Ferenc pápa: Senkinek sem kívánok számlát benyújtani

III. „Az országnak [Argentínának] békében kell elérkeznie a választásokig.”

„Argentínának békében kell elérkeznie a választásokig. A demokratikus, alkotmányos berendezkedéssel való szakítás jelenleg hiba lenne. Mindenkinek együtt kell ebben működnie, majd megválasztani az új vezetőket” – mondja a pápa a Naciónnak adott interjújában, amelyben megerősíti, hogy mivel nem szeretne befolyást gyakorolni erre a folyamatra, úgy döntött, nem fogad több politikust magánkihallgatáson a Vatikánban.

Hasonló okból a beszélgetés során nem említett egyetlen politikust sem, és nem beszélt arról sem, milyen a kapcsolata Cristina Kirchner elnökkel, akivel háromszor is együtt ebédelt a Szent Márta-házban (2013 márciusában és 2014 márciusában, illetve szeptemberében).

Ferenc pápa ismerteti tervét, mely szerint 2016-ban valamikor elutazik majd az országba, jóllehet nem a tucumáni eucharisztikus kongresszusra, amelyet 2016 júniusában tartanak, az ugyanis túlságosan közel esne az ifjúsági világtalálkozóhoz, amelyre Lengyelországban kerül sor. Megvallja azt is a tömegével Rómába utazó argentinok kapcsán, hogy néha azt érezte, „mintha nem én érdekelném őket, csak a fénykép”.


– Nemrég jelentette be, hogy nem utazik el 2016 júliusában a tucumáni eucharisztikus kongresszusra a lengyelországi ifjúsági világtalálkozó időbeli közelsége miatt. De valamikor máskor az év során elmegy?

– Igen, igen. Talán 2016-ban. Nem 2015-ben, mert jövőre már be van tervezve három latin-amerikai ország – de még nem árulnám el, melyek azok, Argentína nem –, valamint néhány afrikai ország.

– Hogyan éli meg az argentinok áradatát, akik meglátogatják, némelyek közös fényképért, politikai céllal?

– Különbséget tennék. Először is az Európába érkező argentin turisták száma lényegesen nem növekedett. Egy kicsit igen, de nem számottevően. Eljönnek Európába, de most a szerdai általános kihallgatásokra is. Másodszor – sokszor megfigyeltem – vannak turisták, akik eljönnek Rómába, hogy megnézzék a művészeti alkotásokat, de ahelyett, hogy igazán megnéznék őket, lefényképezik azokat, hogy majd a fotót megnézzék otthon… Mintha nem én érdekelném őket, csak a fénykép. Feltűnt nekem. Vannak nagyon jó, egyszerű emberek, akik jönnek, de mindig vannak olyanok is, akiket számítás vezérel. Most például befejeztem a politikusok fogadását.

– Épp meg akartam kérdezni Öntől, igaz-e, hogy a politikának nagy teret engedő első év után most szeretne befékezni?

– A következő választásokra tekintettel politikusokat nem fogadok. Ha jön egy politikus, akkor neki is a szerdai általános kihallgatás kordonjaihoz kell állnia… Mesélték nekem, nem tudom, igaz-e vagy sem, hogy volt valaki, akit ott [az általános kihallgatáson] fogadtam, retusálta a képet, mintha zárt helyiségben fogadtam volna, hogy elhitesse: magánkihallgatáson fogadtam. Argentínának békében kell elérkeznie a választásokig. A demokratikus, alkotmányos berendezkedéssel való szakítás jelenleg hiba lenne. Mindenkinek együtt kell ebben működnie, majd megválasztani az új vezetőket. Hogy ezt ne befolyásoljam, nem fogadok több politikust magánkihallgatáson.

– Zavarja-e, hogy vannak, akik továbbra is úgy gondolják, hogy a Szent Márta-házból Ön mozgatja az ország politikai szálait?

– Hadd gondolják… Mit tehetnék? Nem fogok olyasmiért magyarázkodni, amit nem tettem.

– Miután magánkihallgatáson fogadta az Abuelas de Plaza de Mayo [Május téri Nagymamák] elnöknőjét, Estela Carlottót, megtalált unokájával együtt, ő elismerte, hogy a kritikák, melyeket kezdetben megfogalmazott Önnel szemben, téves információkon alapultak. Úgy tűnt, bár nem említette, hogy Horatio Verbitskyre gondol. Hogyan éli meg ezt a fordulatot, amely sokakkal megtörtént?

– A jó oldalát látom. Jól van, tévedtek, vagy részben tévedtek, vagy korábban úgy gondolták, most pedig így – áldott legyen az Isten. Nem törődök azzal, mi volt korábban. Senkinek sem kívánok számlát benyújtani. Minek is tenném? Semmit sem nyernénk vele. Az életben mindnyájan hibázunk megannyi dologban.

* * *

IV. Váltás a Svájci Gárda élén: „Egyszerű újítás volt… jó tudni, hogy senki sem marad örökké.”

Egy héttel azután, hogy az egész világot bejárta a hír, mely szerint a pápa leváltotta a Svájci Gárda parancsnokát, Daniel Rudolf Anrig ezredest, mert túlzottan szigorú és tekintélyelvű volt, a pápa cáfolja ezt a változatot a Naciónnak adott interjújában.

Az erre vonatkozó kérdésre Ferenc pápa elmagyarázta, hogy megszokott dolog az ilyesfajta változtatás, nincs benne „semmi különös, ő nem hibás, nem vétkes”. Mi több, hangsúlyozta a negyvenéves, négygyermekes családapa jó tulajdonságait, és kiváló embernek nevezte. Azt is elmondja, hogy beszélt vele a leváltásáról, szemtől szemben, több hónappal ezelőtt, amikor arra a belátásra jutott, hogy jobb lenne „újítani”.

„Egyszerű újítás volt, mert neki lejárt a megbízatása, és jó tudni, hogy senki sem marad örökké” – jelentette ki.

Anrig elbocsátásának hírét, akit 2008-ban a ma már nyugalmazott XVI. Benedek nevezett ki az ötszáz éve alakult pápai testőrség élére, de aki már 1992 óta a gárda tagja, az Osservatore Romano tette közzé múlt szerdán.

„A Szentatya úgy rendelkezett, hogy az ezredes befejezi szolgálatát 2015. január 31-i hatállyal, lejárt megbízatásának engedélyezett meghosszabbítása befejeztével” – szól a híradás.

Ezek a sorok mindenféle találgatásokra adtak okot az olasz sajtóban, amely azt állította, hogy a leváltás oka nemcsak az ezredes tekintélyelvű magatartásmódja lehetett – „egy diktatúra vége”, mondta egy gárdista, amikor tudomására jutott a menesztés –, hanem az is, hogy egy luxuslakásba költözött.


– Igaz, hogy azért váltotta le a Svájci Gárda kapitányát, Daniel Rudolf Anrigot, mert túl szigorú?

– Nem, nem igaz. Tavaly, megválasztásom után két hónappal lejárt az ötéves megbízatása. Mondtam az államtitkárnak – akkor még nem [Pietro] Parolin volt –, hogy nem tudnám se kinevezni, se leváltani. Nem ismertem ugyanis, ezért meghosszabbítottam a megbízását a donec alitur provideatur [további rendelkezésig] formulával. Igazságtalannak éreztem akkor döntést hozni, akár mellette, akár ellene. Azután alaposabban tájékozódtam, meglátogattam a szállásukat, velük [a svájci gárdistákkal] töltöttem egy egész délutánt, vacsorára is ott maradtam. Miután megismertem az embereket, úgy tűnt, jobb lenne újítani. Egyszerű újítás volt, mert neki lejárt a megbízatása, és jó tudni, hogy senki sem marad örökké. Beszéltem vele az év közepén, és abban maradtunk, hogy év végén elköszön. Tehát július óta tudta.

– Tehát nem igaz, hogy azért menesztette, mert túl szigorú?

– Nem, nem igaz. Ez egy váltás, teljesen szokásos váltás. Ő kiváló ember, igen jó katolikus, akinek kiváló családja van.

– Azt is mondták, hogy azért váltotta le, mert luxuslakásban élt… Ez sem igaz?

– Tavaly átalakíttatta a lakását, nyilván tágas lakásra volt szüksége, hiszen négy gyermeke van. Hívő, derék ember, kitűnő kapcsolatban állok vele. Én magam beszéltem vele szemtől szemben: „Nézd, újítani szeretnék.” Vagyis nincs ebben semmi különös, ő nem hibás, nem vétkes.

* * *

Az interjú bensőséges hangulata: jókedv és anekdoták egy esős délutánon a Vatikánban

A találkozóra december 4-én, csütörtökön 16.30-kor kerül sor a Szent Márta-házban. Zuhog az eső. Lehetetlen taxit találni, mint ahogy ez lenni szokott, amikor zivatar van, és Róma megbénul.

Férjemmel, Gerryvel – aki elkísér engem, s ha lehetséges, fényképezni fog – arról beszélgetünk, hogy nem szabad pánikba esnünk.

Egyetlen lehetőség marad: saját autónkkal menni. Nem késhetünk el. Szerencsére nem volt nagy forgalom a belvárosban.

A Vatikán Péter-kapujához érkezünk, Bernini oszlopsorától balra. Már sötétedik. A vihar közepette lehúzom az ablakot, és odaszólok az esernyővel álló gárdistának, hogy találkozóm van a Szentatyával.

„Taxival akartam jönni, de ebben az időben lehetetlen volt egyet is találni” – mondom neki, elnézést kérve, amiért autóval jöttünk. A svájci gárdista mosolyog, egy társa pedig már el is végzi rádióval a rutinellenőrzést.

„Tessék. Ismeri az utat?” – kérdezi. „Igen” – válaszolom.

Leparkolom rozoga kocsimat szemben a Szent Márta-házzal, a Szent Péter-bazilika impozáns kupolájának árnyéka alatt, SCV (Stato Città del Vaticano – Vatikánváros Állam) rendszámú autók mellett.

Köztük ott áll a kék Ford Focus is, amelyet a pápa használ. Megpróbálok készíteni egy közös fotót a mi öreg Honda Jazzünkről és a pápa kék Ford Focusáról, de még mindig zuhog, és nincs rá idő. Szeretnénk az egyeztetett időpont előtt néhány perccel megérkezni.

16.20 van, átázott esernyőinket beletesszük a Vatikán egyházi személyeknek fenntartott vendégházának bejáratánál lévő esernyőtartóba, és látjuk, hogy Ferenc már ott van a földszinten, fehér ruhában, de otthonosan – fehér selyemöv és pileolus nélkül. Egy idős hölgytől búcsúzik éppen.

Esőkabátjainkat az egyik kékruhás csendőrnél hagyjuk, aki kedvesen fogad minket. Ő pedig odajön mosolyogva, és üdvözöl minket. Elindulunk hárman a lifthez, majd felmegyünk a második emeletre. Ott, mielőtt belépnénk a 201-es számú lakosztályba, egy svájci gárdista vigyázzba áll, és jobb kezét a homlokához emelve tiszteleg a pápának. Mindhárman egy közvetlen „buona será”-val köszönünk vissza.

A 201-es lakosztály a pápa főhadiszállása, legfőbb irodája és bunkere. A kulcs ott lóg a zárban. Az ajtóból a világoszöld, szürkés bársonnyal kárpitozott széken egy krémszínű gyapjúkardigán tűnik fel, amelyet minden bizonnyal most kapott vissza a pápai mosodából. Ugyanolyan, mint amilyet Ferenc reverendája alatt most is sejteni lehet.

A lakosztály egyszerű, a falak fehérek, szinte csupaszak; egy kép Szent Ferencről, feszületek, a Lujáni Miasszonyunk szobrocskája és egyéb Mária-szobrok a faasztalon, ezek az egyedüli díszek.

A lakosztály egy kis nappaliból, egy dolgozószobából, egy hálószobából – sötét fából készült nagy ággyal – és a fürdőszobából áll. Jorge Bergoglio érkezése előtt a 201-es lakosztályban a Vatikán illusztris vendégei laktak.

Ezt a szobát használta ugyanis I. Bartholomaiosz konstantinápolyi ortodox pátriárka is, akinek Ferenc – szokásos humorával – azt mondta megválasztása után: „Bocsánat, de elrabolom a szobádat.”


„Munkamániás”

Mint mindig, Ferencnek sűrű délelőttje volt. Kihallgatáson fogadta Severino Poletto bíborost, Torino nyugalmazott érsekét; Armando Guebuzát, Mozambik államfőjét; Pápua Új-Guinea és a Salamon-szigetek nunciusát; a brazil nunciust; Juan Pablo Cafiero argentin szentszéki nagykövetet, aki elköszönni jött hozzá; majd a Nemzetközi Önkéntes Szolgálat Keresztény Szervezeteinek Föderációját. De mégis jókedvű és fesztelen.

Mivel tudtam, hogy utánam is van még találkozója, hiszen igazi „munkamániássá” vált, megkérdezem egyenesen, mennyi időnk van az interjúra. Rögtön megnyugtat: van elég időnk, nem kell sietnünk.

Ferenc kissé köhög a múlt hétvégi törökországi útja óta, ahol durva hőmérséklet-változásoknak volt kitéve: kint hideg volt, bent pedig erősen fűtöttek.

Az út során, miként a többi újságíró a pápai gépen, Gerry és én abban a megtiszteltetésben részesültünk, hogy üdvözölhettük. Múlt kedden, bár távolról, szintén üdvözölhettük, amikor mi is jelen voltunk a Vatikánban, a IV. Pius-villában, amikor vallási vezetők közös nyilatkozatot írtak alá – egyedülálló történelmi eseményként – a rabszolgaság modern formái ellen.

Ezért, bár interjút készülök készíteni a pápával, nem vagyok ideges. Nagyon vártam ezt a pillanatot, talán ezért esik az eső, gondolom mosolyogva.

2001 februárjában ismertem meg Jorge Bergogliót, Rómában, amikor a Nación felkért, hogy készítsek interjút az akkori Buenos Aires-i érsekkel, aki általában nem adott interjút, de akkor kivételt tett, mert közvetlenül az előtt voltunk, hogy II. János Pál bíborossá kreálta.

Sok minden történt azóta, sok év telt el, sokszor találkoztunk. Ő, aki mindig Jorge atya volt, most Ferenc, én pedig a Francisco – Vida y Revolución [Ferenc – Élet és forradalom] című életrajz szerzője; ez a könyv arról a pápáról szól, aki megváltoztatja az egyház történelmét.

Miután mi ketten leülünk a nappaliban a világoszöld bársony fotelbe, Ferenc anekdotákat mesél, nevet, sőt „jegyzőkönyvben” is megerősíti, hogy még mindig ugyanaz a Jorge atya.

„Már az első pillanattól azt mondtam magamnak: »Jorge, ne változtass, maradj ugyanaz, aki eddig voltál, hiszen kinevettetnéd magad, ha változtatnál a te korodban«” – ez a mondata jellemzi leginkább, milyen eredeti módon gyakorolja ő a pápaságot.

Az idő repül. Az interjú mintegy ötven percig tart. Még marad időnk beszélgetni és készíteni a telefonommal egy videót, amelyben köszönti és megáldja az Alfarcito Iskola első végzős diákjait (ezt az iskolát Chifri atya alapította Salta tartományban).


„Imádkozzatok értem!”

Amikor elérkezik az indulás ideje, Ferenc egy nagy, fehér szatyorral lep meg minket. Benne ajándékok vannak gyermekeinknek, Juan Pablónak és Carolinának, „hogy játsszanak”. Ezeket azon sok ezer ajándék közül választotta, amelyeket a napi kihallgatások alkalmával kap és – ahogyan Buenos Aires-i érsekként is tette – újrahasznosít.

Kilépünk a 201-es szobából, egy másik svájci gárdista áll az előtérben, ő is ugyanúgy vigyázzba áll és tiszteleg.

A pápa, aki a Pápai Gergely Egyetem tanárainak egyik csoportját készül fogadni, akik már a földszinten várják, elkísér minket a liftig. Mielőtt eltűnne az automata ajtó mögött, a szokásos módon búcsúzik: „Ne felejtsetek el imádkozni értem!” Még egy ölelésre is jut idő.

* * *

Az újságírónő, aki előre megmondta, ki lesz a pápa

Elisabetta Piqué, aki 1999 óta a Nación napilap munkatársa Olaszországban,  volt az egyetlen újságíró, aki előre megmondta, hogy Jorge Bergogliót fogják pápává választani.

Piqué a szerzője a Francisco – Vida y Revolución [Ferenc – Élet és forradalom] című könyvnek, és azon ötven újságíró közt volt, akik abban a kiváltságban részesültek, hogy üdvözölhették a pápát, amikor először fogadta a nemzetközi sajtó munkatársait 2013. március 16-án.

Nemcsak Ferenc pápa életútját követi közelről, 2001-es bíborossá kreálása óta, hanem háborús tudósító is. Beszámolókat készített többek között az afganisztáni és az iraki háborúról. Ezek alapján írta meg első könyvét 2003-ban, a Háborús naplót (Diario de guerra). Ösztöndíjas volt a World Press Institute-ban az Amerikai Egyesült Államokban, és 2003-ban kitüntették az újságírók Assisi Szent Klára-díjával.


Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: News.va

Magyar Kurír