Ferenc pápa beszéde egy nápolyi börtönben: A szeretet átalakíthatja az embert

Nápoly legnagyobb és legismertebb börtöne a Poggioreale városnegyedben található. 2013 óta Giuseppe Salvia nevét viseli, aki 1976 és 1981 között az intézet igazgatóhelyettese volt és a nápolyi bűnszervezet, a camorra tagjai ölték meg. A fegyintézet Európa egyik legzsúfoltabb börtöne. Az utóbbi években számos kezdeményezéssel igyekeztek javítani a körülményeken. A nápolyi egyházmegye részéről 3 káplán, 3 szerzetesnő, 3 állandó diakónus, 35 önkéntes hitoktató és 25 önkéntes segítő végez szolgálatot az elítéltek között. Szent II. János Pál pápa 1990-ben járt az intézményben.

Ferenc pápa a nápolyi Plebiscito téren bemutatott szentmisét követően érkezett a börtönbe. A látogatás során találkozott az elítéltekkel, akik képviseletében ketten fordultak hozzá kérdéseikkel, amelyekre a Szentatya rövid beszéddel válaszolt. Ezt követően került sor az ebédre, amelyet a pápa az elítéltek körében fogyasztott el. A menü a következő fogásokból állt: sült tészta, borjúszelet brokkolival és zöldborsóval, édesség, víz és bor.

A két elítélt közül, akik kérdést intéztek Ferenc pápához, az argentin férfi röviden elmondta, hogy a börtönben a hittanóra, vasárnapi szentmise és a pápa könyvének (Nyitott ész, hívő szív) olvasása hatására találta meg Istent, Jézus Krisztust. Az volt a kérdése, hogy szabadulása után hogyan táplálhatja hitét a kísértések közepette, amelyek várnak rá és a lelki segítségnyújtás nélkül, amely a börtönben még rendelkezésére áll.

A másik elítélt, aki a nápolyi Scampia városnegyedből – amely a város legszegényebb és a legmagasabb bűnözési arányokkal rendelkező része – származott, azt kérdezte a pápától, hogy az elítéltek, akiket egy életre megbélyegeztek, akik peremre szorultak és akiket kizártak a visszailleszkedés lehetőségeiből, befogadásra találnak-e a börtön falain kívül?

Ferenc pápa rögtönzött szavakkal válaszolt a kérdésekre, előre elkészített beszédét pedig átadta az elítélteknek. Ebben az írott beszédében kiemelte, hogy ez a látogatás lehetővé teszi számára lelki közelségének kifejezését. Elhozta a raboknak Jézus szavát és szeretetét, aki azért jött el a földre, hogy beteljesítse a reményt, és azért halt meg a kereszten, hogy mindannyiunkat üdvözítsen.

Előfordul, hogy csalódottak, kiábrándultak és mindenki által elhagyatottak vagyunk: de Isten sosem feledkezik meg gyermekeiről, sosem hagyja őket magukra! – biztatta az elítélteket a pápa. – Különösen a próbatétel óráján áll mellettük. Irgalomban gazdag Atya, aki mindig felénk fordítja nyugodt és jóindulatú tekintetét, és mindig tárt karokkal vár bennünket. Ha hibáztunk is az életben, az Úr sosem fárad bele, hogy megmutassa a visszatérés és a Vele való találkozás útját. Jézus szeretete a vigasz és a remény forrása. Semmi sem választhat el bennünket Isten szeretetétől! A börtön rácsai sem. Az egyetlen dolog, ami elválaszthat tőle: a bűneink. Ha azonban elismerjük, őszinte bűnbánattal meggyónjuk a bűnt, akkor éppen ez a bűn válik az Úrral való találkozás helyévé, mert Ő irgalmas.

Ezután a Szentatya biztosította az elítélteket, hogy ismeri fájdalmas helyzetüket. Elmondta, rengeteg levelet kap a világ minden táján börtönben levő emberektől, akiket gyakran embertelen körülmények között tartanak és később nem tudnak beilleszkedni a társadalomba. „De hála Istennek, vannak olyan igazgatók, káplánok, nevelők, lelkipásztori kisegítők, akik a megfelelő módon tudnak közel állni hozzájuk. Vannak tehát jó tapasztalatok a beilleszkedés terén. Ezen kell dolgozni, pozitív tapasztalatokat építeni, amelyek más hozzáállást váltanak ki a civil és az egyházi közösségből. Ennek a tevékenységnek az alapja az a meggyőződés, hogy a szeretet mindig átalakíthatja az embert. Így a peremre szorultság helye – mint ahogy negatív értelemben lehet ez a börtön is –, átalakulhat a befogadás helyévé és ösztönözheti az egész társadalmat, hogy igazságosabb és figyelmesebb legyen az emberek iránt” – mutatott rá a pápa.

A Szentatya arra hívta az elítélteket, hogy minden napot, minden pillanatot éljenek meg Isten jelenlétében, akitől a világ és az ember jövője függ. Ez a keresztény remény: a jövő Isten kezében van! A történelemnek azért van értelme, mert Isten jósága lakik benne. „Ezért a sok és súlyos probléma közepette se veszítsük el a reményt Isten végtelen irgalmasságában és gondviselésében. Ezzel a biztos reménnyel készüljünk a közelgő húsvétra. Életünket határozottan irányítsuk az Úr felé és őrizzük meg szeretetének lángját” – zárta Ferenc pápa a nápolyi börtön elítéltjeihez intézett beszédét.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír