Ferenc pápa: Rendben, hogy mások bűnösök, de velem mi a helyzet?

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

Miután elgondolkodtunk Isten irgalmasságának megnyilvánulásáról az Ószövetségben, ma arról kezdünk elmélkedni, hogy maga Jézus hogyan juttatta azt beteljesedésre. Ő életének minden megnyilvánulásában mindig kifejezte, megvalósította és közölte ezt az irgalmasságot. Amikor tömegekkel találkozott, hirdette az evangéliumot, betegeket gyógyított, lehajolt a legelesettebbekhez, megbocsátott a bűnösöknek, akkor egy mindenki felé nyitott, senkit ki nem záró szeretetet tett láthatóvá. Mindenki felé nyitott, határt nem ismerő szeretetet! Ez a szeretet tiszta, ingyenes és feltétlen. Ez a szeretet a keresztáldozatban éri el csúcspontját. Igen, az evangélium valóban „az irgalmasság evangéliuma”, mert Jézus maga az irgalmasság!

Mind a négy evangélium tanúsítja, hogy szolgálatának megkezdése előtt Jézus úgy akarta, hogy megkapja a keresztséget Keresztelő Jánostól (Mt 3,13–17; Mk 1,9–11; Lk 3,21–22; Jn 1,29–34). Ez az esemény döntő módon kijelöli Jézus küldetésének irányát. Ő ugyanis nem a templom fenségében jelent meg a világ előtt, bár azt is megtehette volna. Nem kérte, hogy trombitaszó jelezze jövetelét, bár azt is megtehette volna. Nem is bírói talárban érkezett, bár azt is megtehette volna. Hanem, miután harminc évet rejtetten élt Názáretben, elment a Jordán folyóhoz, népének sok más tagjával együtt, és beállt a sorba, a bűnösökkel együtt. Nem szégyellte: együtt volt mindenkivel, a bűnösökkel, hogy megkeresztelkedjen. Tehát szolgálatának kezdetétől fogva olyan messiásnak mutatkozott, aki szolidaritástól és együttérzéstől indíttatva magára veszi az emberi létállapotot. Miként ő maga kijelenti a názáreti zsinagógában, amikor magára vonatkoztatja Izajás próféciáját: „Az Úr Lelke van rajtam, azért kent fel engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek. Elküldött, hogy hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabadon bocsássam az elnyomottakat, és hirdessem az Úr kegyelmének esztendejét” (Lk 4,18–19). Mindaz, amit Jézus keresztsége után tett, e kezdeti programjának megvalósítása volt: elvinni mindenkinek a megmentő Isten szeretetét. Jézus nem gyűlöletet hozott, nem ellenségeskedést hozott: szeretetet hozott! Egy hatalmas szeretetet, egy mindenki előtt, mindannyiunk előtt nyitott szívet! Megmentő szeretetet!

Jézus felebarátjává vált a legutolsóknak, részesítve őket Isten irgalmasságában, amely megbocsátás, öröm és új élet. Jézus, az Atya elküldött Fia, valóban az irgalmasság idejének kezdete az egész emberiség számára! Akik ott voltak a Jordán partján, nem értették meg azonnal Jézus tettének jelentőségét. Maga Keresztelő János is csodálkozott Jézus döntésén (vö. Mt 3,14). De a mennyei Atya nem! Ő a magasból hallatta hangját: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem” (Mk 1,11). Ily módon az Atya megerősítette azt az utat, amelyet a Fiú messiásként elkezdett, miközben a Szentlélek galamb módjára leszállt rá. Így Jézus szíve mondhatni egy ütemre ver az Atya és a Szentlélek szívével, és minden embernek megmutatja, hogy az üdvösség Isten irgalmasságának gyümölcse.

Még világosabban szemlélhetjük e szeretet nagy misztériumát, ha tekintetünkkel a megfeszített Jézus felé fordulunk. Amikor ártatlanként meghal értünk, bűnösökért, az Atyához könyörög: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit tesznek” (Lk 23,34). Jézus a kereszten viszi az Atya irgalmasságához a világ bűnét: mindenki bűneit, az én bűneimet, a te bűneidet, a ti bűneiteket. Ott, a kereszten tárja őket az Atya elé. És a világ bűnével együtt a mi összes bűneink eltöröltetnek. Semmi és senki nincs kizárva Jézusnak ebből az áldozati imájából. Ez azt jelenti, nem kell félnünk attól, hogy bűnösnek ismerjük el és valljuk magunkat. Hányszor mondunk ilyeneket: „Ez az ember bűnös, ezt és ezt művelte…” – megítélünk másokat. És te? Mindannyiunknak fel kellene tennie magának a kérdést: „Rendben, hogy ő bűnös, de velem mi a helyzet?” Mindannyian bűnösök vagyunk, de mindannyian bocsánatot is nyertünk: mindannyiunknak lehetősége van arra, hogy ezt a megbocsátást megkapja, amely nem más, mint Isten irgalmassága. Nem kell félnünk tehát attól, hogy elismerjük bűnösségünket, hogy megvalljuk: bűnösök vagyunk – mert a Fiú minden bűnt felvitt az ő keresztjére. És amikor töredelmesen megvalljuk bűnös voltunkat, és rábízzuk magunkat Jézusra, biztosan lehetünk, hogy bocsánatot is nyertünk. A kiengesztelődés szentsége időszerűvé teszi mindannyiunk számára a megbocsátás erejét, amely a keresztből fakad és megújítja életünkben az irgalmasság kegyelmét, melyet Jézus elnyert számunkra! Nem szabad félnünk nyomorúságainktól: mindannyiunknak megvannak a sajátjai. A Megfeszített szeretethatalma nem ismer akadályokat és soha nem fogy ki. Ez az irgalmasság eltörli nyomorúságainkat.

Kedves testvéreim, a mostani szentévben kérjük Istentől azt a kegyelmet, hogy megtapasztalhassuk az evangélium hatalmát: az irgalmasság evangéliumáét, amely átalakít, segít belépnünk Isten szívébe, és képessé tesz minket megbocsátani és a világra jósággal tekinteni. Ha befogadjuk a feltámadt Megfeszített evangéliumát, egész életünket átjárja az ő megújító szeretete.

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: News.va

Magyar Kurír