Ferenc pápa üzenete a keresztény egységről tartott szaloniki szimpóziumra

Ferenc pápa – 2016. augusztus 29., hétfő | 17:10

Ferenc pápa augusztus 29-én, hétfőn Kurt Koch bíboroshoz, a Keresztény Egység Előmozdításának Pápai Tanácsa elnökéhez címzett üzenetet küldött a görögországi Szalonikiben tartott szimpóziumra, melyet a keresztények egységéről tartanak augusztus 28. és 30. között.

Ferenc pápa „örömmel köszönti az érdemteljes kezdeményezést, melyet a római Antonianum Pápai Egyetem és a szaloniki Arisztotelész Egyetem Ortodox Teológiai Karának közös szervezésében tartanak azzal a céllal, hogy előmozdítsák a katolikusok és ortodoxok közötti teológiai és kulturális kapcsolatokat.

A keresztény felekezetek közötti találkozót 14. alkalommal rendezik meg; a Szalonikiben tartott szimpózium címe: „Az európai keresztény közösségek újraevangelizálásának szükségessége”. Jóllehet sokan vannak Európában a megkeresztelt emberek, de nincsenek tudatában a megkapott hit ajándékának, nem tapasztalják meg vigasztalását, és nem teljes részesei a keresztény közösségek életének, ami kihívást jelent a földrész keresztény közösségei számára. Egy olyan valóságban, mint az európai, ahol mindinkább megfogyatkoznak a keresztény gyökerek, az emberek egyre világosabban tudatára ébrednek az evangelizáció új művének szükségességére. Ezt a missziós elkötelezettséget az a mély meggyőződés tartja fenn, hogy „Krisztus a maga újdonságával mindig képes megújítani életünket és közösségünket, és a keresztény üzenet – még ha sötét korszakokon és egyházi gyöngeségeken át is halad előre – soha nem öregszik meg” (Evangelii gaudium, 11).

A pápa szívből kívánja, hogy „a szimpózium az előadásokon és a katolikusok és ortodoxok közötti őszinte megosztásokon keresztül járuljon hozzá új utak, teremtő módszerek és alkalmas nyelvezet felismeréséhez, hogy eljussanak Jézus Krisztus hirdetéséhez, annak teljes szépségében, a kortárs európai emberhez illő módon”.

Ferenc pápa ehhez „kéri az Istenszülő Szűzanya, Szent Pál apostol – aki elsőként hirdette Krisztust Szaloniki (Thesszaloniki) lakosainak –, továbbá a városból származó Szent Cirill és Metód közbenjárását a szimpózium résztvevőinek, arról biztosítva őket, hogy megemlékezik róluk imádságában”.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria