Ferenc pápa üzenete az elvándorlók és menekültek 103. világnapjára

Kedves Testvérek!

„Aki befogad egy ilyen gyereket az én nevemben, engem fogad be. Aki pedig engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, aki küldött engem” (Mk 9,37; vö. Mt 18,5; Lk 9,48; Jn 13,20). Az evangélisták ezekkel a szavakkal emlékeztetik a keresztény közösségeket Jézus egyszerre lelkesítő és elkötelezettségre buzdító tanítására. Ez a tanítás kijelöli az utat, amely a legkisebbekkel kezdődik, a befogadás dinamikáján át halad és az Üdvözítő segítségével biztosan Istenhez vezet. Az út megvalósulásának szükséges feltétele tehát éppen a befogadás, ami abból áll, hogy Isten egy lett közülünk, Jézusban gyermekként jött közénk, mi pedig megnyílunk előtte a reményt adó hitben, szeretettel fordulunk a legkisebbek és leggyengébbek felé és segítjük őket. Ez a három – a hit, remény és szeretet szoros kapcsolatban áll az irgalmasság testi és lelki cselekedeteivel, amint ezt az utóbbi rendkívüli szentév során újra felfedeztük.

Az evangélisták ugyanakkor rámutatnak azok felelősségére is, akik az irgalmasság ellen vétenek: „aki megbotránkoztat csak egyet is ezek közül a kicsik közül, akik hisznek bennem, jobban járna, ha malomkövet kötnének a nyakába és a tenger fenekére vetnék” (Mt 18,6; vö. Mk 9,42; Lk 17,2). Hogyan is felejtkezhetnénk meg erről a szigorú figyelmeztetésről, amikor arra a kegyetlen kizsákmányolásra gondolunk, amelyet a gátlástalan emberek művelnek annyi sok gyermek kárára, miközben prostitúcióra és pornográfiára, rabszolgamunkára és katonáskodásra kényszerítik a fiatalokat és gyerekeket, kábítószer-kereskedelembe, illetve a bűnözés egyéb formáiba keverik bele őket, vagy arra csábítják és ösztönzik őket, hogy elmeneküljenek a háborús konfliktusok és üldözések elől, kitéve magukat az elmagányosodás és elhagyatottság veszélyének.

Ezért a vándorlók és menekültek világnapja alkalmával szívem különös vágya, hogy főleg a kiskorú és egészen egyedül vándorló gyermekekre irányítsam a figyelmet, és felszólítsak mindenkit, hogy gondoskodjon ezekről a gyerekekről, akik háromszorosan is védtelenek: egyrészt, mert kiskorúak, másrészt, mert idegenek, és harmadszor, mert védtelenek, amikor különböző okokból kifolyólag kénytelenek hazájuktól távol élni és nélkülözni a családi fészek melegét.

Napjainkban a migrációs jelenségek nem korlátozódnak csupán földünk egyes térségeire, hanem megtalálhatók minden kontinensen és egyre inkább okoznak világméretű drámai problémákat. Nemcsak azokról a személyekről van itt szó, akik tisztességes munkát és jobb megélhetést keresnek, hanem azokról a férfiakról és nőkről, öregekről és gyermekekről is, akik otthonaik elhagyására kényszerülnek, abban a reményben, hogy megmenthetik az életüket és másutt békét és biztonságot találnak. Mindenekelőtt a kiskorúak azok, akik drágán megfizetik annak a kivándorlásnak az árát, amelyet majdnem mindig az erőszak, a nyomor, a környezeti viszonyok idéznek elő, miközben mindezekhez még a globalizáció negatív hatásai is társulnak. A könnyű és gyors meggazdagodás féktelen hajszolása magával hozza az olyan csapásként sújtó abnormális tévelygések terjedését is, mint a gyermekkereskedelem, a kiskorúak kizsákmányolása és a velük való visszaélés, és általában véve, mindazok a gyermekekkel kapcsolatos jogfosztások, amelyeket a Gyermekek jogairól szóló Nemzetközi Egyezmények büntetnek.

A gyermekkornak, sajátos érzékenysége miatt, megvannak az egyedi és nélkülözhetetlen követelményei. A gyermeknek mindenekelőtt joga van egy egészséges és védett családi környezetre, amelyben apja és anyja irányítása és példája szerint fejlődhet; aztán a gyermek joga és kötelessége, hogy megfelelő nevelésben részesüljön, mindenekelőtt a családban és az iskolában is, ahol személyiséggé fejlődhet, saját jövőjének és mindenkori nemzetének tevékeny és vezető építőjévé válhat. Valójában a világ számos vidékén még ma is csupán kevesek privilégiuma az, ha már valaki elemi módon megtanulhat írni, olvasni és számolni. Ezen kívül minden kiskorúnak joga van ahhoz, hogy játszhasson és felüdüljön a szabadidőben; röviden, joga van ahhoz, hogy gyermek lehessen.

A migránsok között azonban a gyermekek képezik a legsérülékenyebb csoportot, hiszen megjelenve a világban alig észrevehetők és hangtalanok. Bizonytalan helyzetük, valamint a hiányzó dokumentumok megakadályozzák őket abban, hogy a világ tudomást szerezzen róluk; felnőtt kísérők hiányában hangjukat sem hallathatják és meghallgatást sem nyernek. Így a kiskorú vándorlók könnyen az emberi nyomorúság legmélyebb szintjére süllyednek, ahol aztán a törvénytelenség és erőszak pusztító tüze hamar elemészti nagyon sok ártatlan gyermek jövőjét, és már nagyon nehéz szétszaggatni a velük való visszaélések szövevényes hálózatát.

Hogyan válaszoljunk e valóság kihívására?

Mindenekelőtt tudatosítanunk kell, hogy a migráció jelensége elválaszthatatlan az üdvösség történelmétől, sőt, ennek részét képezi. A jelenség ugyanis kapcsolatban áll Isten parancsával: „A jövevényhez ne légy kegyetlen és ne sanyargasd, hiszen ti is jövevények voltatok Egyiptom földjén” (Kiv 22,20); „Szeressétek (tehát ti is) a jövevényt, mert ti is jövevények voltatok Egyiptom földjén” (MTörv 10,19). A migráció jelensége az idők jele, egy olyan jel, amely az isteni gondviselés művéről beszél a történelemben és az emberi közösségben, miközben az emberiség egységére utal. Az Egyház egyáltalán nem hagyja figyelmen kívül a migrációs problematikát, sem a vele kapcsolatos gyakori drámákat és tragédiákat, még kevésbé azokat a nehézségeket, amelyek a vándorlók méltó befogadásával járnak együtt, de mégis arra bátorít, hogy e jelenségekben is ismerjük fel Isten tervét, abban a biztos meggyőződésben, hogy a keresztények közösségében senki sem idegen és ez a közösség magához ölel mindenkit: „Minden nemzetből, törzsből, népből és nyelvből” (Jel 7,9). Mindenki értékes ember, az emberek értékesebbek a tárgyi dolgoknál, sőt, minden intézmény értékét aszerint ítélik meg, hogy miként bánik az élettel és az ember személyi méltóságával, főleg amikor ez a személy olyan sérülékeny helyzetbe kerül, mint a kiskorú vándorlók.

Ezen felül rá kell mutatni a védelemre, az integrációra és a tartós megoldásokra.

Először is minden lehetséges intézkedéssel biztosítani kell a kiskorú vándorlók oltalmát és védelmét, hiszen „ezek a fiatal fiúk és lányok gyakran fejezik be életüket az utcán, teljesen elhagyottan, azon gátlástalan kizsákmányolók áldozataként, akik nagyon gyakran teszik őket a fizikai, az erkölcsi és a szexuális erőszak tárgyává” (XVI. Benedek pápa üzenete az elvándorlók és menekültek világnapjára 2008-ban).

Egyébként, néha nagyon nehéz meghúzni a határvonalat a migráció és az emberkereskedelem között. Sok tényező segíti az olyan körülmények kialakulását, amelyben a vándorlók, jelesen a kiskorúak sebezhetővé válnak: a szegénység és a túléléshez szükséges eszközök hiánya – amihez a média által keltett irreális elvárások is társulnak –; az alacsony fokú iskolázottság; a vendéglátó ország törvényeinek, kultúrájának és gyakran nyelvének nem ismerése. Mindez fizikai és pszichológiai kiszolgáltatottságba taszítja őket. A gyermekek kizsákmányolásának és a velük való visszaéléseknek legfőbb mozgatója a kereslet. Ha a megfelelő szervek a jövőben nem találják meg a módját annak, hogy szigorúbban és hatékonyabban lépjenek fel az ilyen haszonélvezőkkel szemben, akkor nem fogják tudni felszámolni a kiskorú áldozatokat szedő rabszolgaság sokféle formáját sem.

Ezért szükség van arra, hogy a bevándorlók, már csak a gyermekeik jobb jövőjének érdekében is, egyre szorosabban együttműködjenek az őket befogadó közösséggel. Nagy hálával tekintünk azokra az egyházi és civil szervezetekre és intézményekre, amelyek szívós elkötelezettségük folyamán nem sajnálják felajánlani sem anyagi eszközeiket, sem idejüket annak érdekében, hogy a kiskorúakat megóvják a különböző visszaélésektől. Az is fontos, hogy megteremtsük az átfogó és egyre hatékonyabb együttműködés rendszereit, amelyek nemcsak az információk kicserélésére támaszkodnak, hanem biztosítják a gyors és hatékony közbelépésre képes hálózatok erősítését is. Mindezek mellett nem szabad alábecsülni azt sem, hogy az egyházközségek rendkívüli ereje éppen akkor nyilvánul meg leginkább, amikor a hívők egyek az imában és testvéri közösséget alkotnak.

Másodszor szorgalmazni kell a vándorló gyermekek és serdülők integrációját. Ez teljesen a felnőttek közösségének a függvénye, hiszen az anyagi, financiális eszközök hiányosságai nagyon gyakran megakadályozzák a megfelelő programok alkalmazását, amelyek fiatalok befogadásával, gondozásával és beilleszkedésével foglalkoznak. Ahelyett, hogy szorgalmaznák a kiskorú vándorlók szociális integrációját, vagy terveket készítenének a biztos és segélyezett hazatelepítésükre, többfelé csupán beutazásuk megakadályozásán fáradoznak, megkönnyítve ezáltal belekapcsolódásukat az illegális hálózatokba; vagy egyszerűen visszaküldik őket saját hazájukba, meg sem bizonyosodva afelől, hogy ez valóban „felsőbb érdeküket” szolgálja.

Még súlyosabbá válik a kiskorú vándorlók helyzete akkor, ha irregularitásba kerülnek, vagy bűnszervezetek hálózzák be őket. Ilyenkor gyakran fogházba kerülnek. Nem ritkán előfordul ugyanis, hogy letartóztatják őket, és mivel pénzük sincs, sem az óvadékot, sem hazautazásuk költségeit nem tudják kifizetni, hosszú időre fogságba kerülhetnek, kitéve mindenféle visszaélésnek és erőszaknak. Az ilyen esetekben jóllehet az államok joga, hogy szabályozzák a migrációs áramlatokat és megvédelmezzék a nemzeti közösség javát, de ugyanakkor az is az államok kötelessége, hogy megoldásokat találjanak a kiskorú vándorlók ügyében és törvényesítsék helyzetüket. Az államnak gondosan kell őrködnie a kiskorúak emberi méltósága fölött és igényeik kielégítésére is törekednie kell, ha nekik már senkijük sincs; de az egész család javát és a szülők igényeit is szem előtt kell tartani, segítve őket.

Mindenesetre alapvető igény, hogy érvényre jussanak a megfelelő nemzeti eljárások és az egyezményeken alapuló együttműködési tervek a kibocsátó és befogadó országok között, a kiskorúakra nehezedő kényszerű emigráció kiváltó okainak felszámolása érdekében.

A harmadik helyen nyomatékosan felszólítok mindenkit, hogy keressen és alkalmazzon tartós megoldásokat. Mivel itt egy nagyon összetett jelenségről van szó, a gyökereknél kell elkezdeni a kiskorú vándorlók kérdésének kezelését. A probléma kiváltó okai közé tartoznak: a háborúk, az emberi jogok megsértése, a korrupció, a szegénység, az ökológiai egyensúly megbomlása és a környezeti katasztrófák. Elsőként a gyerekek szenvednek miattuk, akik olykor testi és ezt kísérő erkölcsi és pszichikai kínzásoknak és erőszaknak vannak kitéve, amelyek majdnem mindig kitörölhetetlen nyomokat és sérüléseket hagynak bennük.

Ezért feltétlenül szükség van arra, hogy a vándorlók származási országaiban szembenézzenek a kivándorlás kiváltó okaival. Első lépésként ez megköveteli, hogy az egész nemzetközi közösség felvállalja a menekülésre kényszerítő konfliktusok és erőszakos cselekmények felszámolását. Ezen kívül szükséges egy hosszú távú tervezés, amely képes megfelelő programokat kidolgozni a nagy igazságtalanságoktól és instabilitástól sújtott területekre vonatkozóan, hogy ott is mindenkinek biztosítani lehessen egy olyan komoly és hiteles fejlődést, amely elősegíti minden gyermek, az emberiség reménysége javát.

Végül azokhoz szeretnék szólni, akik a gyermekek és a fiatalok oldalán állnak és őket segítve együtt haladnak velük: nekik szükségük van az értékes segítségetekre, mint ahogyan az Egyháznak is szüksége van rátok; és az Egyház támogatja az általatok végzett komoly szolgálatot. Ne fáradjatok bele abba, hogy bátran és életetek jó példájával tanúsítsátok az evangéliumot, amely arra hív benneteket, hogy felismerjétek és befogadjátok a legkisebb és legsérülékenyebb emberekben jelen levő Úr Jézust.

A Názáreti Szent Család oltalmába ajánlom a kiskorú vándorlókat és családjukat, közösségeiket és mindenkit, aki segíti őket; a Szent Család vigyázzon mindnyájatokra és legyen veletek életetek útján. Imáimhoz csatoltan apostoli áldásomat adom rátok.

Vatikán, 2016. szeptember 8.,
a Boldogságos Szűz Mária születésének ünnepén

FERENC

Fotó: News.va