Ferenc pápa: Nem a rideg doktrína, hanem a Jézusba vetett hit ad örömet

Ferenc pápa – 2015. március 26., csütörtök | 16:00

Nem a rideg doktrína ad örömet, hanem a hit és a Jézussal való találkozás reménye. Szomorú az olyan hívő, aki nem tud örülni – állapította meg Ferenc pápa március 26-án reggel a Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmisén. A Vatikáni Rádió hírét adjuk közre.


Ferenc pápa homíliájának középpontjában Ábrahám öröme állt, aki ujjongott annak hírére, hogy apa lesz, ahogy Isten megígérte neki. Ábrahám már idős, ahogy felesége, Sára is az; de hisz, megnyitja szívét a reményre, és ez teljes vigaszt ad számára. Jézus emlékezteti a törvénytudókat, hogy Ábrahám ujjongott a reményben, hogy láthatja az Úr napját, és örvendezett (vö. Jn 8,51–59).

Ez az, amit nem értettek meg a törvénytudók. Nem értették az ígéret, a remény, a szövetség örömét. Nem tudtak örülni, mert elvesztették az öröm értelmét, amely a hitből származik. Ábrahám atyánk pedig tudott örvendezni, mert hitt. Az írástudók nem hittek. A törvények ismerői voltak, de hit nélkül! Vagy még inkább: elvesztették a törvényt, mert a törvény középpontjában a szeretet áll, az Isten és az embertárs iránti szeretet! – figyelmeztetett Ferenc pápa.

A törvénytudók csak jól meghatározott doktrínák rendszerével rendelkeztek, és mindennap pontosították azokat, hogy csak ők érthessenek hozzá. Hit és törvény nélküli emberek ők, akik ragaszkodnak a doktrínákhoz, és kazuisztikus módon közelítenek a dolgokhoz: lehet adót fizetni a császárnak, vagy sem? A nő, aki hétszer ment férjhez, amikor a mennybe kerül, hét férfi felesége lesz? Ez a kazuisztika… (kazuisztika: az erkölcsteológia gyakorlati része, mely egy-egy konkrét eset erkölcsi megítélését elemzi – a szerk.) Ilyen volt a világuk: elvont, szeretet, hit és remény nélküli. Egy olyan világ ez, amelyben nincs bizalom, nincs Isten. Ezért nem tudtak örülni! – állapította meg a pápa.

Az írástudók talán még szórakoztak is néha, de öröm nélkül, vagy még inkább félelemmel. Ilyen az istenhit, az Istenbe vetett bizalom és remény nélküli élet – mutatott rá a Szentatya. – Szívük megkövült. Szomorú dolog örömtelen hívőnek lenni. Nincs öröm, amikor nincs hit, remény és törvény, hanem csak az előírások vannak, és a rideg doktrína.

Az ember hitének sarokköve a hit öröme, az evangélium öröme. Öröm nélkül az ember nem igazi hívő. Térjünk haza, de előtte ünnepeljünk itt Jézusnak e szavaival: „Ábrahám, a ti atyátok, ujjongott, hogy láthatja az én napomat. Látta, és örvendezett” (Jn 8,51–59). Kérjük az Úrtól a kegyelmet, hogy ujjongjunk a reményben, hogy megláthassuk Jézus napját, amikor együtt leszünk Vele, és kérjük az öröm kegyelmét – zárta csütörtök reggeli homíliáját Ferenc pápa.

Szöveg és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria