Ferenc pápa: A szentévben javainkat is meg kell osztanunk!

Kedves testvéreim, jó napot és szép nagyböjti időszakot kívánok!

Milyen szép és sokatmondó, hogy ezt a kihallgatást épp hamvazószerdán tartjuk! Megkezdjük nagyböjti utunkat, ma pedig a jubileum ősi intézményével foglalkozunk; ősi dologról van szó, melyről a Szentírás tanúskodik. Különösképpen a Leviták könyvében olvashatunk róla, amely Izrael vallási és társadalmi életének csúcspontjaként mutatja be.

Minden ötvenedik évben, „az engesztelés napján” (Lev 25,9), amikor az Úr irgalmasságát az egész népre lehívták, a kürt hangja nagy felszabadulási eseményt hirdetett meg. A Leviták könyvében ezt olvassuk: „Legyen ez jubileum számotokra: mindenki kapja vissza birtokát, mindenki térjen vissza családjához. […] Ebben a jubileumi évben mindenki kapja vissza a birtokát” (Lev 25,10.13). Ha valaki kénytelen volt eladni földjét vagy házát, e rendelkezések szerint a jubileumi évben visszakaphatta; ha pedig valaki kölcsönszerződést kötött, de nem tudta azt törleszteni, akkor kénytelen volt hitelezőjének szolgálatába állni, a jubileumi esztendőben viszont szabadon visszatérhetett családjához és visszakapta minden tulajdonát.

Egyfajta „általános adósságelengedés” volt ez, mindenki lehetőséget kapott arra, hogy visszatérjen az eredeti helyzetébe, a szentév eltörölt minden tartozást, visszaadta a földet, és lehetővé tette, hogy mindenki ismét Isten népe tagjainak szabadságát élje meg. „Szent” népről van szó, melyben a törvényi előírások – mint például a jubileumra vonatkozó – a szegénység és az egyenlőtlenség megszüntetését szolgálták, méltó életet biztosítottak mindenkinek, valamint a föld igazságos elosztását, hogy legyen hol lakni és legyen miből kinek-kinek családját fenntartani. A központi eszme az, hogy a föld eredendően Istené, ő bízta rá az emberekre (vö. Ter 1,28–29), s ezért senki sem tarthat kizárólagos igényt rá, hiszen azzal egyenlőtlenséget teremtene. Erről ma érdemes újra elgondolkodni: szívében mindenki gondolja végig, nincs-e túl sok tulajdona! Miért nem ad belőle olyanoknak, akiknek semmijük sincs? A tíz százalékát, az ötven százalékát… Azt mondom: a Szentlélek adjon indítást valamennyiteknek!

A jubileummal az, aki leszegényedett, ismét hozzájutott a nélkülözhetetlenhez, az, aki meggazdagodott, visszaadta a szegénynek azt, amit elvett tőle. A cél az egyenlőségen és a szolidaritáson alapuló társadalom volt, amelyben a szabadság, a föld és a pénz ismét mindenki javát szolgálja, és nem csak kevesekét, ahogy ma is történik, ha nem tévedek… Az emberiség gazdagságának körülbelül nyolcvan százaléka – lehet, hogy az adatok nem pontosak – a lakosság kevesebb, mint húsz százalékának a kezében van. A jubileum arra szolgál – és ezt úgy mondom, hogy emlékezzünk csak az üdvtörténetre –, hogy megtérjünk, hogy szívünk nagyobb, jobb legyen, hogy jobban Isten gyermekei legyünk, több szeretettel éljünk. Mondok én nektek valamit: ha ez a vágy, ha a szentév nem éri el a zsebünket [a pénztárcánkat], nem lesz igazán szent! Értitek? Ez áll a Szentírásban! Nem a pápa találja ki: a Bibliában olvasható! A cél tehát – amint mondtam – az egyenlőségen és a szolidaritáson alapuló társadalom volt, amelyben a szabadság, a föld és a pénz ismét mindenki javát szolgálja, és nem csak kevesekét. A jubileumi évnek ugyanis az volt a szerepe, hogy segítse a népet a konkrét testvériségnek, egymás segítésének megélésében. Kijelenthetjük, hogy a bibliai szentév az „irgalmasság szentéve” volt, mert az emberek őszintén rászoruló testvéreik javát keresték.

Ugyanebbe a körbe tartoznak más intézmények és törvények is, melyek Isten népének életét irányították, hogy az Úr irgalmasságát az emberek irgalmasságán keresztül lehessen megtapasztalni. Azokban a szabályokban ma is érvényes útmutatásokat találunk, melyek elgondolkodtatnak minket. A bibliai törvény például előírta a „tized” beszolgáltatását, melyet a levitáknak, az istentisztelet vezetőinek szántak, akiknek nem volt földjük, továbbá a szegényeknek, az árváknak és az özvegyeknek (vö. MTörv 14,22–29). Gondoskodtak tehát arról, hogy a termésnek vagy a más tevékenységből származó javaknak a tizedét azok kapják meg, akik védelem nélkül és szükséget szenvedve éltek, és így egy viszonylagos egyenlőséget mozdítottak elő a népen belül, ahol mindenkinek testvérként kellett élnie.

Létezett az „első termésekre” vonatkozó törvény is. Mi volt ez? A termés első, legértékesebb részét meg kellett osztani a levitákkal és az idegenekkel (vö. MTörv 18,4–5; 26,1–11), akiknek nem volt földterülete, hogy így a föld számukra is a táplálék és az élet forrása legyen. „A föld az enyém, ti meg csak jövevények és vendégek vagytok számomra” (Lev 25,23). Valamennyien az Úr vendégei vagyunk, a mennyei hazára várunk (vö. Zsid 11,13–16; 1Pét 2,11), és az a feladatunk, hogy a bennünket befogadó világot lakhatóvá és humánussá tegyük. És mennyi „első termést” adhatna az, aki szerencsésebb annak, aki nehéz helyzetben van. Mennyi első termést! Nemcsak a föld terméseinek első részét, hanem minden munkaterméknek, a munkabéreknek, a megtakarításoknak, és sok mindennek, amink van, és amit csak elpazarlunk. Ez [az adományozás] ma is megtörténik! Az Apostoli Alamizsnahivatalba rengeteg levél érkezik egy kis pénzzel: „Ez a fizetésem egy része, szeretnék segíteni másokat.” Szép ez, segíteni másokat, a jótékonysági intézményeket, a kórházakat, az öregotthonokat… adni az idegeneknek is, azoknak, akik külföldiek és csak átutazóban vannak. Jézus átutazóban volt Egyiptomban.

A Szentírás épp erre gondolva buzdít nyomatékosan arra, hogy nagylelkűen válaszoljunk annak, aki kölcsönt kér, ne bonyolódjunk szánalmas számításokba, és ne kérjünk uzsorakamatot: „Ha veled élő testvéred nyomorba jut és nincs biztosítva a megélhetése nálad, akkor segítsd úgy, mint az idegent és a vendéget, s maradjon veled. Ne vond meg tőle a munkát, ne végy tőle kamatot, hanem féld Istenedet, hogy testvéred eléldegélhessen melletted. Ne kölcsönözz neki pénzt azért, hogy hasznot húzz belőle, sem pedig ételt, hogy kamatostul kapd vissza” (Lev 25,35–37). Ez a tanítás ma is időszerű! Hány család került utcára az uzsora áldozataként?! Kérlek titeket, imádkozzunk, hogy ebben a jubileumi esztendőben törölje ki az Úr mindnyájunk szívéből ezt a pénzsóvárságot, az uzsorát! Hogy ismét nagylelkűek és nagyvonalúak legyünk! Milyen sok, uzsora teremtette helyzetet vagyunk kénytelek látni, mennyit szenvednek és szoronganak a családok! Sok esetben pedig teljes kétségbeesésükben mennyien választják az öngyilkosságot, mert nem bírják tovább, nincs reményük, nem találnak feléjük nyújtott segítő kézre, csak olyan kézre, amely a kamatokat követeli. Súlyos bűn az uzsora, Istenhez kiáltó bűn! Az Úr viszont áldását ígérte annak, aki bőkezűen adakozik (vö. MTörv 15,10). Ő a kétszeresét adja vissza neked, lehet, hogy nem pénzben, hanem másban, de az Úr mindig a kétszeresét adja neked!

Kedves testvéreim! A Szentírás üzenete nagyon világos: meg kell nyílni bátran az osztozásra, ez az irgalmasság! Ha irgalmasságot akarunk Istentől, akkor kezdjük el gyakorolni mi magunk! Ez azt jelenti, hogy kezdjük el gyakorolni egymás között: az embertársak között, a családok között, a népek között, a földrészek között. Ha hozzá akarunk járulni egy szegények nélküli világ létrejöttéhez, akkor olyan társadalmat kell építenünk, amelyben nincs hátrányos megkülönböztetés, amely a szolidaritáson alapul, vagyis megosztjuk egymással javainkat és újraosztjuk az erőforrásokat a testvériség és az igazságosság nevében. Köszönöm!

Az általános kihallgatáson a pápa arra kérte a híveket, hogy kísérjék imáikkal Kirill moszkvai pátriárkával való február 12-i havannai találkozóját és azt követő mexikói apostoli útját.

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: News.va

Magyar Kurír