Fiatalok keresztútja Krakkóban - Úr Jézus, szeretnénk veled együtt egy másfajta világot teremteni!

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

1. állomás
Halálra ítélik Jézust
ELSZÁLLÁSOLNI A AZ ÚTON LÉVŐKET

Imádunk és áldunk, Krisztus!
Mert szent kereszted által megváltottad a világot.

Evangélium Szent Lukács könyvéből
Amikor közeledtek szenvedésének és megdicsőülésének napjai, szilárdan elhatározta, hogy Jeruzsálembe megy. Követeket küldött maga előtt. Ezek elindultak, s eljutottak a szamariaiak egyik falujába, hogy szállást készítsenek neki. De azok nem fogadták be, mert meglátszott rajta, hogy Jeruzsálembe megy. (Lk 9,51–53)

Jézus, már Jeruzsálembe, vagyis a halál felé vezető utad kezdetén visszautasítottak, nem fogadtak be. Mert idegen voltál! Mert egy másik nemzethez tartoztál, olyan nemzethez, amely más vallást követ… Megtagadták tőled a vendégszeretetet, tőled, az embertől, aki útra indult a halál felé.

Urunk, mindez félelmetesen ismerős számunkra, mintha csak a mi újságjainkból származna. Emlékeztet minket a mi útjaink helyzetére. Visszautasítjuk a vendégszeretetet olyan emberekkel szemben, akik egy jobb életet keresnek, vagy csak egyszerűen emberi életeket akarnak megmenteni. Kopogtatnak országaink, templomaink és házaink kapuján. Idegenek, félünk a vallásuktól és a nyomoruktól!

Vendégszeretet helyett halálra lelnek: Lampedusa partjainál, Görögország szigeteinél, a menekültszállásokon. Befogadásuk megtagadása könnyen válhat valódi halálos ítéletté. Számukra. Tehát számodra is. Az utóbbi években halálra ítéltettél harmincezer menekült személyében. Ki ítélt el? Ki írta alá ezt az ítéletet?

Külföldi vagyok – mondod ma –, nincs hová lehajtani a fejem, egy istállóban születtem. Ismerem a tettetett vendégszeretet keserű ízét, mint amilyen a farizeus Simoné volt, aki nem adott vizet a lábamra, sem olajat a naptól égetett fejemre.

Emlékeztetsz minket az emmauszi tanítványokra: amikor asztalukhoz hívták az „Idegent”, felnyílt a szemük, és felismerték… Téged!

Kérünk, nyisd fel szemünket! Engedd, hogy felismerjünk! Az idegenekben, akiket egyszer csak magunk között találtunk. A hajléktalanokban, akik állomásainkon, házaink előtt, a csatornák mentén, a hidak alatt alszanak. Minden idegenben te élsz, és rászorulóként uralkodsz, mindörökkön örökké. Ámen.

II. állomás
Jézus vállára veszi a keresztet
ENNI ADNI AZ ÉHEZŐKNEK

Imádunk és áldunk, Krisztus!
Mert szent kereszted által megváltottad a világot.

Evangélium Szent Márk könyvéből
Amikor kiszállt és látta a nagy tömeget, megesett rajtuk a szíve. Olyanok voltak, mint a juhok pásztor nélkül. Sok mindenre kezdte őket tanítani. Már későre járt az idő, tanítványai azért odamentek és szóltak neki: „A vidék elhagyatott, s már késő van. Bocsásd el őket, hogy elmehessenek a környék tanyáira és falvaiba ennivalót venni.” Ő azonban így válaszolt: „Ti adjatok nekik enni!” Azok ezt felelték: „Talán elmenjünk és vegyünk kétszáz dénárért kenyeret, hogy enni adjunk nekik?” Erre megkérdezte: „Hány kenyeretek van? Menjetek, nézzétek meg!” Megtudták, és jelentették: „Öt, és két halunk.” (Mk 6,34–38)

Mire van szükségünk ahhoz, hogy szembe tudjunk nézni a Kereszttel, például nővéreink és testvéreink éhezésének keresztjével?

Általában úgy gondolkodunk, mint az apostolok: kétszáz dénár sem elég a kenyérre… Kétszáz dénár! Hét havi kereset!? Honnan lehetne ekkora összeget hirtelen előkeríteni? Ez a kereszt túl nagy nekünk…

Látszólag tehetetlenek vagyunk, megoldásokat úgy találunk, hogy a problémát másokra hárítjuk: elmehetnek a környék tanyáira és falvaiba, és vehetnek maguk ennivalót.

Jézus, te azonban azt mondod nekünk: ti adjatok nekik valamit adni! Kérdezed: Hány kenyeretek van? Nem azt kérdezed, mink nincs, hanem azt, mink van?! És ha képesek vagyunk megosztani azt, amink van, az öt kenyeret és a két halat… nem kérdezed, vajon elég lesz-e ilyen sok embernek – azt kérdezed, hogy megosztjuk-e!

És akkor elkezdjük megérteni. Miért van éhezés a világban? Nem azért, mert hiányzik a kenyér, hanem mert hiányzik a szolidaritás. A világunkban nem hiányzik a kenyér: az előállított élelem egyharmadát kidobjuk. Ezzel egy időben minden hatodik másodpercben egy gyermek éhen hal, és ma, ezen az estén, mintegy egymilliárd ember a világon nem tudja, holnap lesz-e mit ennie.

Úr Jézus, dicsérünk téged mindazokért, akik irgalommal fordulnak éhező testvéreikhez és nővéreikhez. Köszönetet mondunk neked azokért, akik szegénységi fogadalmat tettek, hogy segítséget nyújtsanak azoknak, akik szegényebbek náluk. Ők bizonyítják: ahhoz, hogy segítsünk, nem kell nagy tartalékokkal rendelkeznünk, hanem csak nagylelkű szívvel! Adj nekünk együttérző szívet, amely képes osztozni másokkal a maga szegénységében is! Segíts, hogy újra megértsük a böjtöt – ne egészséges diétaként, hanem a szeretet hatékony gyakorlásaként fogjuk fel! Végül mindazokért imádkozunk, akiknek keresztjét engedted meglátnunk ennél az állomásnál: az éhezőkért és az éhen halókért. Ó, Élő Kenyér, tartsd meg őket! Nekünk pedig bocsáss meg! Ámen.

III. állomás
Jézus először esik el a kereszt alatt
FIGYELMEZTETNI A BŰNÖSÖKET

Imádunk és áldunk, Krisztus!
Mert szent kereszted által megváltottad a világot.

Evangélium Szent Márk könyvéből
Néhány nap múlva visszatért Kafarnaumba. Mihelyt elterjedt a híre, hogy a házban van, annyian összejöttek, hogy még az ajtó előtti téren sem fértek el. Hirdette nekik az igét. Közben hoztak egy bénát, négyen cipelték. (Mk 2,1–3)

Amikor nézzük elesésedet, Jézus, hogyan ne gondolnánk saját eleséseinkre, azokra a súlyos bűnökre, amelyek leterítettek minket. Már a puszta emlékük is lesújt. Nem vagyok képes saját erőmből hozzád jönni. Bénult vagyok, súlyosabban, mint az a beteg. Ő legalább megengedte, hogy te segíts rajta: a barátai elvitték hozzád. Én viszont magányba menekülök bűnömmel, a figyelmeztetéseket egy vállrándítással elhárítom, vagy többször előfordul, hogy agresszívan…

Köszönöm, hogy ma itt lehetek, és hallottam, amit annak a béna bűnösnek mondtál.

Te először azt mondod: fiam (!), és csak utána azt: bűneid megbocsáttattak.
Nem a bűnökkel kezded. „Fiúnak” nevezel – bár azt gondoltam, nincs hozzá többé jogom: nem vagyok többé méltó arra, hogy fiadnak nevezz, hanem csak béreseid közé fogadj be.

De te sosem mondasz bérest! Nem! Soha! „Íme, itt a gyűrűd, a sarud és a ruhád!”

Számtalanszor megtapasztaltam ezt a bűnbocsánat szentségében! Nem megaláztatás, hanem méltóságom visszanyerése! Hányszor emeltél fel a földről!

Úr Jézus, légy dicsőítve a világ minden gyóntatószékében! Irgalommal teljes! Nem hétszer bocsátasz meg, nem is hetvenszer hétszer, hanem 777 milliószor! Nem fáradsz bele a megbocsátásba! Legyen ilyen minden gyóntató! Add, hogy a bűnbocsánat szentsége valamennyiünk számára az irgalmasság és a megbecsülés megtapasztalása legyen! Imádkozunk azokért, akik félnek a szégyentől, a megvetéstől, akik évek óta halogatják a gyónást. Add nekik Szentlelkedet – aki meggyőz minket a bűnről –, mert a bűnök bocsánatára kaptuk őt. Azokért is imádkozunk, akik életdöntéseik folytán távol kerültek a szentségi feloldozástól. Munkálkodj lelkiismeretükben, gyarapítsd szeretetüket, és add, hogy kísérni tudjuk őket az egyházban. Add nekünk a szeretett egyházat, mely sosem tehetetlen a bűn ellen, jóllehet maga bűnösökből áll. Bűnösök szent, szent, szent barátja mindörökkön örökké! Ámen.

IV. állomás
Jézus találkozik édesanyjával
MEGVIGASZTALNI A SZOMORÚAKAT

Imádunk és áldunk, Krisztus!
Mert szent kereszted által megváltottad a világot.

Olvasmány Jób könyvéből
A sátán eltávozott az Úr színe elől. Jóbot rosszindulatú fekéllyel sújtotta tetőtől talpig. Ez hamuba ült, s egy cserépdarabot vett a kezébe, hogy azzal vakargassa magát. […] Jóbnak három barátja értesült a csapásokról, amelyek rászakadtak, és eljöttek hazájukból: Elifáz Temánból, Bildád Suachból és Cofár Naamából. Megállapodtak egymás közt, hogy elmennek hozzá, kifejezik együttérzésüket, és megvigasztalják. Amikor távolból ráemelték tekintetüket, nem ismerték meg. Hangos sírásban törtek ki, megszaggatták ruhájukat és hamut szórtak a fejükre. Hét nap és hét éjjel mellette ültek a földön, és egyik sem szólt hozzá egy szót sem. Látták ugyanis, hogy igen nagy a fájdalma. (Jób 2,7–8.11–13)

Úr Jézus, neked és édesanyádnak nem volt sok időtök, hogy csendben együtt legyetek. Nem adtak nektek hét napot és hét éjszakát. Meg kellett elégednetek néhány másodperccel, amikor tekintetetek találkozott. És a szívetek is. Szó nélkül. Mozdulat nélkül. A szeretet erős izzásában!

Miként Jób barátainak, édesanyádnak azért kellett jönni, hogy enyhítse fájdalmadat, és megvigasztaljon. Hozzájuk hasonlóan valószínűleg ő is nehezen ismert rád, sebekkel borítva, vérzőn, épp egy elesésből feltápászkodva.

Jézus, a hagyomány megőrizte annak a helynek az emlékét, ahol elestél, és ahol édesanyáddal találkoztál: a Jeruzsálemen végighaladó csatorna közepénél, miközben összegyűjtöttél minden mocskot és tisztátalanságot. Isteni Jób, egyetlen igaz, nem az állati trágyára estél, hanem az emberi mocsokba.

Te, első Vigasztaló, mennyire rászorultál magad is a megerősítésre keresztutad alatt… Ezt a megerősítést jelentette számodra az anya csendes veled léte. Vajon nem igaz, hogy a szomorúak számára a legjobb vigasztalás a csendes együttlét?

Csendben együtt lenni nem pusztán szótlanságot jelent. Hanem azt, hogy hallgatva várakozunk az Úr válaszára! Így mondja a Szentírás: jó csendben várni az Úr szabadítását.

Mária, szomorúak vigasztalója, szeretnénk eltanulni tőled az irgalmas és csendes együttlétet azokkal, akik szenvednek!
Szeretünk téged, Jézus Krisztus, és téged is, Szentlélek, Vigasztaló, aki megvigasztalsz minket minden megpróbáltatásban, és azért imádkozunk, hogy meg tudjuk erősíteni azokat, akiket bármiféle nehézség sújt, azzal a megerősítéssel, amelyet tőled tapasztalunk! Ámen.

V. állomás
Cirenei Simon segít Jézusnak hordozni a keresztet
MEGLÁTOGATNI A BETEGEKET

Imádunk és áldunk, Krisztus!
Mert szent kereszted által megváltottad a világot.

Evangélium Szent Máté könyvéből
Amikor Jézus betért Péter házába, annak anyósát lázas betegen, ágyban találta. Megérintette kezét, erre megszűnt a láza. Az felkelt és szolgált neki. Amikor beesteledett, sok ördögtől megszállt embert vittek hozzá. Szavával kiűzte a gonosz lelkeket, és mind meggyógyította a betegeket, hogy beteljesedjen Izajás jövendölése: „Magára vállalta bajainkat és hordozta betegségeinket.” (Mt 8,14–17)

Magadra vállaltad bajainkat és magadra vetted betegségeinket. Simon viszont nem akarta felvenni a te keresztedet. Nem akart segíteni. Kényszerítették.
Nincs jogom megítélni őt. Én magam is – hozzá hasonlóan – szeretnék elmenekülni mások betegségei és gyengeségei elől. Vajon nem azért teszem-e, mert nem emlékszem arra, hogy te voltál az, aki elsőként magadra vetted az én összes betegségemet és gyengeségemet?

Magadról azt mondtad: beteg voltam, de én főleg orvosként ismerlek téged, aki a betegekhez küldetett, és nem az egészségesekhez. Hányszor meglátogattál engem egy betegség alatt!? Hányszor nyújtottad ki a kezed, és emeltél fel!? A láznál sokkal súlyosabb betegségekből: az önzésből, a lustaságból, a fásultságból, az önbizalomhiányból. Nem szeretnék lemondani arról, amit ily gyakran megéltem veled.

Úr Jézus, áldunk téged mindazokban, akik segítik a betegeket, nemcsak foglalkozásuk szerint, hanem hivatásból. Mindazokban, akik részt vesznek az egészségügyben: orvosok, ápolók, a kórházak és klinikák alkalmazottai. Dicsérünk téged a kórházlelkészekért és az őket segítő önkéntesekért. A szerzetesrendekért, melyeknek a betegápolás a karizmája. Imádkozunk hozzád számos új hivatásért. Áldunk téged a missziókban dolgozó orvosokért, és mindazokért, akik adományaikkal támogatják munkájukat! Ami minket illet, kérünk, adj nekünk érzékeny odafigyelést minden betegre. Hogy úgy tudjuk segíteni a szenvedőket, hogy abban ne legyen semmi kényszerítés. Add, hogy nagylelkűek legyünk, hogy rászánjuk időnket a betegek meglátogatására (otthon, a kórházban, az öregotthonban)! Ámen.

VI. állomás
Veronika megtörli Jézus arcát
FELKERESNI A FOGLYOKAT

Imádunk és áldunk, Krisztus!
Mert szent kereszted által megváltottad a világot.

Evangélium Szent Máté könyvéből
Közben egy asszony, aki tizenkét éve vérfolyásban szenvedett, hátulról megközelítette és megérintette ruhája szegélyét. Így gondolkodott magában: „Ha csak ruháját érintem is, meggyógyulok.” Jézus megfordult, ránézett, és így szólt: „Bízzál leányom, a hited meggyógyított.” Attól az órától fogva egészséges lett az asszony. (Mt 9,20–22)

Az evangéliumok nem őrizték meg az asszony nevét. A hagyomány azonban megőrizte: Veronika! Az a nő volt, akit egyszer meggyógyítottál a vérfolyásból: most nem nézhette tétlenül, hogy vérzel keresztutadon. Az irgalmasság viszonzott gesztusa volt. Egykor meggyógyítottad a vérzésből és a tisztátalanságból, most pedig ő letörli a vért arcodról, még ha csak sebtében is, hogy visszaadja arcod tisztaságát.

Az elítélt vérrel, izzadsággal és szennyel borított arca még egyszer úgy jelent meg minden szem előtt, mint a Názáreti Jézus méltóságteljes arca.

Nem így látott téged azelőtt, mielőtt fogta volna a kendőt, hogy megtörölje arcodat!? Ő egy rabot látott, Isten Fiának arcával!

Mit jelent megvigasztalni a foglyokat? Nem akármilyen vigaszról van szó! Az olyan találkozás, amely felfedezteti a foglyokban Isten Fiának arcát, minden sérthetetlen emberi méltóság forrását!

Úr Jézus, te jössz szembe velünk minden rabságban: káros szokásainkban, a bujaságban és a függőségekben. Mindig Isten lányait és fiait látod bennünk, akkor is, amikor mi csak már a rabruhát látjuk magunkon: a kábítószerfüggők, az alkoholtól, a pornótól, a szerencsejátéktól, a számítógéptől, a telefontól, a pénztől, a kényelemtől, bármitől függők rabruháját! Számodra valamennyiünk arca a gyermek Jézus változatlan arca. A te tekinteted visszaadja méltóságunkat! Felülmúlja Veronika kendőjét. Kérünk, hogy Veronikához hasonlóan, készek és képesek legyünk megerősíteni a foglyokat! Vezess minket azokhoz, akik bármilyen függőségben vagy rabságban szenvednek! Taníts meg minket, hogy mindig tisztelettel gondoljunk minden fogolyra, a börtönökben, az előzetes letartóztatásban lévők központjaiban, a munkatáborokban, a másoktól szigorúan elszigetelt helyeken. Légy te a mi utunk feléjük! Ámen.

VII. állomás
Jézus másodszor esik el
MEGBOCSÁTANI A SÉRTÉSEKET

Imádunk és áldunk, Krisztus!
Mert szent kereszted által megváltottad a világot.

Evangélium Szent Máté könyvéből
Akkor odalépett hozzá Péter és megkérdezte: „Uram, ha vét ellenem testvérem, hányszor kell neki megbocsátanom? Talán hétszer?” „Mondom neked – felelte Jézus –, nem hétszer, hanem hetvenhétszer. A mennyek országa hasonlít a királyhoz, aki el akarta számoltatni szolgáit. Amikor elkezdte a számadást, eléje állítottak egyet, aki tízezer talentummal tartozott neki. Mivel nem volt miből megfizetnie, megparancsolta, hogy adják el feleségestül, gyerekestül, minden vagyonával együtt, s úgy fizessen. A szolga leborult előtte, és úgy kérte: Légy türelemmel irántam, s mindent megfizetek neked! Az úr megkönyörült a szolgán, szabadon engedte, s adósságát is elengedte. Amikor kiment, a szolga találkozott egy másik szolgával, aki száz dénárral tartozott neki. Megragadta, elkezdte fojtogatni és követelte: Add meg, amivel tartozol! A másik szolga leborulva kérte: Légy türelemmel irántam, s mindent visszafizetek neked! De ő nem engedett, hanem fogta, börtönbe vetette, míg meg nem fizette tartozását. Amikor a többi szolga látta a történteket, igen elszomorodott. Elmentek és jelentették uruknak mind, ami történt. Az úr maga elé hívatta, és így szólt hozzá: Te gonosz szolga! Kérésedre minden adósságodat elengedtem. Nem kellett volna néked is megkönyörülnöd szolgatársadon, ahogy én megkönyörültem rajtad? – Ezzel az úr haragjában átadta a poroszlóknak, míg meg nem fizette mind, amivel tartozott. Így tesz mennyei Atyátok is veletek, ha mindegyiktek meg nem bocsát szívből felebarátjának.” (Mt 18,21–35)

Urunk, mennyit megbocsátottál! Minden képzeletet felülmúló adósságot elengedtél neki! Tízezer talentumot, kétszáz hetven tonna aranyat!

Bocsáss meg, ha megkérdezem tőled: nem tudtad volna elengedni neki azt is, hogy börtönbe vetette adósát? Megbocsátottad bűneit, elképzelhetetlenül nagy dolog! De miért nem bocsátottad meg neki a megbocsátás hiányát?! Talán a megbocsátás elutasítása és a neheztelés ennyire nagy bűn? Nincs joga az igazságosságot kikövetelni?

Volt joga. De az ő bűne nem ebben állt. Nem az a probléma, hogy nem tudott megbocsátani, hanem az, hogy eltékozolta a hatalmas bőségben neki juttatott szeretetet. Végtelen irgalmasságot tanúsítottál iránta, de nem pusztán annak érzéséért, milyen jó, hogy elengedték tartozását, hanem hogy arra késztesd: szeresse a többieket. Megbocsátani úgy, ahogyan neki megbocsátottak. Semmit sem követeltél, amit ő maga korábban nem kapott meg, mi több, túlcsordulóan!

Úr Jézus, áldjuk jelenlétedet és hatalmadat mindazokban, akik megbocsátanak! Te vagy az Irgalmasság, aki lehetővé teszed számunkra, hogy elengedjük a sértéseket. Kérünk téged ennél az állomásnál: pusztítsd el a bennünk lévő régi embert! Öld meg a szánalmat nem ismerő hitelezőt! Taníts, hogy szívesen megbocsássunk – előzetesen, a bűnösök bocsánatkérése és jóvátétele nélkül! Ó, milyen hihetetlen a te irgalmasságod! Bízni akarok benne! Akkor is, amikor arra hívsz, hogy megmutassam azt felebarátomnak, habozás nélkül megbocsátva neki. Ámen.

VIII. állomás
Jézus találkozik a jeruzsálemi asszonyokkal
TANÍTANI A TUDATLANOKAT

Imádunk és áldunk, Krisztus!
Mert szent kereszted által megváltottad a világot.

Olvasmány az Apostolok cselekedeteiből
Fülöp fölkerekedett hát, és elment oda. Egy etiópiai férfi, Kandákénak, az etiópiai királynénak magas rangú udvari tisztje és főkincstárosa épp Jeruzsálemben járt imádkozni. Visszatérőben kocsiján ülve Izajás prófétát olvasta. […] Fülöp odasietett, és meghallotta, hogy Izajás prófétát olvassa. Megkérdezte: „Érted, amit olvasol?” „Hogyan érthetném – felelte –, ha nincs, aki megmagyarázza nekem?” Aztán arra kérte Fülöpöt, hogy szálljon fel és üljön mellé. […] Fülöp elkezdte a magyarázatot, és az Írásból kiindulva hirdette neki Jézust. (ApCsel 8,27–28.30–31.35)

Úr Jézus, elismerjük a te Lelked erejét és irgalmasságát, aki megparancsolta Fülöpnek, hogy csatlakozzon ahhoz az emberhez, és tanítsa. Irgalmasságról van szó, mert ez az ember „idegen” volt, és ki volt zárva az imaközösségből, a közös istentiszteletből. Erőről van szó, mely elvezette a hitre és a keresztségre. Szeretnénk eltanulni Fülöptől a tudatlanok tanítását, azt a tanítást, amely tele van alázattal, érzelemmel a legfontosabb kérdéseket illetően; azt a tanítást, amely rád figyel, a te halálod és feltámadásod eseményére, azt a prédikálást, amely arról biztosít, hogy benned felismerhetjük Urunkat és Megváltónkat.

A tudatlanok tanításának irgalmas képességét te magad tárod fel előttünk ennél az állomásnál, azt mondod a téged kísérő asszonyoknak: Jeruzsálem leányai, ne engem sirassatok, hanem magatokat és gyermekeiteket sirassátok (Lk 23,28). Tanítasz, mert szeretsz. Saját szenvedéseddel tanítasz, megfeledkezve önmagadról, saját szenvedésedről.

Úr Jézus, megtanuljuk a keresztútból, hogy az oktatásnak mindig a szeretet és az irgalmasság tanítására kellene irányulnia. Bocsánatot kérünk azokért az időszakokért életünkben, amikor haraggal, gőgösen tanítottunk, csak hogy megvessük lábunkat saját pozíciónkban. Bocsánatot kérünk, amiért saját bölcsességünkkel akartunk tündökölni, elhomályosítva az emberi és a megtestesült isteni bölcsesség forrását. Bocsánatot kérünk mindazért a szituációért, amikor visszaéltünk azok bizalmával, akik ránk bízták az oktatás szolgálatát. Ó, Urunk, lásd el tanácsokkal az összes tanárt, tanítót, katekétát, nevelőt és szülőt: töltsd el őket a te hatalmaddal és irgalmaddal, hogy bátran haladjanak tovább, és képesek legyenek bölcs szóval és meggyőző tanúságtétellel tanítani másokat! Isteni Tanítómester és Tanú, aki élsz és uralkodsz mindörökkön örökké. Ámen.

IX. állomás
Jézus harmadszor esik el
TANÁCSOT ADNI A KÉTELKEDŐKNEK

Imádunk és áldunk, Krisztus!
Mert szent kereszted által megváltottad a világot.

Evangélium Szent Márk könyvéből
Ott Jézus megmondta: „Mindnyájan megbotránkoztok, ahogy meg van írva: Megverem a pásztort és szétszélednek a juhok. […] Péter erősködött: „Ha mindnyájan megbotránkoznak is, én akkor sem.” Jézus csak ennyit mondott: „Bizony mondom neked, hogy még ma éjjel, mielőtt a kakas másodszor szólna, háromszor megtagadsz.” (Mk 14,27.29–30)

Jézus, nem sokkal kínszenvedésed előtt megmutattad a tanítványoknak a kételyt mint elesést és jövőbeli elesések okát. A kételkedést, amely magával hozza a menekülést, a szétszóródást, az árulást. Nem az önmagunkban való kételkedésről, nem a saját erőnkben való kételkedésről, hanem a benned való kételkedésről van szó, aki azt mondtad: mindenki kételkedik bennem. A kétely…

A kételkedés, mely kiszívja erőmet és a földre teper. A kételkedés, mely el akarja hitetni velem, hogy sosem fogok felkelni az elesésből. Minden bűnöm másikat hoz magával. Elesés elesést követ, végül kialszik a remény. A kétely, mely azt suttogja nekem: „Ez a bűnös szokás erősebb nálad!” Ez a kétely végeredményben nem más, mint kételkedés benned! Hogy te nem vagy elég erős ahhoz, hogy felemelj. Hogy te nem akarsz felemelni. Tudnál-e valaha szeretni egy olyan alakot, mint én? A húsvét valóságában való kétely. Az élet céljában és értelmében való kételkedés. A te gondviselésedben. És irgalmasságodban.

Adj tanácsot a kételkedőnek! De mit tanácsoljunk annak, akinek nincs többé akarata vagy ereje ahhoz, hogy elfogadjon tanácsokat? Hogyan tanácsoljunk jól annak, aki már eléggé belenyugodott a maga tehetetlenségébe? Aki már a kétely fogságába esett? Hogyan mutassuk meg, hogy a kétely hazugság? Önmagunkról és rólad!?

Úr Jézus, köszönetet mondunk neked az összes kérdésért, amely felvetődik bennünk ennél az állomásnál! Nem akarunk könnyű válaszokat… Kérjük tőled, hogy tudjunk alázatosan nyitottak lenni a te Lelkedre, a jó tanács Lelkére, hogy megkapjuk őt az ő bölcsességével és megkülönböztetési képességével. Hogy meghallgasson minket, és hogy megfelelő kérdéseket és igaz válaszokat sugalljon nekünk!
Dicsérünk téged mindazokért, akik támogatják a szkeptikusokat, hogy ne maradjanak magukra, főképp, amikor elborítja őket a kétely, hogy megadassék nekik a bánat lehetősége és a függőségből való szabadulás! Dicsérünk téged szeretteikért: családjukért, barátaikért, a terapeutákért és a lelkiatyákét! Mindazokért, akik nem veszítik el bizalmukat az emberekben! Ámen.

X. állomás
Megfosztják Jézust ruháitól
FELÖLTÖZTETNI A MEZÍTELENEKET

Imádunk és áldunk, Krisztus!
Mert szent kereszted által megváltottad a világot.

Evangélium Szent Lukács könyvéből
[A tékozló fiú] csakugyan útra kelt, és visszatért apjához. Apja már messziről meglátta és megesett rajta a szíve. Eléje szaladt, a nyakába borult és megcsókolta. […] Az apa odaszólt a szolgáknak: Hozzátok hamar a legdrágább ruhát, és adjátok rá. Az ujjára húzzatok gyűrűt, és a lábára sarut. (Lk 15,20.22)

Amikor az apja elé térdelt, szinte ruhátlan volt. Mindent eltékozolt. Nem, nem szerencse! Elveszítette önbecsülését. Ruhátlan, mint egy rabszolga. Mint aki csődbe jutott, és saját hibájából még az öltözékét is elveszítette! Mezítelen, mint Ádám és Éva a paradicsomban, a bűnbeesés után, felnyíltak szemeik, és felismerték, hogy mezítelenek, és elbújtak előled. Ez a tékozló fiú valószínűleg ugyanezt tette, próbálta elrejteni mezítelenségét az apja előtt. Bűnös, mint ők. Zavart és megalázott.

Úr Jézus, ez a jelenet segít engem, hogy másképp lássam a te mezítelenségedet a Golgotán. Nem akaratod ellenére fosztottak meg ruháidtól. Te választottad a mezítelenséget, hogy kinyilvánítsd egységedet a mezítelen Ádámmal és Évával, minden egyes tékozló fiúval és lánnyal, akiket a bűn lemeztelenített és megalázott. A Golgotán mezítelenné válik az ember, nem a kínzó katonák, hanem az Atya előtt. A tékozló fiú szavai a te szavaiddá válnak: Atyám, vétkeztem ellened… nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz. Mezítelenségeddel mondod ki e szavakat! Te egy vagy velem, a bűn által lemeztelenítve.

Ez az egység megment engem. Mert a te Atyád nem tudja nyugodtan nézni a Fiú mezítelenségét. Azonnal felöltöztet. A legszebb ruhákba, bokáig érő ruhába, aranyövvel a mellén (vö. Jel 1,13). Mezítelenül a halálban: a feltámadásban újból a fiúi méltóságba vagy öltöztetve. És mi is, én is, veled együtt!

Atyánk, Istenünk, te vagy az a személy, aki elsőként „öltözteti a mezíteleneket”! Kérünk, add, hogy utánozni tudjunk!
Taníts meg minket arra, hogy szétosszuk ruháinkat, ha nélkülözőkkel találkozunk! Add, hogy hozzád hasonlóan a legjobb (!) ruhákat akarjuk odaadni: új, tiszta és rendbetett ruhákat, és nem a régi, elnyűtt, kidobandó ruhákat. Azt is engedd meg nekünk, hogy megőrizzük a visszafogottságot és a szegénységet az öltözködésben, hogy képesek legyünk jobban szétosztani azt, amit ezáltal megspórolunk. Az által kérjük ezt, aki magára vette a mi mezítelenségünket, hogy felöltöztessen minket az új ember ruháiba. Ámen.

XI. állomás
Keresztre szegezik Jézust
TÜRELMESEN ELVISELNI A ZAVARÓ EMBEREKET

Imádunk és áldunk, Krisztus!
Mert szent kereszted által megváltottad a világot.

Olvasmány az Apostolok cselekedeteiből
Amikor ezt hallották, haragra gyulladtak, és fogukat vicsorgatták István ellen. Ő azonban a Szentlélekkel eltelve felnézett az égre, látta Isten dicsőségét és Jézust Isten jobbján.[…] Majd térdre esett, és hangosan felkiáltott: „Uram, ne ródd fel nekik bűnül!” Ezekkel a szavakkal meghalt. (ApCsel 7,54–55.60)

Úr Jézus, áldunk téged, amiért ily nagy hatalmat adtál az embereknek! Olyan hatalmat, mint amilyen a türelem, nem annyira a szenvedéssel, hanem annak okozóival szemben. Az üldözőkkel szemben is. A türelem nemcsak fogunk összeszorítását jelenti. Nem is apátiát. De nem is sztoikus nyugalmat, hűvös felsőbbségérzéssel a rosszat elkövetőkkel szemben. István türelme, a vértanúk türelmes szeretet a bántalmazókkal szemben. Erős tanúságtételről van szó. Békével telt csend, amelyet csak a megbocsátó ima tör meg. Az utolsó erős szó és irgalmassági cselekedet.

Urunk, István türelme a te türelmedet utánozza; szavai a te szavaidat visszhangozzák: Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit tesznek. De vértanúságának pillanatában is, István az égre néz, és téged lát! Szemei előtt te voltál, és nem saját fájdalma, sem ellenségeinek haragja. Ez a látás foglyul ejtette és átalakította: hasonlóvá vált hozzád. Beteljesítette a Szentírás ígéretét: Tudjuk, hogy amikor majd megjelenik, hasonlók leszünk hozzá, mert úgy látjuk majd, amilyen. Pont úgy! Feltártad magad neki, és hasonlóvá tetted magadhoz.

Jézus Krisztus, türelmes és nagyirgalmú, add, hogy úgy tudjunk csodálni, ahogyan István tette. Segíts, hogy felfedezzük a türelmet mint nagy irgalmasságot kifejező tettet! Tedd ujjadat a szánkra, amikor kitörni készülünk a keserűségtől és bosszúságtól, támadólag és vádakkal! Taníts meg minket imádkozni ellenségeinkért! Nem állni ellent a rossznak. Odatartani a másik arcunkat. Az összes ruhánkat odaadni adnak, aki el akarja venni köpenyünket. Kétezer lépést is megtenni azzal, aki ezerre akar kényszeríteni minket. Azon legyünk, hogy ne engedjük magunkat legyőzni a rossz által, hanem mi győzzük le azt a jósággal. Leölésre vitt hallgatag bárány, mint néma juh nyírói előtt, nyilvánítsd ki bennünk a te türelmedet, aki élsz és uralkodsz mindörökkön örökké. Ámen.

XII. állomás
Jézus meghal a kereszten
INNI ADNI A SZOMJAZÓKNAK

Imádunk és áldunk, Krisztus!
Mert szent kereszted által megváltottad a világot.

Evangélium Szent János könyvéből
Jézus tudta, hogy már minden beteljesedett. De hogy egészen beteljesedjék az Írás, megszólalt: „Szomjazom!” Volt ott egy ecettel teli edény. Belemártottak egy szivacsot, izsópra tűzték és a szájához emelték. (Jn 19,28–29)

Szomjaztam, és ti innom adtatok, szomjaztam, és ti nem adtatok innom…

Mit kíván egy haldokló? Mit kíván egy halálán lévő kisgyermek?

Neked ecetet adtak a szádra. Az utolsó tette valakinek veled. A második, mielőtt meghaltál, az utolsó kicsúfolás. Az utolsó gonosz tett. Miként előre meghirdette a zsoltáros: Vártam, hogy valaki megszán, de nem akadt senki, nem volt, aki megvigasztalt volna. Ételembe epét kevertek, szomjúságomban ecettel itattak (Zsolt 69,21–22). Semmit nem spóroltunk meg tőled! Utolsó kívánságod kigúnyolását sem…

Megrendít, amikor arra gondolok, hogy ugyanez ma is megeshet. Hogy közömbösek lehetünk, elmenekülünk az egyedülálló és halálra készülő emberek szükségletei elől. Akik nemegyszer hozzám közelálló emberek. Vagy hogy igyekszem drága ajándékokkal megszabadulni tőlük, melyeknek helyettesíteni kellene… a jelenlétemet.

Úr Jézus, te ismered minden emberi szív vágyait. Te Élő Vízzel akarod elvenni örökre szomjúságunkat, aki ebből iszik, soha többé nem szomjazik. A víz, melyet te adsz, a Szentlélek vize, az, aki a Szentháromság misztériumában a személyes Szeretet. Add meg nekünk, hogy miként te ismered, mi is megismerjük és megértsük az emberek vágyait, és mindig, mint te, segítségükre siessünk. Add meg nekünk, hogy valóban a szomjazók mellett álljunk! Egy pohár vízzel. És szeretettel, mely az Élő Vízhez vezető csatorna. Áldunk téged mindazért, amit azok tesznek, akik melletted állnak, felismerve téged a haldoklókban. Az orvosokért, ápolókért, a kórházaknak, a terminális betegek osztályainak, az idősek és betegek otthonainak alkalmazottaiért. Az összes önkéntesért és mindazokért, akik anyagilag támogatják az idősek és betegek otthonait. Te be tudod tölteni teljesen minden emberi szükségletünket mindörökkön örökké. Ámen.

XIII. állomás
Leveszik Jézust a keresztről
IMÁDKOZNI AZ ÉLŐKÉRT ÉS HOLTAKÉRT

Imádunk és áldunk, Krisztus!
Mert szent kereszted által megváltottad a világot.

Evangélium Szent Márk könyvéből
Valaki megszólalt a tömegből: „Mester, elhoztam hozzád a fiamat, akit néma lélek szállt meg.” […] „Ez a fajta nem megy ki másként, csak imádság és böjt hatására” – felelte. (Mk 9,17.29)

Rád nézünk, Mária, aki a kereszt lábánál ülsz, öledben fiad testével. Az imádságban állhatatosan. Fájdalmasan összpontosítva, de imádságban. Íme, ezért nem vagy gyenge, ezért nem vagy erőtlen, nem vagy legyőzött, nem vagy összetört, ellenkezőleg: megerősíttettél, jobban bevonódtál Fiad megváltó művébe. Irgalmas vagy vele, az első mindazoknak hosszú történelmi sorában, akik örömmel szenvednek értünk, és kiegészítik testükben, ami még hiányzik Krisztus szenvedéséből az ő testének, az egyháznak javára. És ezt imában teszik!

Egyfajta rosszról, az ördögök és kísértések egy olyan fajtájáról van szó ugyanis, amelyet csak imádsággal lehet kiűzni. Bármilyen más „eszköz” hatástalan. Az imádság és böjt marad.

A te imád, Mária, a Kálvárián, a hatalom megtapasztalása, és nem a gyengeségé. Ez a bizonyítéka annak, hogy az irgalmasság soha, semmilyen körülmények között nem tehetetlen! Amikor mindenki más leteszi a fegyvert, az irgalmasság az imádság hatalmas fegyveréhez nyúl.

Úr Jézus, áldunk és dicsérünk téged azokért az emberekért, akik nem szűnnek meg irgalmasan harcolni másokért, akkor sem, amikor mások már lemondtak róluk. Köszönjük azokat, akik bizalommal telve imádkoznak a holtakért, azokért, akik tragikusan vesztették életüket, felkészületlenül, megmakacsolva magukat, lázadva, elutasítva a megtérést. Köszönjük azokat, akik szüntelen imádsággal, kitartóan kísérik azokat, akik nem kívánnak semmiféle kísérést, akik elmerültek a rosszban, megadták magukat bűnös szokásaiknak, vagy akik általánosságban képtelenek meglátni a rosszat, amit elkövetnek. Köszönjük neked azokat, akik imáikkal és böjtölésükkel támaszt nyújtanak a gyógyíthatatlan betegeknek, a haldoklóknak, a szeretteiket siratóknak. Azokat, akik imádkoznak a békéért, azokért, akikkel övéik közül senki sem törődik, és a háborúk áldozataiért. Kérünk, gyullaszd fel bennünk az élőkért és holtakért való irgalmas imádkozás karizmáját! Ámen.
Irgalmasság anyja, könyörögj értünk!

XIV. állomás
Sírba teszik Jézust
ELTEMETNI A HALOTTAKAT

Imádunk és áldunk, Krisztus!
Mert szent kereszted által megváltottad a világot.

Olvasmány Tóbiás könyvéből
Ez a könyv Tobit története, Tóbiel fiáé, aki Ananielnek volt a fia, az meg Gabael fiáé, Aduelé, Aziel nemzetségéből, Naftali törzséből. […] Én, Tobit, egész életemben igaz úton jártam, s a jót tettem. Bőven osztottam alamizsnát testvéreimnek és azoknak az embereknek, akik velem együtt kerültek az asszírok országába, Ninivébe. […] Kenyeremet az éhezőknek, ruhámat a rongyosaknak adtam. Ha láttam, hogy meghalt valaki a nemzetségemből és odadobták Ninive fala tövébe, eltemettem. […] Akkor egy ninivei ember elment, és tudtára adta a királynak, hogy én vagyok az, aki titokban eltemettem őket. Mihelyt neszét vettem, hogy a királynak tudomása van tetteimről és meg akar öletni, félelmemben elmenekültem. Erre minden vagyonomat elkobozták, mindent lefoglaltak az államkincstár számára, és feleségemen, Annán meg fiamon, Tóbiáson kívül nem maradt semmim. (Tób 1,3.17.19–20)

Eltemetni az elhunytat ennyire fontos cselekedete az irgalmas szeretetnek? A halottak eltemetéséért tényleg annyit kellene kockáztatni, mint Tobit? A király haragját, az életet, a gazdagságot?

Mennyire értjük még az érzékenységnek ezt a formája? Egy olyan világban, ahol egyre több család van, amely nem kapja meg szerettei holttestét, hogy eltemethesse. Egy olyan világban, amelyben az anyáknak nem mindig adják vissza szüléskor meghalt csecsemőjük testét…, és azoknak a csöppségeknek a testét, akiket az abortusz során meggyilkolnak, egyszerűen csak a szemétbe dobják?

Úr Jézus, szeretnénk veled együtt egy másfajta világot teremteni. Ezért áldunk téged Arimateai Józsefért, aki számodra olyan akart lenni, mint Tobit! És áldunk napjaink Tobitjaiért! És áldunk azokért, akik képesek törődni azzal, hogy a hajléktalan embereket eltemessék. Azokért, akik segítik a szegényeket és az egyedülállókat, hogy eltemethessék szeretteiket. Azokért, akik szívükön viselik ismeretlen emberek elfelejtett sírjait. Akik gondozzák az ellenségnek, az ellenséges hadsereg katonáinak, más népek és nemzetek fiainak sírját: légy áldott azokért, akik szívükön viselik a világ legnagyobb temetőjét, és őrzik olyan helyek emlékét, mint Auschwitz, Birkenau, Dachau, Buchenwald.
Óvj meg minket attól, hogy elhanyagoljuk a szeretetnek ezt a tettét. Sarkallj bennünket, hogy sose hiányozzunk szeretteink temetéséről. Hogy egyetlen barátunk se legyen magára hagyva, amikor halottait gyászolja és siratja. Hogy megemlékezzünk halottainkról, személyes imában a szentmisén és egy sír meglátogatásával.
Tiszteljük a halált! Hiszen az az Élet kapuja!

Az elmélkedéseket írta: Grzegorz Rys krakkói segédpüspök

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: News.va

Magyar Kurír