A Szentatya beszédét és az elhunytakért mondott imáját teljes terjedelmében közöljük.
Miniszterelnök úr,
tisztelt hatóságok,
kedves testvéreim és nővéreim!
Azóta bennem élt a vágy, hogy idejöjjek, amióta Leszbosz szigete békét és méltóságot kereső sok bevándorló kikötőjévé vált. Ma köszönetet mondok Istennek, amiért megadta nekem, hogy eljöhettem. Köszönetet mondok Pavlópulosz elnök úrnak, amiért meghívott, együtt Bartholomaiosz pátriárkával és Hierónümosz érsekkel.
Szeretném kifejezni csodálatomat a görög nép iránt, amely súlyos nehézségei ellenére, nyitva tudta tartani a szíveket és a kapukat. Sok-sok egyszerű ember osztotta meg a nincstelenekkel azt a keveset, amije volt. Isten megfizet majd ezért a nagylelkűségért, és azoknak a szomszédos nemzeteknek a nagylelkűségéért is, amelyek kezdettől fogva igen készségesen fogadták a kényszerből elvándorlók sokaságát.
Hasonlóképpen áldott a tömérdek önkéntesnek és annak a számos szervezetnek a nagylelkű jelenléte is, amelyek együtt a közintézményekkel segítséget nyújtottak és nyújtanak, konkrét formában fejezik ki a testvéri közelséget.
Ma szeretnék ismét nyomatékosan fordulni az emberek felelősségérzetéhez és szolidaritásához ez előtt az olyannyira drámai helyzet előtt. Sok menekült, akik ezen a szigeten vagy Görögország különböző helyein tartózkodnak, kritikus körülmények között élnek, szorongás és félelem között, olykor reménytelenül az anyagi nélkülözés és a bizonytalan jövő miatt. Az intézmények és az emberek aggodalmai, itt, Görögországban és más európai országokban, érthetők és jogosak. Ugyanakkor sosem szabad elfelejteni, hogy a migránsok, mielőtt számok lennének, személyek, akiknek arca, neve és története van. Európa az emberi jogok hazája, és bárkinek, aki európai földre lép, meg kellene tapasztalnia ezeket, és így jobban tudatában lesz annak, hogy neki is tiszteletben kell tartania és védelmeznie kell ezeket a jogokat. Sajnos voltak olyanok – köztük sok gyermek – akiknek megérkezniük sem sikerült: életüket vesztették a tengeren, embertelen utazások áldozataiként, aljas pribékek miatt gyötrelmeket szenvedve.
Ti, Leszbosz lakosai, bizonyságát nyújtjátok annak, hogy ezen a földön, a civilizáció bölcsőjében még dobog egy olyan emberiség szíve, amely képes felismeri a másik emberben a testvért és a nővért, egy olyan emberiségé, amely hidakat akar építeni, és óvakodik attól az illúziótól, hogy kerítések emelésével nagyobb biztonságban érezné magát. A sorompók ugyanis szakadásokhoz vezetnek, ahelyett, hogy segítenék a népek valódi fejlődését, a szakadások pedig előbb-utóbb összeütközésekhez vezetnek.
Ahhoz, hogy valóban szolidárisak legyünk azokkal, akiknek el kell menekülniük földjükről, azon kell dolgozni, hogy felszámoljuk ennek a drámai valóságnak az okait: nem elég a pillanatnyi szükséghelyzet megoldásával foglalkozni, hanem hosszú távú és nem egyoldalú stratégiákat kell kidolgozni. Mindenekelőtt meg kell teremteni a békét ott, ahol a háború pusztítást és halált hozott, és meg kell akadályozni, hogy ez a kór máshol is elterjedjen. Ennek érdekében határozottan fel kell számolni a fegyvergyártást, a fegyverkereskedelmet és annak gyakran rejtett szálait; minden támogatást meg kell vonni azoktól, akik gyűlöletet és erőszakot alkalmazó terveket szőnek. Ehelyett fáradhatatlanul az országok, a nemzetközi szervezetek és a humanitárius szervek közötti együttműködést kell szorgalmazni, nem elszigetelve, hanem támogatva azokat, akik a szükséghelyzet megoldásával foglalkoznak. Ezzel összefüggésben ismét megfogalmazom azon kívánságomat, hogy sikeres legyen az első humanitárius csúcstalálkozó, amelyet májusban tartanak Isztambulban.
Mindezt csak közösen tudjuk tenni: együtt lehet és kell emberhez méltó megoldásokat keresni az összetett menekültkérdésre. Ehhez pedig nélkülözhetetlen az egyházak és a vallási közösségek hozzájárulása is. Az, hogy Bartholomaiosz pátriárkával és Hierónümosz érsekkel együtt vagyok itt, azt a szándékunkat tanúsítja, hogy folytatni akarjuk együttműködésünket annak érdekében, hogy ez a korszakos kihívás ne összeütközéshez, hanem a szeretet civilizációjának növekedéséhez vezessen.
Kedves testvéreim és nővéreim, ezekkel a tragédiákkal szemben, amelyek megsebzik az emberiséget, Isten nem közömbös, nem marad távol. Ő a mi Atyánk, aki támogat minket a jó építésében és a rossz elutasításában. Nem csupán támogat minket, hanem Jézusban megmutatta nekünk a békéhez vezető utat. A világban tapasztalható rosszal szemben ő szolgánkká lett, és szeretetszolgálatával megmentette a világot. Ez az az igazi erő, amely békét teremt. Csak az építi a békét, aki szeretettel szolgál. A szolgálat révén kilépünk önmagunkból, és gondoskodunk másokról, nem hagyjuk, hogy az emberek vagy a dolgok tönkremenjenek, hanem meg tudjuk őrizni őket, felülemelkedve a közöny sűrű rétegén, mely elhomályosítja az elméket és a szíveket.
Köszönetet mondok nektek, mert az emberség őrzői vagytok, mert gyengéden gondjaikba veszitek Krisztus testét, aki ott szenved a legkisebb éhező és idegen testvérben, és akit ti befogadtatok (vö. Mt 25,35).
Eukharisztó! [Köszönjük!]
A beszédet és imádságot egyperces néma csend követte, majd a három vallási vezető egy-egy virágkoszorút dobott a tengerbe a sziget legnagyobb települése, Mitilíni kikötőjében, a veszélyes útjuk közben a tengerbe veszett több ezernyi migráns emlékére.
A SZENTATYA IMÁJA A MIGRÁCIÓ ÁLDOZATAIÉRT
Irgalom Istene,
az összes férfiért, nőért és gyermekért imádkozunk hozzád,
akik meghaltak, miután egy jobb élet reményében
elhagyták földjüket.
Jóllehet sokuk sírja névtelen,
te mindegyiküket ismered, szereted és kedveled.
Add, hogy soha ne felejtsük el őket,
és áldozatukat inkább tetteinkkel, mint szavainkkal tiszteljük.
Rád bízzuk mindazokat, akik megtették ezt az utat,
akik félelmet, bizonytalanságot és megaláztatást tűrtek el,
csak hogy biztos és reményt adó helyre érjenek.
Ahogyan te nem hagytad magára Fiadat,
amikor biztos helyre vezette őt Mária és József,
úgy most légy közel e fiaidhoz és lányaidhoz
a mi gyengédségünk és oltalmunk által.
Add, hogy a róluk való gondoskodással olyan világot építhessünk,
ahol senki sem kényszerül elhagyni otthonát,
és ahol mindenki szabadságban, méltóságban és békében élhet.
Irgalom Istene és mindenki Atyja,
ébressz fel minket a közöny álmából,
nyisd fel szemünket szenvedéseikre,
és szabadíts meg minket az érzéketlenségtől,
mely a világias jólét és az önmagunkba zárkózás gyümölcse.
Késztess mindannyiunkat, nemzeteket, közösségeket és egyéneket
annak felismerésére, hogy a partjainkra érkezők
mind testvéreink és nővéreink.
Segíts nekünk, hogy megosszuk velük azokat az áldásokat,
amelyeket a te kezedből kaptunk,
és hogy felismerjük: együtt, mint egyetlen emberi család,
valamennyien migránsok, a remény vándorai vagyunk,
úton feléd, aki a mi igazi otthonunk vagy,
akinél majd minden könny letöröltetik,
és ahol békében, biztonságban leszünk a te ölelésedben.
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: News.va; Facebook/Antonio Spadaro SJ
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria