Ferenc pápa üzenete a kínai katolikusokhoz és az egyetemes Egyházhoz – teljes szöveg!

Ferenc pápa üzenetét teljes terjedelmében közöljük, magyar fordításban.

„Örökké tart szeretete, hűsége nemzedékről nemzedékre” (Zsolt 100,5).

Kedves püspöktestvérek, papok, megszentelt személyek és valamennyi hívő a katolikus Egyházban Kínában, mondjunk köszönetet az Úrnak, mert irgalma örök, és ismerjük el, hogy „ő alkotott minket, és mi övéi vagyunk, az ő népe és legelőjének nyája” (Zsolt 100,3)!

Most újra felidéződnek lelkemben azok a szavak, amelyekkel tiszteletre méltó elődöm a 2007. május 27-i levelében buzdított benneteket: „Katolikus Egyház Kínában, egy mérhetetlenül nagy, a történelemben vándorló népben jelenlévő és működő kicsiny nyáj, mennyire bátorítólag és ösztönzőleg hatnak rád Jézus szavai: »Ne félj, te kicsiny nyáj, mert úgy tetszett Atyátoknak, hogy nektek adja országát« (Lk 12,32) […]: ezért »ragyogjon világosságotok az embereknek, hogy jótetteiteket látva dicsőítsék mennyei Atyátokat« (Mt 5,16)” (XVI. Benedek: Levél a kínai katolikusokhoz, 2007. május 27., 5).

1. Az utóbbi időben sok, egymásnak ellentmondó hangot lehetett hallani a Kínában élő katolikus közösségek jelenéről és főképpen jövőjéről. Tudom, hogy a véleményeknek és észrevételeknek ez a forgataga sok szívben ellentétes érzelmeket szülve nem kis zavart kelthetett. Némelyekben kétely és megütközés ébred, mások úgy érzik, hogy magukra hagyta őket a Szentszék, és felteszik maguknak azt az emésztő kérdést, hogy van-e értéke a szenvedéseknek, amelyeket azért vállaltak, hogy hűek maradjanak Péter utódához. Sok más emberben viszont pozitív várakozások vannak, egy nyugodtabb jövőben reménykednek, amely termékeny tanúságtételt tesz lehetővé a hitről a kínai földön.

Ez a helyzet főleg a Szentszék és a Kínai Népköztársaság közötti ideiglenes megállapodás kapcsán éleződött ki, amelynek aláírására, mint tudjátok, az elmúlt napokban került sor Pekingben. Ebben a nehéz, az Egyház élete számára mégis oly jelentős helyzetben e rövid üzeneten keresztül mindenekelőtt szeretnélek biztosítani benneteket, hogy mindennap jelen vagytok imáimban, és szeretném megosztani veletek a szívemben lakozó érzelmeket.

Ezek az Úr iránt érzett hála érzelmei, és az őszinte csodálat érzelmei – mely az egész katolikus Egyház csodálata – hűségetek ajándékáért, a megpróbáltatások között tanúsított állhatatosságotok ajándékáért, az Isten gondviselésébe vetett rendíthetetlen bizalmatok ajándékáért, hiszen ez jellemzett benneteket akkor is, amikor bizonyos életkörülmények különösen viszontagságosnak és nehéznek bizonyultak számotokra.

Ezek a fájdalmas tapasztalatok a Kínában élő Egyháznak és Isten földön zarándokló egész népének lelki kincstárához tartoznak. Biztosítlak benneteket, hogy az Úr, épp a megpróbáltatások tüzén keresztül, sosem szűnik meg eltölteni bennünket vigasztalásaival és felkészíteni minket egy nagyobb örömre. A 126. zsoltárral több mint biztosak vagyunk abban, hogy „aki könnyek közt vet, majd ujjongva arat” (Zsolt 126,5)!

Tehát továbbra is annak a sok hívőnek és pásztornak a példájára tekintsünk, akik nem haboztak „szép tanúságot tenni” (vö. 1Tim 6,13) az evangélium mellett, és még saját életüket is feláldozták. Őket Isten igaz barátainak kell tartanunk!

2. A magam részéről mindig úgy tekintettem Kínára, mint lehetőségekben gazdag földre, a kínai népre pedig mint egy felmérhetetlen kulturális és bölcsességi örökség ápolójára és őrzőjére, amely örökség ellenállva a viszontagságoknak és magába építve a különbözőségeket egyre tökéletesedett, és – nem véletlenül – a kezdetektől fogva érintkezésbe lépett a keresztény üzenettel. Amint Matteo Ricci jezsuita mondta nagy éleslátással, a bizalom erényére hívva bennünket: „mielőtt barátságot kötünk, vizsgálódnunk kell; miután megkötöttünk, bíznunk kell egymásban” (De Amicitia  [A barátság], 7).

Nekem is az a meggyőződésem, hogy egy találkozás csak akkor lehet hiteles és termékeny, ha a párbeszéd gyakorlásán keresztül valósul meg, ami azt jelenti, hogy megismerjük egymást, tiszteljük egymást, és „együtt haladunk”, hogy egy nagyobb összhangban élt közös jövőt építsünk.

Ebbe az irányvonalba illeszkedik az az ideiglenes megállapodás, amely annak a hosszú és bonyolult intézményes párbeszédnek a gyümölcse, amelyet a Szentszék a kínai állami vezetéssel folytatott. Ezt a párbeszédet már Szent II. János Pál pápa elkezdte, XVI. Benedek pápa pedig folytatta. E megtett út által a Szentszéknek nem volt – és nincs – más szándéka, mint megvalósítani az Egyház saját lelki és lelkipásztori célkitűzéseit, vagyis támogatni és előmozdítani az evangélium hirdetését, valamint elérni és megőrizni a Kínában élő katolikus közösség teljes és látható egységét.

E megállapodás értékéről és céljairól szeretnék megosztani veletek néhány gondolatot, és szeretnék felkínálni nektek néhány spirituális szempontot is, melyek segítséget nyújthatnak ahhoz az új útszakaszhoz, amelyet végig kell járnunk.

Ez az útszakasz, mint a megelőző, „időt igényel, és a felek jó szándékát feltételezi” (XVI. Benedek: Levél a kínai katolikusokhoz, 2007. május 27., 4), de az Egyház számára, Kínán belül és kívül, nemcsak emberi értékekhez való ragaszkodásról van szó, hanem egy spirituális hivatásnak történő megfelelésről: kilépni önmagából, hogy befogadja „a mai embereknek, főként a szegényeknek és minden szenvedőnek az örömeit és reményeit, szomorúságait és aggodalmait” (II. vatikáni zsinat: Gaudium et spes, 1), valamint a jelen kihívásait, melyekkel Isten szembeállítja. Egyházi feladat tehát az, hogy a történelem ösvényein zarándokoljunk, mindenekelőtt Istenben és az ő ígéreteiben bízva, amint Ábrahám és a hitben atyáink tették.

Isten meghívta Ábrahámot, ő pedig engedelmesen elindult arra az ismeretlen földre, amelyet örökségül kellett kapnia, de nem ismerte a rá váró utat. Ha Ábrahám feltételeket, társadalmi, politikai, eszményi feltételeket szabott volna, mielőtt elhagyja földjét, valószínűleg sosem indult volna útnak. Ő azonban bízott Istenben, és hallgatva az ő szavára elhagyta biztonságot nyújtó otthonát. Tehát nem a történelmi változások tették lehetővé, hogy bízzon Istenben, hanem az ő tiszta hite idézte elő a változást a történelemben. A hit ugyanis „a remélt dolgok alapja, és a nem láthatók bizonyítéka. Őseink ezért a hitért kaptak elismerést Istentől” (Zsid 11,1–2).

3. Péter utódaként szeretnélek megerősíteni benneteket ebben a hitben (vö. Lk 22,32) – Ábrahám hitében, Szűz Mária hitében, abban a hitben, amelyet kaptatok –, és szeretnélek arra biztatni benneteket, hogy mind nagyobb meggyőződéssel helyezzétek bizalmatokat a történelem Urába és az ő akaratának az Egyház által történő felismerésébe. Kérjük a Lélek ajándékát, hogy világosítsa meg elménket, melegítse fel szívünket, és segítsen megérteni, hova akar vezetni bennünket, segítsen túljutni az elkerülhetetlen tanácstalanságon, és hogy legyen erőnk eltökélten folytatni az előttünk megnyíló utat.

Épp azért, hogy az evangélium hirdetését támogassuk és előmozdítsuk Kínában, és hogy helyreállítsuk a teljes és látható egységet, alapvető fontosságú volt, hogy először is megoldjuk a püspökkinevezések kérdését. Köztudott, hogy Kínában a katolikus Egyház mostani történelmére sajnos mély feszültségek, sebek és szakadások nyomták rá fájdalmasan bélyegüket, és ezek főleg a püspöknek mint a hit igazsága őrzőjének és az egyházi egység biztosítójának alakjához kapcsolódtak.

Midőn – a múltban – a katolikus közösség belső életét is irányítani akarták, közvetlen felügyeletet erőltetve rá, az állam törvényes hatáskörét átlépve, a Kínában élő Egyházban megjelent a földalatti működés jelensége. Ez a tapasztalat – hangsúlyoznunk kell – nem tartozik az Egyház megszokott működéséhez, és „a történelem azt mutatja, hogy a pásztorok és a hívők csak azzal a megszenvedett vággyal folyamodnak hozzá, hogy sértetlenül megőrizzék hitüket” (XVI. Benedek: Levél a kínai katolikusokhoz, 2007. május 27., 8).

Szeretném tudatni veletek, hogy amióta rám bízatott a péteri szolgálat, nagy vigasztalást nyújtott látnom a kínai katolikusok arra irányuló őszinte vágyát, hogy hitüket teljes közösségben éljék meg az egyetemes Egyházzal és Péter utódával, aki „örök és látható forrása és alapja mind a püspökök, mind a hívők sokasága egységének” (II. vatikáni zsinat: Lumen gentium, 23). Az utóbbi évek során ennek a vágynak számos tanújelét kaptam, olyanoktól is, beleértve püspököket, akik megsebezték az Egyház egységét, mert gyengék voltak és hibáztak, nem kevés esetben azért is, mert erős és jogtalan külső nyomás nehezedett rájuk.

Ezért, miután alaposan megvizsgáltam minden egyéni helyzetet és meghallgattam többek véleményét, keresve a Kínában élő Egyház valódi javát sokat gondolkodtam és imádkoztam. Végül az Úr színe előtt és nyugodt megítéléssel, közvetlen elődeim irányát követve úgy döntöttem, megadom a kiengesztelődést annak a hét „hivatalos” püspöknek, akiket pápai engedély nélkül szenteltek fel, és eltörölve minden erre vonatkozó kánoni büntetést visszahelyezem őket a teljes egyházi közösségbe. Ezzel egy időben kérem őket, hogy konkrét és látható gesztusokkal fejezzék ki az Apostoli Szentszékkel és a világszerte élő egyházakkal újra meglelt egységet, és a nehézségek ellenére maradjanak hűek hozzá.

4. Ezért hatodik évében pápaságomnak – melyet az első lépésektől kezdve Isten irgalmas szeretetének jegyébe helyeztem –, arra kérem az összes katolikus hívőt, hogy legyenek a kiengesztelődés munkásai, mindig megújuló apostoli szenvedéllyel felidézve Pál szavait: „Isten kiengesztelt magával minket Krisztus által, és a kiengesztelődés szolgálatát adta nekünk feladatul” (2Kor 5,18).

Ugyanis, amint az irgalmasság rendkívüli jubileumának lezárásakor írtam, „egyetlen törvény, egyetlen parancs sem akadályozhatja meg Istent abban, hogy újra magához ölelje a hozzá visszatért fiát, aki beismeri, hogy vétkezett, és hajlandó újrakezdeni. Ha megállunk pusztán a törvénynél, az azt jelenti, hogy hiábavalónak tartjuk a hitet és az isteni irgalmasságot […]. A legbonyolultabb esetekben is, ahol hajlamosak lennénk egy csak normákból fakadó igazságosságot érvényre juttatni, hinni kell az isteni kegyelemből származó erőben” (Misericordia et misera apostoli levél, 2016. november 20., 11).

Ebben a szellemben és a meghozott döntésekkel egy új, még ismeretlen korszaknak adhatunk kezdetet, mely reményeink szerint segíti majd a múlt sebeit begyógyítani, az összes kínai katolikus teljes közösségét helyreállítani és egy testvériesebb együttműködés időszakát megnyitni, hogy megújult elkötelezettséggel vállaljuk fel az evangélium hirdetésének feladatát. Az Egyház ugyanis azért létezik, hogy tanúságot tegyen Jézus Krisztusról és az Atya megbocsátó, üdvözítő szeretetéről.

5. A kínai hatóságokkal kötött ideiglenes megállapodás, bár az Egyház életének néhány szempontjára korlátozódik, és szükségszerűen tökéletesíthető, hozzájárulhat a Kínában élő katolikus Egyház történelemkönyve eme új fejezetének írásához. Ez a megállapodás – első alkalommal – állandó tényezőket vezet be az állami vezetők és az Apostoli Szentszék közötti együttműködésbe, annak reményében, hogy a katolikus közösségnek jó pásztorokat biztosít.

Ezzel összefüggésben a Szentszék minden tőle telhetőt meg kíván tenni abból, ami reá tartozik, de nektek is, püspökök, papok, megszentelt személyek és világi hívők, fontos szerepetek van: közösen keresni jó jelölteket, olyanokat, akik alkalmasak arra, hogy elvállalják az Egyházban a kényes és fontos püspöki szolgálatot. Nem az a cél ugyanis, hogy a vallási kérdések intézésére funkcionáriusokat nevezzünk ki, hanem az, hogy Jézus szíve szerinti hiteles pásztoraink legyenek, akik elkötelezetten és nagylelkűen dolgoznak Isten népének, kivált a legszegényebbek és leggyengébbek szolgálatában, valóra váltva az Úr szavait: „Aki nagy akar lenni köztetek, az szolgátok lesz; és aki első akar lenni köztetek, az rabszolgája lesz mindenkinek” (Mk 10,43–44).

E tekintetben nyilvánvalónak tűnik, hogy egy megállapodás nem más, mint egy eszköz, és egyedül nem képes minden létező problémát megoldani. Sőt hatástalannak és meddőnek bizonyulna, ha nem kísérné erős elköteleződés az egyéni viselkedésmódok és az egyházi magatartásmódok megújítása mellett.

6. Lelkipásztori szinten a Kínában élő katolikus közösségnek egységben kell lennie, le kell győzni a múltbeli szakadásokat, amelyek sok szenvedést okoztak és okoznak sok pásztor és hívő szívében. Kivétel nélkül minden keresztény tegyen gesztusokat a kiengesztelődésre és a közösség építésére. Fogadjuk meg Keresztes Szent János figyelmeztetését: „Életed végén szereteted alapján leszel megítélve” (Dichos de luz y amor, 1, 57).

Polgári és politikai szempontból a kínai katolikusok legyenek jó állampolgárok, teljesen szeressék hazájukat, képességeik szerint odaadóan és tisztességgel szolgálják saját országukat. Erkölcsi szempontból legyenek tudatában, hogy sokan elvárják tőlük, hogy nagyobb mértékben szolgálják a közjót és az egész társadalom harmonikus fejlődését. A katolikusoktól különösképpen elvárják, hogy fel tudják kínálni azt a profetikus és építő hozzájárulást, amelyet Isten országára irányuló hitükből merítenek. Ez azt az igyekezetet is megkívánhatja tőlük, hogy kritikus vélemény mondjanak, nem meddő szembehelyezkedésként, hanem egy igazságosabb, emberségesebb és minden ember méltóságát jobban tiszteletben tartó társadalom építése érdekében.

7. Mindnyájatokhoz fordulok, szeretett püspöktestvérek, papok és megszentelt személyek, akik „örömmel szolgáljátok az Urat” (Zsolt 100,2). Ismerjük el egymást Krisztus tanítványainak Isten népének szolgálatában! Szolgálatunk iránytűjeként éljük meg a lelkipásztori szeretetet! Emelkedjünk felül a múltbeli szembenállásokon, egyéni érdekeink érvényesülésének keresésén, és vegyük gondjainkba a híveket, magunkévá téve örömeiket és szenvedéseiket! Alázattal és buzgón dolgozzunk a kiengesztelődésért és az egységért! Erősen és lelkesen induljunk el újra az evangelizálás útján, ahogyan azt a II. vatikáni ökumenikus zsinat javasolta!

Szeretettel megismétlem mindnyájatoknak: „Indítson meg minket a sok pap, szerzetesnő, szerzetes és világi hívő példája, akik nagy hűséggel átadták magukat az örömhír hirdetésének és a szolgálatnak, néha életüket kockáztatva, de mindig feladva kényelmüket. Tanúságtételük emlékeztessen arra, hogy az Egyháznak nem sok hivatalnokra és funkcionáriusra van szüksége, hanem szenvedélyes misszionáriusokra, akiket az igazi élet közlésének lelkesedése hajt. A szentek meglepnek, kibillentenek bennünket, mert életük arra szólít, hogy lépjünk ki a nyugodt és kábító középszerűségből” (Gaudete et exsultate apostoli buzdítás, 2018. március 19., 138).

Meggyőződéssel biztatlak benneteket kérni azt a kegyelmet, hogy ne habozzatok, amikor a Lélek azt kéri tőlünk, hogy tegyünk egy lépést előre: „Kérjük az apostoli bátorságot, hogy közölni merjük az evangéliumot másokkal, és le merjünk mondani arról, hogy az életünk emlékmúzeum legyen. Engedjük, hogy a Szentlélek minden helyzetben a feltámadott Jézus szemszögéből láttassa velünk a történelmet. Így az Egyház ahelyett, hogy elfáradna, képes lesz előrehaladni azáltal, hogy befogadja az Úr meglepetéseit” (uott, 139).

8. Ebben az évben, amikor az egész Egyház ifjúsági szinódust tart, különösen is hozzátok szeretnék fordulni, kínai katolikus fiatalok, akik „háladalokkal és dicsőítő énekekkel” lépitek át az Úr házának küszöbét (Zsolt 100,4). Kérlek benneteket, hogy működjetek együtt országotok jövőjének építésén ajándékba kapott egyéni képességeitekkel és hitetek fiatalosságával. Biztatlak benneteket, hogy lelkesedésetekkel vigyétek el mindenkinek az evangélium örömét.

Készségesen fogadjátok a Szentlélek biztos vezetését, aki megmutatja a mai világnak a kiengesztelődéshez és a békéhez vezető utat! Engedjétek, hogy meglepjen benneteket a kegyelem megújító ereje, akkor is, amikor úgy tűnhet előttetek, hogy az Úr erőtöket meghaladó elköteleződést vár tőletek! Ne féljetek meghallani hangját, amely testvériséget, találkozást, párbeszédre, megbocsátásra való hajlandóságot és szolgálatkészséget kér tőletek, még ha sok fájdalmas tapasztalatban volt is részetek a közelmúltban és sebeitek még nyitottak is!

Tárjátok ki szíveteket és elméteket, hogy felismerjétek Isten irgalmas tervét, aki azt kéri, hogy győzzétek le az egyéni előítéleteket, a csoportok és közösségek közt feszülő ellentéteket, hogy megnyíljatok egy bátor és testvéri út előtt, amelyet a találkozás hiteles kultúrájának fényében jártok!

Ma sok kísértés van: a világi siker gőgje, a biztonságos keretek közé zárkózás, az anyagi dolgok első helyre helyezése, mintha Isten nem is létezne. Ússzatok szemben az árral és maradjatok szilárdak az Úrban: „Egyedül ő jó”, egyedül „az ő szeretete tart örökké”, egyedül az „ő hűsége” tart ki „nemzedékről nemzedékre” (Zsolt 100,5).

9. Kedves testvéreim az egyetemes Egyházban, mindnyájunknak feladata felismerni korunk jelei között azt, ami ma az Egyház életében Kínában történik. Fontos feladatunk van: buzgó imával és testvéri barátsággal kell kísérnünk Kínában élő testvéreinket. Nekik ugyanis érezniük kell, hogy az úton, mely ma megnyílik előttük, nincsenek egyedül. Az Egyház részeként kell őket fogadni és támogatni: „Nézzétek, milyen szép és jó, hogy együtt élnek a testvérek!” (Zsolt 133,1).

Minden katolikus helyi közösség, az egész világon, igyekezzen megbecsülni és befogadni a kínai katolikusok saját spirituális és kulturális kincsét. Elérkezett az idő, hogy együtt ízleljük az ősi „Középső Királyság” kebelén hirdetett evangélium hamisítatlan gyümölcseit, és hogy az Úr Jézushoz a hit és a hálaadás énekével forduljunk, melyet igazi kínai hangok gazdagítanak.

10. Tisztelettel fordulok azokhoz, akik a Kínai Népköztársaságot vezetik, és ismételten kérem, hogy folytassák – bizalommal, bátran és messzire tekintve – a jó ideje megkezdett párbeszédet. Szeretném biztosítani [Önöket], hogy a Szentszék továbbra is őszintén törekszik arra, hogy növekedjen a kínai néppel folytatott őszinte barátságban.

A Szentszék és a kínai kormány közötti mostani kapcsolatok hasznosnak bizonyulnak arra, hogy a múltbeli ellentéteket – és a nem régieket is – legyőzzük, és hogy a nyugodtabb és konkrétabb együttműködés fejezetét írjuk, abban a közös meggyőződésben, hogy „a meg nem értés nem használ sem a kínai hatóságoknak, sem a Kínában élő katolikus Egyháznak” (XVI. Benedek: Levél a kínai katolikusokhoz, 2007. május 27., 4).

Ily módon Kína és a Szentszék – a történelem által nehéz, de elbűvölő feladatra hívva – pozitívabban tudnak hozzájárulni a kínai földön élő katolikus közösség rendezett és harmonikus növekedéséhez, azon lesznek, hogy előmozdítsák a társadalom átfogó fejlődését, nagyobb tiszteletet biztosítva az emberi személy iránt a vallás területén is, konkrétan azon fognak dolgozni, hogy megőrizzék a környezetet, amelyben élünk, és hogy a népek közötti testvériségben megélt, békés jövőt építsenek.

Kínában alapvetően fontos, hogy – helyi szinten is – mind eredményesebbek legyenek az egyházi közösségek vezetői és az állami hatóságok közötti kapcsolatok, nyílt párbeszéd és egymás előítélet nélküli meghallgatása által, amely lehetővé teszi az egymással szembeni ellenséges magatartások megszüntetését. A helyi hatóságok és az egyházi vezetők – püspökök, papok, idős közösségvezetők – közötti egyszerű és mindennapi együttműködés új stílusát kell elsajátítani, hogy az biztosítani tudja a lelkipásztori tevékenységek rendezett megvalósulását, úgy, hogy összhang legyen a hívők jogos várakozásai és a hatóságokat megillető döntések között.

Ez segít majd megérteni, hogy Kínában élő Egyház nem idegen a kínai történelemnek, és semmilyen kiváltságot nem kér: az állami hatóságokkal folytatott párbeszédének célja „az egymás tiszteletén és alaposabb megismerésén alapuló kapcsolat elérése” (uott).

11. Az egész Egyház nevében fohászkodom az Úrhoz, hogy adja meg a béke ajándékát, és hívlak mindnyájatokat, hogy kérjétek velem Szűz Mária anyai oltalmát:

Menny anyja, halld meg gyermekeid hangját, akik alázattal hívják segítségül nevedet!

Reménység szüze, rád bízzuk a Kína nemes földjén élő hívők útját. Kérünk, vidd a történelem Ura elé a téged kérő hívők gyötrelmeit és fáradozásait, könyörgéseit és várakozásait, ó, menny királynéja!

Egyház anyja, neked szenteljük családjaink és közösségeink jelenét és jövőjét. Őrizd és támogasd őket a testvérek közötti kiengesztelődésben és a szegények szolgálatában, akik áldják nevedet, ó, menny királynéja!

Megtörtek vigasztalója, hozzád fordulunk, mert te vagy a megpróbáltatások közt sírók menedéke. Őrködj gyermekeid felett, akik dicsérik nevedet, és segítsd őket, hogy egységben tudják hirdetni az evangéliumot! Kísérd egy testvériesebb világ érdekében tett lépéseiket, és segítsd őket, hogy a megbocsátás örömét hordozzák, ó, menny királynéja!

Mária, keresztények segítsége, az áldás és a béke napjait kérjük tőled Kína számára. Ámen.

Vatikán, 2018. szeptember 26.
Ferenc

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír