Ferenc pápa egyszerűsége lehetővé teszi, hogy mindenki megértse őt

Assisi Szent Ferenc szegénység felfogásáról és a radikális szegénység eszméjének értelmezéséről

Roger Marchal: Ferenc az assisi aranyifjak egyike volt. Részt vett Perugia ostromában, ahol fogságba esett, és egy évig raboskodott. Innen betegségtől legyengülten, de három meghatározó találkozás emlékével tért haza: San Damiano templomában Krisztus szólt hozzá, és arra kérte, hogy javítsa meg romokban álló házát; a másik találkozás egy leprással történt, akit Ferenc rövid habozást követően megölelt; a harmadik pedig Isten Igéje volt a hivatással kapcsolatban: „Övetekbe ne szerezzetek se arany-, se ezüst-, se rézpénzt! Ne vigyetek magatokkal az útra tarisznyát, se két ruhát, se sarut, se botot! A munkás ugyanis megérdemli a bérét.” (Mt 10, 9-10)

Ezek hatására Ferenc teljesen megváltoztatta életét, és élelmét koldulással gyűjtötte Assisi utcáin. Ez a radikális váltás azonban nem tőle eredt. Ferenc cselekedete beleillett abba a széleskörű szegénységi mozgalomba, melyből a kolduló rendek (kármeliták, domonkosok, stb.) megszülettek egy olyan korban, amikor az egyház inkább az anyagi, semmint a spirituális javakkal volt elfoglalva.

De Ferenc számára a szegénység nem öncélú dolog volt, hanem egy eszköz arra, hogy a lemondás által szabadabbá váljon, és így hirdesse az Evangéliumot. A szegénység jó lehetőséget nyújt, hogy az ember a lényegre figyeljen. Ferenc azt mondta, hogy ha javaink lennének, akkor fegyverekre is szükségünk volna, hogy megvédjük őket. A birtoklás, a tulajdon elfordítja figyelmünket az egyszerűségről, és erőszakot szül. A szegénység ellenben a testvériséget szolgálja.

Marc Rotsaert: Ignác részben Szent Ferencnek köszönheti megtérését. A baszk katona a spanyol király szolgálatában állt, de megsebesült a franciák elleni harcban. Mivel hosszú ideig ágyban kellett feküdnie, hogy unalmát elüsse, olvasnivalót kért, de „csak” Jézus élete volt kéznél, illetve egy szentek életéről szóló kötet. E két olvasmány nagy hatást gyakorolt rá, Szent Ferenc és Szent Domonkos cselekedetei pedig különösképpen: őket külön is említi saját élettörténetében.

Arra vágyott, hogy ő is azt tegye, amit Szent Ferenc. Az assisi szentnek elsősorban a szegénysége fogta meg. Valószínűnek tűnik azonban, hogy Ignác már kamasz éveiben kapcsolatba került a szent ferenci lelkiséggel. Családja az Ávila melletti Arévalóba küldte, hogy beletanuljon az udvari életbe és a fegyverforgatásba, és itt ismerte meg egyik nagynénjét, aki megözvegyülése után betegápoló ferences kolostort alapított. Talán innen ered Ignác későbbi, múlhatatlan vágya arra, hogy kórházban betegeket látogasson.

Ferenc pápa 'szegény egyház', szegényekért élő egyház felfogásáról

R. Marchal: Amikor Ferenc pápa először megszólalt, meglepődtem, hogy pásztorként, egyszerű szavakkal beszélt az előtte álló emberekhez. Úgy éreztem, hogy új fuvallat érkezik. Ideje is volt, hogy a szegények visszakapják méltó helyüket az egyházban, hogy ezt az egyház feje is kifejezze, és hogy az egyház hangot adjon a szenvedők és a nélkülözők melletti elhivatottságának.

Örülök egy olyan egyháznak, amely szegény szeretne lenni, és a szegényekért szeretne élni. Ha az egyház szegény, akkor közel áll azokhoz, akiknek a legnagyobb szükségük van rá, hogy azt hallják tőle: szeretlek benneteket.

M. Rotsaert: Nagyszerűnek találom a pápa egyszerűségről szóló szavait, melyeket úgy fogalmaz meg, hogy az emberek meg is értik. A pápának mint az egyház fejének mindenki által érthetőnek kell lennie. Szent Ignác is úgy vélte, hogy annak a módnak, ahogyan megéljük az Evangéliumot, erősítenie kell az emberek szemében az Evangélium üzenetének hitelességét. Ez minden keresztényre, így magára a pápára is vonatkozik.
Az egyház sokat veszített a hitelességéből, elsősorban Európában, ahol túlzottan hierarchikussá és felsőbbségessé vált. És egyszer csak jön egy pápa, aki egyszerű, megközelíthető, aki meg meri ölelni az embereket, és nem fél egyszerű, de annál emberibb gesztusokat tenni… Ha ilyen marad, amilyen most, akkor gyakrabban fogja eszünkbe juttatni Jézust.

A testvériség fogalma és dimenziói a ferencseknél és a jezsutáknál

R. Marchal: Nekünk alapvető küldetésünk, hogy testvérekként éljünk. „Minor”, azaz „kisebb” testvéreknek hívjuk magunkat, ami annyit jelent, hogy nem félünk a legszegényebb emberek között élni. Kolostorainkat ma testvériségeknek hívjuk, annak ellenére, hogy Assisi Szent Ferenc nem használta ezt a kifejezést.
Számunkra ez az életforma Krisztus követésének alapfeltétele: a testvériség vezet el az Evangéliumhoz. Ha missziós tevékenységre küldenek bennünket, akkor sem egyedül, hanem mindig kettesével megyünk.

M. Rotsaert: Spanyolországban Ignácnak nagyon hamar öt-hat társa is akadt. De ez a kis csoport, akik elkísérték Párizsba is, nem maradt egyben, mert túlságosan a személyéhez kötődtek. Párizsban, ahova Ignác tanulni ment, új csoportot hozott létre, melynek központja immár nem ő, hanem Krisztus volt. Úgy beszélt róluk, mint „barátairól az Úrban”. És amikor a pápa, akinek engedelmességet fogadtak, kettesével szétküldte őket a világban, az engedelmesség vált a szétszóródott csoport egységének biztosítékává.
A valóban fennmaradó egység pedig a jezsuiták közötti terjedelmes levelezés formájában nyilvánult meg. Személyesen Ignáctól hétezer levelet őrzünk. Konstitúciónkban nem a közösségi életre, hanem a „szívek egységére” vonatkozó szabályok szerepelnek. A mostani fiatalok még igényesebbek a személyes kapcsolattartásra, mint mi voltunk annak idején, és erre ma már a telefon és az e-mail is rendelkezésükre áll.

Dél-Amerika hozzájárulása a ferences  és a jezsuita rend lelkiségéhez

R. Marchal: Rendünk a XVI. századtól jelen van Latin-Amerikában is, bár ottani missziós tevékenységünk kevésbé ismert. Az első tizenkét ferences testvér Hernán Cortés spanyol konkvisztádorral érkezett Mexikóba. Az indiánok jól fogadták őket, mert a csizmás, sapkás hódítókkal ellentétben mezítláb voltak, és szegényes öltözéket viseltek.
Ma szinte ezen a kontinensen vagyunk a legtöbben, és itt van a legtöbb új hivatásunk is, bár számuk összességében csökkenést mutat. Sok testvérünk dolgozik az „igazság és béke” mozgalomban, és buenos airesi tagjaink jó kapcsolatot ápoltak Bergoglio érsekkel is. A kontinens egyik bíborosa, Claudio Hummes, Sao Paulo korábbi érseke is ferences. Egész Dél- és Közép-Amerikában a pápa által is preferált egyszerű, és a szegényekhez közelálló egyház építésén dolgozunk.

M. Rotsaert: Latin-Amerikában a nép között élünk. Közösségeink gyakran ugyanazt a megosztottságot élik meg, mint a társadalom, ahogy ez például Argentínában történt Videla idején, vagy Venezuelában Chavez alatt. A szegények védelméhez végsőkig ragaszkodó társaink esetenként politikai akciókhoz is csatlakoztak. Hondurasban ez hat jezsuita meggyilkolásához vezetett, akikről úgy vélték, túl nagy befolyásra tettek szert.
Ma a rendünkben nyugodtabb légkör uralkodik, de az a veszély továbbra is minden egyházi kezdeményezést fenyeget, hogy az igazságért való fellépésüket az adott ország vezetői nem az Evangéliumhoz való hűségként értelmezik. Erre utalt Ferenc pápa is, amikor azt mondta, attól tart, hogy az egyházat sokan egyszerű humanitárius szervezetnek tekintik.

La Croix/Magyar Kurír