Ferenc pápa beszéde az anglikánokkal közös vesperáson

A Szentatya beszédét teljes terjedelmében közöljük.

Ezekiel próféta beszédes képet használva pásztorként mutatja be Istent, aki egybegyűjti szétszéledt juhait. Ezek elkülönültek egymástól a „felhős és borús napokon” (Ez 34,12). Úgy tűnik, ma este az Úr a próféta által kettős üzenetet intéz hozzánk. Először is az egység üzenetét: Isten mint pásztor egységet akar népében, arra vágyik, hogy főképp a pásztorok dolgozzanak ezen az egységen. Aztán megtudjuk a nyáj szétszéledésének okát is: a felhős és borús napokon szem elől vesztettük a testvért, aki mellettünk állt, képtelenné váltunk arra, hogy felismerjük egymást és örüljünk egymás ajándékainak, a kapott kegyelemnek. Ez azért történt, mert elborított minket a meg nem értés és a gyanakvás fellege, megszaporodtak felettünk a nézeteltérések és viták sötét felhői, melyeknek gyakran történelmi és kulturális, és nem csak teológiai okai voltak.

De szilárd bizonyossággal tudjuk, hogy Isten szeret köztünk lakni, hiszen az ő nyája és becses kincse vagyunk. Ő fáradhatatlan pásztor, és továbbra is munkálkodik (vö. Jn 5,17), arra biztat, hogy nagyobb egység felé haladjunk, amelyet egyedül kegyelme segítségével érhetünk el. Ezért bizakodók maradunk, mert Isten szereti ránk árasztani kegyelmét, jóllehet törékeny cserépedények vagyunk (vö. 2Kor 4,7). Ő meg van győződve arról, hogy át tudunk lépni a sötétségből a fényre, a szétszóródottságból az egységbe, a részlegességből a teljességbe. Ez a közösség felé haladás az útja minden kereszténynek, és ez a ti különleges küldetésetek, az egységet és küldetést szolgáló nemzetközi anglikán-katolikus bizottság pásztorainak.

Nagy feladat mindig és mindenütt a közösség eszközeiként munkálkodni. Ez az jelenti, hogy egyszerre mozdítjuk elő mind a keresztény család, mind pedig az emberi család egységét. E két terület nemcsak nem áll szemben egymással, hanem gazdagítja is egymást. Amikor Jézus tanítványaiként közösen kínáljuk fel szolgálatunkat egymás oldalán, amikor előmozdítjuk a nyitottságot és a találkozást, legyőzve a bezárkózás és elszigetelődés kísértését, akkor egyszerre dolgozunk a keresztények egységének és az emberi család egységének érdekében. Így olyan testvérként ismerünk egymásra, akik eltérő hagyományokhoz tartoznak, de akiket ugyanaz az evangélium indít ugyanarra a küldetésre a világban. Ezért mindig jó lenne, ha mielőtt bármilyen tevékenységbe fogtok, feltennétek magatoknak ezeket a kérdéseket: Miért nem tesszük ezt együtt a mi anglikán testvéreinkkel? Tanúságot tudnánk tenni Jézusról a mi katolikus testvéreinkkel együtt?

Ha konkrétan osztozunk a szolgálat nehézségeiben és örömeiben, akkor közeledni is fogunk egymáshoz. Adja meg nektek Isten, hogy egy merész és reális ökumenizmus előmozdítói legyetek, és mindig azt keressétek, hogyan tudnátok olyan új utakat nyitni, amelyeknek elsődlegesen a tartományokban és a püspöki karokban lévő testvéreitek látják hasznát.

Mindig és mindenekelőtt az Úr példájának követéséről van szó, az ő pásztori módszeréről, amelyre Ezekiel próféta emlékeztet minket: megkeresni az elveszett bárányt, visszavezetni az eltévedtet a karámba, bekötözni a sérültet, ápolni a beteget (vö. Ez 34,16). Egyedül így válik eggyé a darabjaira esett nép.
Szeretnék kitérni a Krisztusnak, a jó pásztornak követésében megvalósuló közös utunkra, és ehhez Nagy Szent Gergely pásztorbotját szeretném kiindulópontként használni, amely jól jelképezhetné e találkozó nagy ökumenikus jelentőségét. Gergely pápa ezen a helyen [a római Caelius-dombon] kapta meg egykor küldetését, itt választotta ki és innen küldte el Canterburyi Szent Ágostont és az ő szerzeteseit az angolszász népekhez, megnyitva ezáltal az evangelizálás egyik nagy fejezetét, amely a mi közös történelmünk, és elválaszthatatlanul összeköt minket. Ezért jogos, hogy ez a pásztorbot a mi egység felé tartó és küldetésben járó utunk közös jelképe legyen.

A pásztorbot görbe végének közepén a feltámadt bárányt látjuk. Ily módon nemcsak az Úr azon szándékára emlékeztet minket, hogy egybegyűjtsük a nyájat és megkeressük az eltévedt bárányt, hanem szemlátomást az igehirdetés központi tartalmára is utalni akar, ez pedig Istennek a megfeszített és feltámadt Jézusban, a leölt, de élő Bárányban megmutatkozó szeretete. A szeretet az, ami áthatolt a lepecsételt sír sötétségén, és kitárta a kapukat az örök élet világosságára. A bűnön és halálon győztes Bárány szeretete az a hamisítatlanul új üzenet, amelyet el kell vinnünk együtt a mai kor eltévedt embereinek, továbbá mindazoknak, akik még nem részesültek abban az örömben, hogy ismerhetik a Jó Pásztor együttérző arcát és irgalmas ölelését. Szolgálatunk abban áll, hogy bevilágítsuk a sötétséget a szeretetnek ezzel a kedves fényével, fegyvertelen erejével, hiszen a szeretet győzi le a bűnt és semmisíti meg a halált. Abban az örömben van részünk, hogy együtt ismerhetjük fel és ünnepelhetjük a hit szíve-közepét. Ismét erre összpontosítsuk hát életünket, és ne engedjük, hogy bármi, ami a világ szellemének követésére akar rábírni minket, megfosszon az evangélium eredeti frissességétől! Az evangéliumból fakad ugyanis közös felelősségünk, azon egyetlen küldetésünk, hogy szolgáljuk az Urat és az emberiséget.

Egyes szerzők azt is kiemelik, hogy a pásztorbotok másik vége gyakran hegyes. Arra gondolhatunk, hogy a pásztorbot nemcsak a bárányok vezetésének és egybegyűjtésének feladatára emlékeztet a feltámadott Megfeszített nevében, hanem arra is, hogy ösztökélni kell azokat, akik hajlanak a túlságos közelségre, zártságra, és kifelé kell tessékelni őket. A pásztorok küldetése az, hogy segítsék a rájuk bízott nyájat abban, hogy kifelé haladó életet éljen, mozgásban legyen az evangélium örömének hirdetésével; ne zárkózzon klikkekbe, egyházi „mikroklímákba”, amelyek visszavinnének minket a felhős és borús napokba. Együtt kérjük Istentől a kegyelmet, hogy utánozni tudjuk a nagy misszionáriusok szellemét és példáját, akiken keresztül a Szentlélek újra életet öntött az egyházba, amely akkor éled újjá, amikor kilép önmagából, hogy megélje és hirdesse az evangéliumot a világ útjain. Gondoljunk arra, mi történt Edinburgh-ben az ökumenikus mozgalom kezdetén: épp a küldetés tüze volt az, ami lehetővé tette, hogy elkezdjük lebontani az akadályokat, ledönteni a kerítéseket, amelyek elszigeteltek minket egymástól és elképzelhetetlenné tették a közös utat. Imádkozzunk közösen: adja meg nekünk az Úr, hogy a közösség és a küldetés új lendülete induljon el innen!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Foró: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír