Ferenc pápa részt vett a római egyházmegye találkozóján

Ferenc pápa – 2017. június 21., szerda | 10:31

A pápa június 19-én, hétfőn este a Lateráni Keresztelő Szent János-főszékesegyházban találkozott az egyházmegye segédpüspökeivel, papjaival és lelkipásztori munkatársaival.

A Szentatya mindenekelőtt köszönetet mondott az őt üdvözlő és hivatalából leköszönő Agostino Vallini bíborosnak, aki megválasztása óta városi helynökként mindig mellette állt: „De nem megy ám nyugdíjba, és ez jobb is így, mert ő nápolyi, és egy nápolyi ember munka nélkül az egyházmegyében csapás lenne” – monta Ferenc pápa nevetve.

Az egyházmegyei lelkipásztori nagytalálkozó témája idén „a szülők kísérése a serdülők nevelésében”. Hosszú beszédében a pápa a téma kapcsán – mintegy előfelvetésként és lehetséges kiindulópontként – a következő hat témát érintette: „Legyünk konkrétak!”; „Építsünk kapcsolatokat!”; „Maradjunk mozgásban!”; „Az egészre neveljünk!”; „Éljünk álarc nélkül és őszintén!”, végül pedig: „Kerüljük a lelki falánkságot!”.

A „Legyünk konkrétak!” témának a Szentatya a Beszéljünk romaneszkül! (vagyis római nyelvjárásban) címet adta. Arra utalt ezzel a megnevezéssel, hogy kerüljük el a kísértő általánosságokat, amikor elvontan, csupán „névlegesen” beszélünk. Legyünk olyan konkrétak, mint egy helyi nyelvjárás, mint például a római romaneszk dialektus, mert csak így tudunk szembenézni egy többmilliós nagyváros lelkipásztori problémáival. Ezek a problémák egy metropoliszban más jellegűek, mint egy kis faluban. Nem jobbak vagy rosszabbak, hanem mások – szögezte le a pápa. Ne fogadjuk el a leegyszerűsítő általánosságokat, hanem mint egy sokoldalú mértani test, a poliéder mintájára engedjük, hogy a nagyváros minden kerülete látható legyen az egyházmegyében. Ebben pedig nagy ellenség az uniformizálás! – tette hozzá szabadon a Szentatya, majd utalt az egyházmegyéjében tett plébániai látogatásainak konkrét tapasztalataira, mint amilyenek a nagy távolság a család és a munkahely között, az utolsó fillérből élni a hónap végén, időhiány miatt kapcsolati szegénység, valamint a gyermekek egyedül hagyásának a kényszere. A válasz ezekre a konkrét problémákra a Szentlélektől jön, aki nagy kezdeményező, és aki folyamatok elindítója a társadalomban – fejtette ki a pápa.

„Építsünk kapcsolatokat!” – hangzott el Ferenc pápa második felvetése, mert a mai társadalom egyre inkább gyökértelenné válik; ahogy mondják: likvid társadalom. Napjainkban egyre kevésbé számítanak a személyes, családi és baráti kapcsolatok, melyek életszerűvé tennék a társadalmat. Pedig a „valakihez tartozás” tudata mindnyájunknak, de főként a fiatalok számára fontos. Egy gyökértelen, múltjától, történelmétől megfosztott család azért olyan törékeny, mert bármiféle szél elfújja és magával ragadja. Éppen ezért kell a szülőknek, tanároknak, lelkipásztoroknak végiggondolniuk azt, hogy hol tudnak „gyökeret ereszteni a fiatalok”, ahol növekedni tudnak, és ahol otthon érzik magukat. Ma a közösségi hálók kínálják ezt a hálózati kapcsolatot, a többiekkel való kapcsolattartás lehetőségét, és gyermekeink is azt érzik, hogy valamilyen csoporthoz tartoznak. Ennek azonban az a nehézsége – állapította meg a pápa –, hogy ezek virtuálisak, és csak úgy, a „levegőben” léteznek. Likvid társadalomban élünk, de most már azt is mondhatjuk, hogy „gáznemű, diffúz társadalomban”, másképpen „tünékeny társadalomban”. Éppen ezért nagyon fontos, hogy kísérjük a fiatalokat. Ennek konkrét módjaként ajánlotta a pápa a szülők és a nagyszülők szerepének megbecsülését, mert a gyerekek, az unokák rajtuk keresztül ismerik meg saját gyökereiket és önmagukat is.

„Segítsük a kamaszokat a növekedés mozgásában!” – ajánlotta a Szentatya a következő témát. Neveljük őket a változásukban, hiszen ők éppen életük átmeneti időszakát élik: már nem gyerekek, de még nem felnőttek. Ők megélik ennek a feszültségét, mindenekelőtt saját magukban, aztán a környezetük is tapasztalja ezt. Keresik a szembenállást, kérdeznek, vitatkoznak, és sokszor nem hallják meg válaszainkat, mert mindig újabb kérdést vetnek fel. Különféle lelkikállapotokon keresztül haladnak, és velük együtt a családjaik is. Ez nehéz időszak, a változás, a bizonytalanság ideje, mely nagy kockázattal jár, de mindenekelőtt a növekedés ideje számukra és a családjaik számára is. A serdülőkor nem patológia, egy beteges kór – szögezte le eréllyel Ferenc pápa. A serdülőkorú fiatal a jövő fia és jövő lánya. Aggodalommal szólt arról a mai tendenciáról, mely egyre inkább az orvoslás hatáskörébe utalja át magát a serdülőkort. Ezzel szemben azt ajánlotta, hogy tekintsük normális növekedésnek azt, ami az élet természetéhez tartozik. Ahol élet van, ott mozgás is van, és ahol mozgás van, ott vannak változások, keresés és bizonytalanság. Ahol pedig bizonytalanság van, ott van remény is – emelte ki a pápa. Nem lehetünk közömbösek vagy hanyagok velük szemben. Bátorítsuk őket, soha ne hagyjuk őket egyedül, még akkor sem, ha minden örvénylik körülöttük!

„Az egészre neveljünk!” – húzta alá negyedik javaslatként a Szentatya. Meg kell tanítani a fiatalokat a különféle „nyelvezetek” összehangolt használatára. Ez egyfajta társasági betűvetésre tanítás, mely megpróbálja összehangolni a fő, a szív és a kéz képességeit. Az ész, az érzelem és a cselekvés hármasságáról van szó, melyeket azért kell összehangolni, hogy egyik se váljon dominánssá. Tehát azt kell a fejben megtanítani, amit a szív érez és a kéz cselekszik, és azt kell éreznie a szívnek, amit a fő gondol és a kéz csinál, végül pedig a kéznek azt kell tennie, amit az ész gondol és a szív megérez. Személyes emlékként idézte fel Ferenc pápa, hogy a svájci gárda tagjaival való személyes találkozás során az egyik leszerelő gárdista a kérdésre, mit is csinál majd most, azt válaszolta, hogy ács lesz, mert ezt tanulta édesapjától és a nagyapjától. Ezt a férfit jól nevelték otthon – mondta a pápa. S ez mélyen megérintette őt.

„Mondjunk igent a serdülőknek, és nemet a versengésre!” – ajánlotta a Szentatya az „Éljünk álarc nélkül és őszintén” téma kapcsán. A fiatalok szeretnének „nagyok” lenni, és közben serdülőkké válnak. Régen ebben a korban a kamaszfiúk és az apjuk ütköztek egymással, ma pedig egyfajta versengés van a fiatalok és a szüleik között, mert a szülők nem vállalják a szembesülést, inkább versenyeznek. Csábítja őket az „örök ifjúság” hamis igézete, mintha „megöregedni”, „megállapodni” betegség volna, egyfajta frusztráltság. Ha pedig nem így van, azt el kell tussolni, leplezni kell; álarc mögé kell rejteni, annak látszata mögé, hogy nem öregszünk. Engem felbosszant, ha azt látom, hogy emberek festik a hajukat! És milyen szomorú, ha a szívünket próbáljuk ránctalanítani! – gondolkodott hangosan a pápa.

„Kerüljük a lelki falánkságot!” – szólított fel végül Ferenc pápa, rámutatva, hogy a mai fogyasztói szemlélet mennyire megterheli az embert, és mindent rá akar kényszeríteni: ételt, ruhát, gyógyszert és kozmetikai szereket, a férfiaknak már éppúgy, mint korábban a nőknek. Ezzel az örvénylő kihívással szemben csak egyféleképpen tudunk védekezni – mondta a pápa. Benső fegyelmezettséggel. Beszédét végül az Amoris laetitia apostoli buzdításból vett idézettel zárta: „Minden válság magában foglalja valaminek a begyakorlását, ami lehetővé teszi a közös élet intenzitásának erősítését vagy legalábbis a házasélet új jelentésének megtalálását. Semmiképpen nem kell rezignáltán belenyugodni egy hanyatló pályába, elkerülhetetlen romlásba, elviselendő középszerűségbe… Minden válságban rejlik egy jó hír, melyet tudnunk kell a szív fülével meghallani” (AL 232).

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: News.va

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria