Floribeth Mora, II. János Pál „csodája”

Kitekintő – 2014. április 13., vasárnap | 19:37

Egy costa ricai domb tövében él egy 50 éves hölgy, aki kedves szavakkal és szívélyes jókívánságokkal halmozza el vendégeit, akik naponta látogatnak el szerény hajlékába. A La Croix írását olvashatják.

Ő Floribeth Mora, akinek 2011-ben bekövetkezett csodás gyógyulása nyitotta meg az utat II. János Pál szentté avatása előtt.

Floribeth egy újságot tart a kezében, melynek címlapján Karol Wojtyla fényképe látható. „Imádkozz II. János Pálhoz, ahogy én is tettem” – biztatja egyik elkeseredett vendégét, akinek férje élet és halál között lebeg.

Floribeth háza, mely a costa ricai fővárostól, San Josétól 20 kilométerre keletre, Dulce Nombre de Cartagóban áll, olyan, mint egy kegyhely: feszületek, ikonok és oltárképek sokasága népesíti be. 2013. július 5-e óta, amikor Ferenc pápa kihirdette, hogy szentté avatja II. János Pált, az asszony otthona zarándokhellyé vált.

Belépve Floribeth rögtönzött templomába, a látogatót II. János Pál nagyméretű, virágokkal és gyertyákkal körülrakott arcképe fogadja. Mellette Szűz Mária képe, és a costa ricai hölgy tökéletes felépülését igazoló orvosi jelentések másolatai láthatók.

Floribeth arról mesél, hogy manapság idejét három dolog között osztja meg: fogadja a látogatókat, vezeti kiskereskedését és utazására készül, hogy április 27-én ott lehessen II. János Pál szentté avatásán. Nagy táskát mutat, tele papír cetlikkel: „több ezer kívánság minden országból, amiket el kell vinnem Rómába” – magyarázza.

Az asszony agyi verőértágulatból (aneurizma) gyógyult fel II. János Pál boldoggá avatásának estéjén, és csodás felépülése nyitotta meg az utat a lengyel pápa szentté avatása előtt. A francia Marie-Simon-Pierre nővér gyógyulása után, mely lehetővé tette Karol Wojtyla 2011-ben történt boldoggá avatását, egy újabb, a lengyel pápa közbenjárására bekövetkező csodára volt szükség a szentté avatáshoz.

Floribeth története 2011 áprilisában kezdődött, amikor Alejandro Vargas idegsebész verőértágulatot diagnosztizált az agya bal felében. „A bal oldalam lebénult, nem tudtam mozgatni a kezeimet, nem tudtam megfogni még egy kanalat vagy poharat sem, a testem cserben hagyott” – emlékszik vissza az asszony. Számos vizsgálatot követően az orvosok azt mondták, hogy nem tudnak segíteni rajta, és hazaküldték.

Néhány nappal később, 2011. május 1-jén Floribeth odaadással nézte a tévében II. János Pál boldoggá avatását. Mikor Karol Wojtyla 1983-as costa ricai látogatása során az asszony személyesen is láthatta őt, rögtön a lengyel pápa elkötelezett hívévé vált.

„Másnap reggel nyolc órakor hangot hallottam, mely így szólt hozzám: Kelj fel és ne félj! – meséli Floribeth. – Majd egy kéz nyúlt felém a II. János Pált ábrázoló újságból, és arra biztatott, hogy keljek fel. Az Úr megszabadított a félelemtől és a fájdalomtól, békével és azzal a bizonyossággal árasztott el, hogy meggyógyultam.” Azóta Floribeth mindig magánál tartja az újságot.

A következő hetekben az állapota javulni kezdett, és 2011 novemberében egy MRI vizsgálat megerősítette ezt az „Isteni közbeavatkozást” – meséli az asszony meghatottan. Amikor a csodáról kérdezték, Vargas doktor elismerte, hogy „nem tud orvosi magyarázatot adni” a gyógyulásra. „El tudom hinni, hogy csoda történt” – nyilatkozta az AFP-nek.

2012 februárjában Floribeth elmesélte történetét a II. János Pál szentté avatásának szentelt hivatalos weboldalon. Akkor még nem gondolta, milyen eseménysort indít el ezzel. Legnagyobb meglepetésére megkeresték a Vatikánból, meghívták Rómába és egy sor vizsgálatnak vetették alá, hogy megbizonyosodjanak róla, maradéktalanul felépült. Mindez idő alatt teljes titoktartást kellett fogadnia.

Persze akadnak olyanok még ebben a nagyon vallásosnak tartott országban is – meséli az asszony –, akik kételkednek a csodában. „Van, hogy összesúgnak a hátam mögött az utcán vagy a piacon: „Itt megy az őrült nő!” Áldott legyen az őrületem, mert így továbbra is együtt lehetek a családommal” – mondja a négygyermekes családanya, aki ma már hat unokával büszkélkedik.

Magyar Kurír
(já)