Az Evangelium Vitae nevet viselő találkozót június 15-én és 16-án rendezik Rómában. Nagyon fontos eseményről van szó, amely lehetőséget nyújt a híveknek az egész világon, hogy bekapcsolódjanak a közös tanúságtételbe a Szentatyával az élet szentségének értékéről. Az idősek, a betegek, a haldoklók és a még meg nem születettek, valamint mindazok, akik fizikailag vagy mentálisan hátrányt szenvednek, továbbá minden szenvedő élete érték – olvassuk az Új Evangelizáció Pápai Tanácsa elnökének közleményében.
Ez a rendezvény alkalom arra, hogy ünnepeljük, megerősítsük és ösztönözzük azokat a személyeket, akik a Jó Pásztor lépéseit követve biztosítják a fizikai, érzelmi, pszichológiai, spirituális szükségleteit az időseknek, a fogyatékkal élőknek, a betegeknek, a meg nem születetteknek vagy a szenvedőknek.
Az a reményünk, hogy a Szent Péter téren összegyűlő hívek száma olyan nagy lesz, hogy az egész világra eljuttatja az általunk kórusban zengett szót, Jézus megváltó küldetésének lényegét: „Én azért jöttem, hogy életük legyen és bőségben legyen.” (Jn 10:10)
Június 15-én, szombaton délután az Angyalvártól indul a Szent Péter térre a zarándoklat, amely a Hiszekegy különböző nyelveken való elimádkozásával zárul.
A kétnapos rendezvény hivatalos programja szerint június 15-én, szombaton délelőtt 9 és délután 4 óra között a különböző nyelvi csoportokba rendezett zarándokok ellátogatnak Szent Péter apostol sírjához. A találkozási hely a Szent Péter tér bal oldali szökőkútjánál lesz.
Délelőtt fél 10-kor az olasz főváros különböző pontjain a nyelvi csoportoknak katekézist tartanak az Evangelium Vitaeről és szentmisét mutatnak be.
A délután folyamán 3 és 6 óra között szentségimádást és gyónási lehetőséget biztosítanak a Szent Péter tér közelében levő templomokban. Este fél 9-kor fáklyás körmenetet és imavirrasztást tartanak, amely a Via della Conciliazione elejéről indul.
Vasárnap fél 11-kor pápai szentmisével zárul a kétnapos rendezvény a Szent Péter téren.
Vatikáni Rádió/Magyar Kurír