Ferenc pápa: Kevesebb terhet rakjunk a nők vállára

Kitekintő – 2014. december 5., péntek | 20:20

Az emberiség jövője a családtól függ. El kell ismerni a nők szerepét, de a munka világában kevesebb terhet rakjunk vállaikra – írta a pápa a Garda-tónál tartott hagyományos olasz családfesztiválra.

Az olasz családpolitika erősítésének szükségességét fogalmazta meg Ferenc pápa a családfesztiválra írt üzenetében. Az észak-itáliai Trento városában hagyományosan évente rendezik meg a családok fesztiválját. Az összejövetel témája „Az élet és a munka ökológiai rendszere. Női foglalkoztatás és demográfiai mutatók, jólét és gazdasági fejlődés” volt.

Bátor stratégiákkal kell támogatni a család intézményét, hiszen a társadalom gazdasági fellendülése a családból indul ki, állapította meg Ferenc pápa üzenetében.

A Szentatya elismerését fejezte ki a kezdeményezésért, mely szociális, politikai és magánéleti szinten igyekszik válaszokat kidolgozni a család intézményének megerősítésére. Semmivel nem pótolható, alapvető helyet foglal el a család a társadalom és az egyház életében. Az emberiség jövője a családtól függ – állapította meg Ferenc pápa, majd hozzátette: nem elég a család fontosságát és jogait hangsúlyozni. Konkrétan meg kell határozni a család és a társadalom feladatait, főként ami a szakmai és a családi élet közötti kapcsolatot illeti. Össze kell hangolni a munkát és a magánéletet, tekintve, hogy a család feladata és felelőssége a gyermekek nevelése. Ehhez a közintézmények és a vállalatok megfelelő támogatására is szükség van. Az aggasztó demográfiai mutatók rendkívüli és bátor stratégiákat sürgetnek a család javára. Innen indulhat el az ország gazdasági fellendülése. Ebben az összefüggésben kell megoldani a fiatalok munkanélküliségének drámai problémáját is.

Ferenc pápa üzenetében a női foglalkoztatást érintő kérdésekkel is foglalkozott. Álláspontja szerint sok nő úgy véli, nem ismerik el sem a családban, sem a társadalomban végzett tevékenysége területén. Vannak, akik úgy érzik, agyonnyomják őket a kötelezettségek és a feladatok, nem kapnak sem megértést, sem segítséget. El kell érni, hogy a nők ne kényszerüljenek gazdasági okokból túlzottan kemény és megerőltető munkát vállalni, hiszen ehhez még hozzáadódik a háztartás vezetéséért és gyermekeik neveléséért való felelősségük. Tudatosítani kell, hogy a nők nyújtotta hozzájárulás páratlan jelentőségű az élet és a társadalom jövője számára – hangsúlyozta az olasz családfesztiválra írt üzenetében Ferenc pápa.

Forrás: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria