közösségre: az erőseknek törődniük kell a gyengékkel. Nem keresztény magatartás az, ha a „magunk tetszését keressük” (Róm 15,1). Krisztus példáját követve arra kell törekednünk ugyanis, hogy felkaroljuk a gyengéket. A szolidaritásnak és a közös felelősségnek kell a keresztények családját szabályozó törvényeknek lenniük.

Isten szent népeként mi is mindig azon a ponton vagyunk, hogy belépjünk az országba, amelyet az Úr megígért nekünk. De mivel megosztottak vagyunk, emlékeznünk kell arra, hogy Isten igazságosságra szólított fel bennünket. A keresztények között is fennáll annak a veszélye, hogy az a logika érvényesül, amelyet az izraeliták az ősi időkben ismertek és sok fejlett nép mindmáig ismer, vagyis az, hogy miközben vagyon felhalmozására törekszünk, megfeledkezünk a gyengékről és a rászorulókról. Könnyű elfelejteni a köztünk fennálló alapvető egyenlőséget: hogy eredetileg mindannyian a bűn rabszolgái voltunk, és hogy az Úr mentett meg bennünket a keresztségben, ő hívott meg gyermekeinek. Könnyen azt gondolhatjuk, hogy a lelki kegyelem, melyet kaptunk, a mi tulajdonunk, olyasmi, ami jár nekünk és a mienk. Az is lehetséges, hogy az Istentől kapott ajándékok vakká tesznek bennünket a többi kereszténynek adott ajándékok iránt. Súlyos bűn lekicsinyelni vagy megvetni azokat az ajándékokat, amelyeket az Úr a többi testvérnek adott, és abban a hiedelemben élni, hogy ők valahogy kevésbé kiváltságosak Istennél. Ha ilyen gondolatokat táplálunk, akkor megengedjük, hogy a kapott kegyelem büszkeség, igazságtalanság és megosztottság forrásává váljon. Hogyan léphetünk hát be a megígért országba?

Az istentisztelet, amely megfelel ennek az országnak, az istentisztelet, amelyet az igazságosság megkövetel, olyan ünnep, amely mindenkit magában foglal, olyan ünnep, amelyen a kapott ajándékokat hozzáférhetővé tesszük másoknak és megosztjuk azokat másokkal. Ahhoz, hogy megtegyük az első lépéseket azután a megígért föld felé, amely a mi egységünk, mindenekelőtt alázatosan el kell ismernünk, hogy az áldások, amelyeket kaptunk, nem jogból kifolyólag, hanem ajándékból a mienk, és azért kaptuk, hogy megosszuk azokat másokkal. Másodszor, el kell ismernünk a többi keresztény közösségeknek adott kegyelem értékét. Ennek következtében felébred majd bennünk a vágy, hogy részesüljünk mások ajándékaiban. Az ajándékok cseréjével megújított és gazdagított keresztény nép olyan nép lesz, amely képes biztos léptekkel és bizakodva járni az egység felé vezető úton.

Fotó: Vatican News

Fordította: Tőzsér Endre SP

Magyar Kurír