Francis Clooney SJ: Mélyen a saját hitünkben kell gyökereznünk, amikor elindulunk más vallások felé

A jezsuita professzor eszmét cserélt a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) Hittudományi Karának professzoraival, előadott a pécsi egyetemen és a PPKE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karán, találkozott a magyarszéki kármelita nővérekkel és a pannonhalmi bencésekkel, valamint előadást tartott a Párbeszéd Házában. Ennek kapcsán kérdeztük a vallások katolikus megítéléséről és magyarországi tapasztalatairól.

– Hogyan került kapcsolatba a hinduizmussal, és miért gyakorolt ekkora hatást Önre?

– Miután a New York-i Fordham Egyetemen elvégeztem az alapképzést (klasszikus irodalmat és filozófiát tanultam), fiatal jezsuitaként Nepálba, Katmanduba mentem, ahol két évig középiskolásokat tanítottam. Az összes tanítványom hindu vagy buddhista volt. Annak érdekében, hogy megértsem őket, és eredményesebben tudjak tanítani ebben a közegben, tanulmányozni kezdtem a vallásukat. Elolvastam legfontosabb szövegeiket, s nyomban az volt a benyomásom, hogy a hinduizmus rendkívül érdekes vallás, amelynek számos rokon vonása van a saját katolicizmusommal.

– A jezsuita rendet közel öt évszázada szoros szálak fűzik Indiához. Említene néhány fontos személyt az indiai jezsuita jelenléttel kapcsolatban?

– Xavéri Szent Ferenc volt az első jezsuita, aki elutazott Európából. 1542-ben érkezett Indiába, mindössze két évvel a Jézus Társasága megalapítása és pápai jóváhagyása után. Ferenc több éven át Indiában maradt, s óriási hatást gyakorolt, mielőtt útnak indult volna Japánba.

A 17. század elején aztán Robert de Nobili is útra kelt Dél-Indiába, ahol azután több mint negyven évet töltött el. Arra törekedett, hogy a lehető legnagyobb mértékben indiai emberré váljon, s arról álmodott, hogy valódi indiai katolicizmus születhet meg, annak ellenére is, hogy éles vitát folytatott azokkal a hindu meggyőződésekkel, amelyeket maga körül észlelt.

Több missziós szándékú tudós is a nyomdokaiba lépett, többek között Constanzo Beschi, aki jelentős költő és a tamil irodalom szakértője volt, illetve Ippolito Desideri, aki a 18. század elején néhány évig Tibetben élt. A 20. században további érdekes személyek tanulmányozták a hinduizmust, mások mellett William Wallace és Pierre Johanns Kalkuttában. A 20. század folyamán természetesen indiai születésű jezsuiták is egyre nagyobb szerepet játszottak, s a Jézus Társasága indiai vezetői lettek. Olyan jelentős személyiségeket találunk közöttük, akik elkötelezték magukat az inkulturáció és a párbeszéd ügyének: ilyen például George Soares-Prabhu, a kialakulóban lévő indiai felszabadítási teológia vezető egyénisége, és Ignatius Hirundayam, aki úttörő munkát végez annak érdekében, hogy valódi tamil katolicizmus alakulhasson ki Dél-Indiában.

– Mit mondana a kereszténység mai helyzetéről Indiában?

– Erről a kérdésről elsősorban természetesen az indiai keresztényeknek kellene nyilatkozniuk, azokkal a tudósokkal együtt, akik a mai India kulturális és politikai viszonyait vizsgálják. Én inkább klasszikus szövegekkel foglalkozom, s bár nagyon szívesen járok vissza Indiába, mégiscsak az Egyesült Államokban élek. Azt viszont látom, hogy a kereszténység továbbra is virágzik Indiában, meghatározó keresztény tudósok fontos pozíciókat töltenek be az oktatásban, a tudomány és az orvoslás területén, s számos formában szolgálják a társadalom javát.

Napjainkban azonban jelentős mértékű feszültség is uralkodik Indiában, mivel, akárcsak másutt, nagyobb hatalomra tett szert az a politikai erő, amely olyan helyzetet teremt, ahol marginális csoportok és szélsőségesek bátrabban fel mernek lépni, úgy vélik ugyanis, hogy kisebbségek (például a keresztény közösségek) ellen támadást intézve politikai haszonra tehetnek szert. India alapvetően a mai napig toleráns ország, de a vallások között ma nagyobb a feszültség, mint a korábbi évtizedekben. 

– A katolikusok közül még ma is sokan úgy vélik, hogy a hinduizmus gonosz lelkek hatása alatt álló vallás. Ön mit szokott mondani azoknak, akik így vélekednek?

– Naivak lennénk, ha nem fogadnánk el a sátán és a gonosz lelkek létezését, ha nem hinnénk el, hogy a gonosz erői ma is jelen vannak a világban. Ahhoz sem fér kétség, hogy története során időnként Indiára is hatást gyakorolhattak efféle ellenséges hatalmak. Ha azonban becsületesen körülnézünk, be kell látnunk, hogy a gonosz jelenléte a világ más részein és más vallásokban is megfigyelhető. Nem hiszem, hogy okunk lenne annak feltételezésére, hogy a hinduizmus valamiképpen nagyobb mértékben gonosz erők hatása alatt állna, mint más vallások. Azoktól, akik efféle hatást vélnek felfedezni a hinduizmusban, mindig azt kérem, mondják el nekem, pontosan milyen forrásokra alapozzák a véleményüket. Ha valaki elolvassa a klasszikus hindu szövegeket, nem találkozik az „emberi természet ellenségének” nyomaival és jeleivel. A Bhagavad Gítá például elsősorban arra tanít, hogy tegyük meg a kötelességünket az életben, ne legyünk nyereségvágyók, maradjunk kiegyensúlyozottak az élet hullámverései közepette, váljunk egységes és integráns személlyé, s adjuk át magunkat szeretettel Istennek, aki meg tud menteni minket.

– Sokan ennek ellenére is attól tartanak, hogy ha kapcsolatba lépünk más vallásokkal, már nem tudunk visszatérni a sajátunkhoz, összekeverjük a vallási hagyományok, s végül szinkretisták leszünk.

– Nem hiszem, hogy a kereszténység bármikor is létezett vegytiszta formában, bármikor is olyan vallás volt, amely ne vett volna át bizonyos tényezőket különböző kultúráktól és vallásoktól. A katolicizmus sokszor beépítette a maga sajátos kultúrájába más vallások elemeit.

Egyéni szinten más vallások tanulmányozása nemcsak helyes, de egyenesen nélkülözhetetlen feladat a 21. században, hiszen ma már képtelenség más vallásoktól elszigetelődve és más vallásoknak hátat fordítva élnünk. A feladat azért nehéz, mert nem mindegy, hogyan tanulunk más hagyományoktól és hogyan lépünk kapcsolatba más vallásokkal. Ennek is megvan a helyes formája. Mélyen a saját hitünkben kell gyökereznünk, s nagy energiát kell fordítanunk arra, hogy mélyrehatóbban megismerjük a keresztény hagyományt, miközben elindulunk más vallások felé, s igyekszünk megismerni a számos ajándékot, amellyel Isten felruházta őket. Személyesen annyit mondhatok, hogy az a negyvenöt év, amelyet a hinduizmus tanulmányozásának szenteltem, nagy áldást jelentett számomra, gazdagabbá tette a hitemet, és segített, hogy jobb katolikus legyek.

– Ön az úgynevezett komparatív teológia képviselője. Milyen céljai és eredményei vannak ennek a teológiának?

– A komparatív teológia teljes mértékben összehasonlító jellegű és teológiai természetű. A megértésre törekvő hitnek olyan formáját alkotja, amely meghatározott hitbeli hagyományban gyökerezik, de van bátorsága ahhoz, hogy egy vagy több más hívő hagyománytól is tanuljon. Azért törekszik arra, hogy megismerjen másokat, mert friss és újszerű teológiai felismerésekre kíván eljutni mind a másik, mind a saját hagyományával kapcsolatban. Nem egyszerűen csak gondolkodik a vallásokról és a vallások szerepéről, hanem beható kutatásokat folytatva ténylegesen meg is akarja ismerni a többi vallást, amelyektől tanulni is próbál valamit.

– A közelmúltban Magyarországon járt, ahol teológusokkal, szerzetesekkel, egyetemistákkal és más vallások iránt érdeklődő hívőkkel találkozott. Milyen benyomásokat szerzett az országról?

– Mint oly sok amerikainak, nagyon hiányos ismereteim voltak Magyarországról. Gyerekkoromban hallottam azokról a bátor férfiakról és nőkről, akik az 1956-os forradalom alkalmával szabadságot igyekeztek kivívni az ország számára, s hallottam Mindszenty József bíboros és más bebörtönzött emberek szenvedéséről. Jezsuita képzésem első éveiben találkoztam néhány magyar jezsuitával New Yorkban, akik közül Örsy László volt a leghíresebb. De csak mostani látogatásom alkalmával kezdtem megérteni, mennyire egyedülálló történelme és öröksége van Magyarországnak, s mennyi szenvedésben volt része ennek a nemzetnek, amely oly sok megpróbáltatáson ment keresztül a modern történelem legnehezebb időszakaiban – háborúk és megszállások közepette, idegen hatalmaknak alávetve és területének jelentős részét elveszítve. Rövid látogatásom során azonban sok olyan katolikussal találkoztam, aki valódi katolikus egyensúlyt próbál teremteni a nagyvilág iránti érdeklődés és a hagyománytisztelet között.

A Jézus Társasága is elevenen jelen van Magyarországon, számtalan nagyszerű kezdeményezéssel. Az előadásaimat jóindulattal hallgatták, és sokan remek kérdéseket tettek fel azzal kapcsolatban, hogyan lehetünk jó katolikusok úgy, hogy közben más vallások iránt is érdeklődünk. Mi, amerikaiak e téren is sokat tanulhatunk. Arra fogom buzdítani az amerikai katolikusokat és jezsuitákat, hogy figyeljenek jobban a magyar egyházra, tevékenységeire és bátor kezdeményezéseire, amelyekkel nyitott és békés társadalom kialakítására törekednek a mai Magyarországon. És természetesen nagyon örülök, hogy Tanulhatnak-e egymástól a vallások? című – eredetileg 2010-ben kiadott – könyvem megjelenhetett magyar fordításban.

Fotó: News.harvard.edu

Görföl Tibor/Magyar Kurír