Ferenc pápa nagycsütörtöki homíliája: Paptestvérek, ne legyetek fafejűek, az Úr szeret benneteket!

A Szentatya rögtönözve elmondott homíliájának fordítását teljes egészében közreadjuk.

Eucharisztia, szolgálat, kenet

A valóság, melyet ma ebben a szertartásban átélünk: az Úr, aki velünk akar maradni az Eucharisztiában. És mi mindig az Úr tabernákulumaivá válunk, magunkkal visszük az Urat. Sőt Jézus odáig megy, hogy azt mondja nekünk: ha nem esszük testét és nem isszuk vérét, akkor nem lépünk be a mennyek országába. Titok ez, a kenyérnek és a bornak, a velünk lévő, bennünk élő Úrnak a titka.

A szolgálat. Ez a cselekedet, amely feltétele a mennyek országába történő belépésnek. Szolgálni, igen, mindenkit. De az Úr, abban a Péterrel folytatott szóváltásban (vö. Jn 13,6–9), megérteti vele: ahhoz, hogy beléphessünk a mennyek országába,

engednünk kell, hogy az Úr szolgáljon bennünket, hogy Isten szolgája a mi szolgánk legyen. És ezt nehéz megérteni.

Ha nem hagyom, hogy az Úr a szolgám legyen, hogy az Úr megmosson engem, hogy fejlesszen, hogy megbocsásson nekem, akkor nem fogok belépni a mennyek országába.

A papság. Ma szeretnék közel lenni a papokhoz, az összes paphoz, a legutoljára felszentelt paptól egészen a pápáig. Mindannyian papok vagyunk. A püspökök, mind… Felkentek vagyunk, az Úr kent fel bennünket. Az eucharisztia bemutatására kent fel, szolgálni felkent fel.

Ma nincs krizmaszentelési mise – remélem, hogy pünkösd előtt még megtarthatjuk, különben a következő évre kell halasztanunk –, de nem engedhetem, hogy ez a mise úgy múljon el, hogy nem emlékezem meg a papokról. A papok, akik feláldozzák életüket az Úrért, a papok, akik szolgák. Ezekben a napokban több mint hatvanan haltak meg itt, Olaszországban, akik törődtek a betegekkel a kórházakban, de az orvosokkal és ápolókkal is. Ők „a szomszédunkban élő szentek”, olyan papok, akik szolgálatuk végzése közben életüket adták. És azokra is gondolok, akik távol vannak. Ma levelet kaptam egy paptól, egy távoli börtön lelkészétől, aki leírja, hogyan éli meg ezt a nagyhetet a foglyokkal. Egy ferences. Papok, akik elmennek messzire, hogy elvigyék az evangéliumot, és ott meghalnak.

Egy püspök mesélte, hogy amikor ilyen missziós helyekre érkezett, az volt az első teendője, hogy elment a temetőbe, a papok sírjához, akik ott fejezték be életüket, fiatalok, a helyi pestis [helyi betegségek] miatt: nem voltak felkészülve, nem volt számukra ellenszer. Senki sem tudja a nevüket: névtelen papok. A vidéki plébánosok, akik négy, öt, hét falut látnak el a hegyekben, és egyikből a másikba mennek, akik ismerik az embereket… Egyszer az egyik azt mondta nekem, hogy ismeri az ottani falvak összes lakosának a nevét. „Tényleg?” Kérdeztem tőle. És ő azt felelte: „Még a kutyák nevét is!” Mindenkit ismernek. A papi közelség. Kiváló, derék papok. Ma a szívemben hordozlak és az oltárhoz viszlek benneteket. A megrágalmazott papok. Sokszor megesik manapság, hogy nem tudnak kimenni az utcára, mert szitkokat vágnak a fejükhöz, azzal a drámával kapcsolatban, amelyet olyan papok felfedezésével éltünk át, akik mocskos dolgokat tettek. Néhányan azt mondják nekem, hogy nem tudnak kimenni a házból papi öltözetben, mert sértegetik őket; de ők ugyanúgy folytatják. A bűnös papok, akik a bűnös püspökökkel és a bűnös pápával együtt nem felejtenek el bocsánatot kérni, és megtanulnak megbocsátani, mert tudják, hogy rászorulnak a bocsánatkérésre és a megbocsátásra. Mindannyian bűnösök vagyunk. A válságtól szenvedő papok, akik nem tudják, mitévők legyenek, sötétben vannak…

Ma mindnyájan, paptestvérek, velem vagytok az oltárnál, ti mindnyájan, felszenteltek. Csak egy dolgot mondok nektek:

ne legyetek fafejűek, mint Péter. Engedjétek megmosni lábatokat! Az Úr a ti szolgátok, közel áll hozzátok, hogy erőt adjon nektek, hogy megmossa lábatokat.

És így, ennek tudatában, hogy rászorultok a megmosásra, legyetek nagy megbocsátók! Bocsássatok meg! Legyetek nagylelkűek a megbocsátásban! Ezzel a mértékkel fognak bennünket megmérni. Ahogyan megbocsátottál, úgy kapsz bocsánatot: ugyanaz a mérték. Ne féljetek megbocsátani! Néha kétségek támadnak bennünk… Nézzetek Krisztusra [nézzetek a feszületre]! Ott van a megbocsátás mindenkinek. Legyetek bátrak; a kockáztatásban, a megbocsátásban, a vigasztalásban is! És ha abban a percben nem is adhattok szentségi feloldozást, legalább testvéri vigasztalást adjatok, a testvér vigasztalását, aki kísér, és nyitva hagyja az ajtót, hogy az illető visszatérhessen!

Köszönöm Istennek a papság kegyelmét, mindannyiunkét. Köszönetet mondok Istennek értetek, papok. Jézus szeret benneteket! Csak azt kéri, hogy engedjétek megmosni lábatokat.

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír